Wolfi megfertőz Kaba

Szevasztok!

Kicsit rendhagyó módon írom a mai blogbejegyzést, ugyanis olyan anime sorozatot ajánlott Wolfi, amit sokáig csócsáltam, de a mai sikeres Fordítóprogramok jegymegajánlóval egybekötött sörözésem közben végignyomtam e remekművet. Az utolsó három epizódot szó szerint befaltam, még a szabadidőmből gyémántkohászatra is drágának tartott, Barátok köztre fenttartott időmet is felzabálta.

Elsősorban így Wolflordnak írom a mai bejegyzést, és mindenki másnak, aki szereti a blogot és az animét is (szigorúan AND logikai kapu módján). A többiek kattintsanak kettőt a bannerünkre és köszöntem a figyelmüket, ma nem lesz szó semmilyen terepasztalos mókáról.

A sorozat kezdeti lökéseként az a pozitívum írható fel, hogy nem az általam utált minta-főhős kiosztás dukál, történetünk antihőse ugyanis egy degradálódott otaku (olyan rajongó aki éjjel-nappal animés cuccokkal tömi a fejét), aki legalább annyira unszimpatikus tud lenni az elején a bábuimádatával (hmm, részleges önutálat? :-)) és a világtól elzárkózó konténerével, mint a Frédi-Béni sorozat összes évadja.


Következik a váratlan fordulatként egy vércseppektől csapkodó in medias res, rózsaszín hajú lánnyal és falhoz szegezett hullával. Itt gyanakodni kezdtem, hogy Wolflord egy újabb Elfenlied sz@rsággal akart terrorizálni, de nem csalódtam, ugyanis a későbbi bűncselekmények az animében sokkal borzalmasabbak a cicafülű labordög összes cselekedeténél, amiket nem látunk, de a leírásukra is végigfut a hátamon a hideg lábú patkányok tömege. (Egyik kedvencem a deréknál félbevágott, majd halászhálóval kifordítva visszavarrott 3 holttest, különböző betűfeliratokkal)

Mégsem ez az, amiért érdemes végigszenvedni az első 6 epizódot (abban semmi érdekes nem történik). Inkább az a fajta Mátrix-Ébredés filozófikus-ijesztegetős vonal, a mi a vége felé felgyorsul, de mégsem annyira, hogy az egyszeri néző ne tudja követni. Nagyon jól eltalálták ezt a vonalat, nem úgy, mint például az Evangelion esetén, ahol minden epizódot 3-szor kellett megnézni a halandóknak, hogy megértsék az igai jelentését (no offense! Kaba likes Evangelion!).

A fő poént nem lövöm le, de maga a főhős tényleg nem az, ami, és a technikai háttér sem végletekig elvont, sőt, az istenlét is előtérbe kerül (újra párhuzamot vontam a Szegény Shinji szenvedései c. fentebb tisztes nevén említett sorozattal).


Pár szó még a grafikáról és a szereplőkről, ugyanis én ezeket nem tudom figyelmen kívül hagyni. Mivel a főszereplők nagy része a bociszemű antennahajú női nem képviselői iskolásruhában, a keleti kultúra összes csillámpora bele van sűrítve a hárembe. Már Daxinak is kifejtettem, erre az újabb fajta csillogó-villogó szemléletre sose voltam kapható (csak a nagyon komolytalan sorozatokban, például a Kis tintahalas hódító-ban), ezért nem voltam tőle elragadtatva annyira. A -1, 0 és 1-es síkok között közvetítő jellegű nyalókaszínű kardok pedig egyenesen nevetségesek voltak. Értem én, hogy varázskard, de attól még nem kell 16-féle színből állniuk és ragyogniuk... (Lásd második kép)

Kedvenc szereplőm a pufi, férfihangú rendőrnő, aki nem néz ki szépen, nem énekel vadul, nem vág ketté óriásbogarakat lézerkarddal, hanem szimpatikus, nagyon gyorsan jár az esze, és sose beszél hülyeségeket (shame on you, gondolatbeszélős cserediák!). Szóval a szavazatomat Momo-ra adom ^^

Következő alkalommal tényleg terepasztalos móka megint, addig is kellemes vizsgaidőszakot és év végi hajtást kíván:
Kaba