Mivel rakoncátlankodott a modemem, ezért net hiányában nem akartam lustálkodni, és megírtam mindkét bejegyzést. A szövegkörnyezetet viszont nem változtattam meg, így a két napi bejegyzésből egy megaposztot illesztettem össze. Enjoy!
---------------------------

Vesézzük ki hát a váratlanul ölünkbe pottyant zöld szerzeményeket!
Kezdjük a legjobbal: a vad ork cocalovasok. Már az új cocalovasok is szíven ütöttek, annyira jók voltak, de ezek a vadasított vadkan vandálok megütötték nálam a főnyereményt! Vannak, akik szerint kicsit szögletes az új vadorkok feje, de én ezt felírom a cserepesi ősorkok kinézetére. A szabályaiban (amit Dan árult el nekünk a honlapon) szívmelengető dolgokat lehet olvasni róluk (náluk is érvényes lesz a choppa áldásos hatása, megmarad a +2 páncél a disznók vastag bőre miatt, és a tetkó ward save-je is, erőbónusz a malacoknak a becsapódáskor).

Wurrzag fantasztikusan néz ki, ámbár úgy rémlik, régi kiadásban volt malaca is (Tippi figurájának legalábbis emlékszem, hogy volt). A szabályok szerint ő az egyetlen sámán, aki nem a háttérben húzódik meg, hanem előreront a csata mezejére, hogy látványos módon zöld villámokat lődözzön a szeméből. Sőt, akkora pszichikus ereje van hogy a többi varázsló teljesen lerongyolódik a közelében. Hmmm, nem rossz, kérdés, mennyi pontba fog ez nekünk kerülni.
Elérkeztünk hát a gobbókhoz. Amint az várható volt, a sima mezei gobbókat erősen fel kellett erősíteni, mert ők az egyetlen semmire sem használható egység a jelenlegi seregben. Hasonlóan a fanatikusokhoz, itt is rejtőzködő egységekre lehet mostantól számítani, akik előugorva ASF-fel, Armour penetrating-gel osztogatják a támadásokat. Hirtelen nem jut eszembe, hol lehetne őket legjobban alkalmazni, de biztoan jó nagyot aratnak, ha betalálnak. A figurákhoz csak annyi pozitívum dolgot tudok fűzni, hogy egy dobozban 3 is van, de maguk a szobrocskák nem annyira zseniálisak, legalábbis ügyesebbek szebbeket tudnak konvertálni.
Na, nem húzom tovább az idegeiteket, rátér

Már várom az új kiadást, ha tényleg visszahozzák a 6. kiadás animosityjét (csak 1-esre van animó, és ott is dobni kell, mit csinálnak), akkor sokkal kezelhetőbb sereg lesz a zöldbőrűek serege, és akár az én nyerési esélyeim is megnőnek a Legendás Hadurakon ;-) (Azt Te csak hiszed! - mondaná Wolfi egy köhögés és egy orrfújás között).Remélem tényleg kapunk legalább 13 fajta hőst, mindenféle bónuszokkal és spec képességekkel. Szerencsémre a fotón a kinyitott seregkönyvben (amit kétséges, hogy ilyen ár mellett meg fogok venni)a doom diver még benne van, így azt is lehet majd konvertálni, és abban is bízok, hogy a snotling pump wagont is meghagyják, mert ha nem, Szegeden egy zöld generális fog eltűnni egy hatalmas gombafelhőben...
Holnap összeírom a Sebitaros fényképes bejegyzést, addig is, ha unatkoztok, látogassatok el Puszti és Pogi haverjaim nemrég indult blogjaira:
Pogi blogja
Puszti blogja
------------
Ahogy ígértem régóta, feltárom a Sebitartól kapott terepekkel kapcsolatos terveimet, ami nem más, mint egy Squig farm. Nagyon hangulatos kis hordókból és kerítésekből 3-4 kisebb mini diorámát akarok létrehozni, mert hiába vicces a hordókat szabadon felpakolni a terepre, félek, hogy könnyen elhagyom őket, és hogy a szekrényből elővett barna szőnyegünkről (ami a gyűrés miatt az elején mindig hullámos kicsit) legurul.
Olyasfajta terepet gondoltam, mint amit Érc bácsi csinált annó a régi Grim Warban: egy falapra homokzsákokat tett, és egy fél épületsarkot. Én is effélét szeretnék csinálni: egyik lesz az itató a squigeknek, örülötte kerítés, pár hordó. A második a budi, amire rá lesz kalapálva egy két deszka, de neki külön szép talpa van, így nem igényel hordókat, egyebeket. A maradék kettő pedig a két squgól és a kerítések lesznek. Fantaziban ezek átjárhatatlan terepek lesznek (ki akarna egy rakás mérges squig közé menni), így nem kell korlátot szabnom az elrendezésnek, sem a fantáziámnak. A squigek gyártásán még agyalok, de valószínűleg igénybe veszem a MAC-féle manufaktúra szolgálatait.

A terepek műgyantából vannak, lefújtam őket akril fekete festékkel. Ezután jön egy alap barna mindegyikre, majd szárazecsettel piros és halványan itt-ott skull white-tal kevert barna, végén műfű. A terepkollekciót úgy tervezem, hogy egy nagyobb csizma dobozában elférjenek, így hordozhatóvá válhatnának, plusz a klubos szekrényben sem kallódnának el/törnének szét.

Mára ennyit, addig is minden jót kíván:
Kaba
Olyasfajta terepet gondoltam, mint amit Érc bácsi csinált annó a régi Grim Warban: egy falapra homokzsákokat tett, és egy fél épületsarkot. Én is effélét szeretnék csinálni: egyik lesz az itató a squigeknek, örülötte kerítés, pár hordó. A második a budi, amire rá lesz kalapálva egy két deszka, de neki külön szép talpa van, így nem igényel hordókat, egyebeket. A maradék kettő pedig a két squgól és a kerítések lesznek. Fantaziban ezek átjárhatatlan terepek lesznek (ki akarna egy rakás mérges squig közé menni), így nem kell korlátot szabnom az elrendezésnek, sem a fantáziámnak. A squigek gyártásán még agyalok, de valószínűleg igénybe veszem a MAC-féle manufaktúra szolgálatait.
A terepek műgyantából vannak, lefújtam őket akril fekete festékkel. Ezután jön egy alap barna mindegyikre, majd szárazecsettel piros és halványan itt-ott skull white-tal kevert barna, végén műfű. A terepkollekciót úgy tervezem, hogy egy nagyobb csizma dobozában elférjenek, így hordozhatóvá válhatnának, plusz a klubos szekrényben sem kallódnának el/törnének szét.
Mára ennyit, addig is minden jót kíván:
Kaba
Sanyikám, bazzeg, ne sz**asd már szerencsétlen olvasókat ezzel a fekete háttéren sötétzöld betűkkel, mert unalmas folyton ctrl+a-t nyomkodni, ha olvasni akarok! :)
VálaszTörlésJóvan, nyomatok egy új Dizájnt, mert már Puszti is káromkodott.
VálaszTörlésNa, ez milyen? Jó? Jobb? Sz@rabb?
VálaszTörlésNa Frankó!
VálaszTörlésÖrülök hogy végre erősítik kicsit a ződeket,rájuk fér.
Nekem tetszik az összes új modell,szépek, főleg Wurrzag gyerek, attól lehidaltam:P.
Pók meg elmegy,de a gobbók gagyik.
Ha meg velünk akarol squigek készíttetni az jó, de a festést is kérd:D.
Jah és a terepek jófélék,nem is számítottam másra, és a háttér is élvezhetőbb.
VálaszTörlésKöh-Köh-Hapci (háttérben orrfújás) /viszont már 2 napja dolgozok, tehát túl fogom élni, és ezek a hangok is már csak teátrális jelként vannak, ne hozzalak itt szégyenbe/. Nem nézek fel egy ideig, és Kaba máris mindent kivilágosít a ződ powerjével. Lassan átírhatjuk a blog címét is Gate to White/Greenre... A cikkért köszönet (örülök neki, hogy a zorkok miatt írtál), az átváltásról pedig szombaton szavazunk Daxal, hogy mi hogyan is látjuk ezt a fehérséget. :P Szóval, ha te is szavazni/savazni akarsz, akkor gyere fel Bp-re. ;)
VálaszTörlésDax amennyit erre jár... :-)
VálaszTörlésEddig vizsgaidősuck miatt nem jött, mostmeg nincs kedve 40k-val foglalkozni. Szóval ketten tartjuk a frontot, Wolflord koma!
A fekete háttér engem is zavart már újabban, de ha nem annyira bejövős, majd kiválasztunk egy trendybbet.
Legendás lesz hétvégén. :P Hátha vissza tudom majd személyesen zavarni a blogra.
VálaszTörlésA háttér mostmár kellemes. Az előző, az töprengő fényt adott a szemnek. Mindig töprengeni kezdtem azon, hogy szabadítsak rá minnél több spamrobotot...
VálaszTörlésMég annyi kiigazítás, hogy nem Szegeden lesz gombafelhő, hanem kimegyek Ángliusföldre, majd a GW székház előtt szívok fel egy felhőnyi gombát és azzal a lendülettel kezébe is adom a seggét pár embernek. El ne merjék őket törölni, mire épp elkészültek és kerülnének föl a blogra a pumpányok! =P