2011. augusztus 2., kedd

Warmachine...de mennyiből? Boneheart tollából

Nos, Kaba újabb vendéget kerített, ezúttal Boneheartot, aki a számomra is oly kedves Warmachine, azon belül a Cryx seregről írt egy szösszenetet.

Olvassátok hát szeretettel!

Warmachine...de mennyiből?


Játéknépszerűsítő kampányaim során sok játékról beszélek, előtérbe helyezve a felkapottakat, illetve azokat, amik kevésbé drágák.

Átugorva gyorsan a 40k-t és WHFB-t, álljunk meg egy percre a Warmachinennál. Általában azzal érvelek, hogy skirmish játék, nem igényel sok figurát (nos ez félig meddig igaz mostmár), illetve, hogy nem kerül sokba, ha az ember megfelelő utánajárás után egy Warcaster köré épít fel egy már összekombózott sereget. Mondogatom-mondogatom, de igazából még sosem számoltam utána… egészen mostanáig.


A cikk lényege tehát, hogy kicsit megsegítsük a Warmachine iránt érdeklődőket, mennyire is kell vajon a zsebükbe nyúlniuk, hogy a nekik legjobban tetsző Warcastert kiválasztva vásároljanak meg egy 35 pontos sereget, ami esetlegesen egy Tier lista, vagy ha nem is az, akkor csak jól összhangban van. Megtanulhatnak vele játszani, és ha úgy adódik, már versenyre is tudnak menni.


A következő leírás kedvenc élőholt kalózainkat, a CRYXet fogja „boncolgatni”.


Megjegyzés: Nem vagyok profi WM játékos, és nem is állítom, hogy ezek a legjobb összeállítások.

A listákat főleg a seregkönyvben lévő tier listákban szereplő egységjavaslatok alapján állítottam össze. Ahol úgy gondoltam, létezik sokkal jobb koncepció, ott lesz néhány eltérés, amikhez feltúrtam néhány internetes fórumot, segítségképpen. Ahol prime és epic warcasterek vannak, az egyiknél mindig Tier listát írtam. Az árak a Kristálycsarnok árai alapján lettek kiszámítva.


Amikre mindenképp felhívnám a figyelmet:

  1. Alapdoboz – Sok esetben jó alap lehet, igyekeztem ezt is beleírni a listákba. Tartalma 1 Warwitch Deneghra, 1 slayer, 2 deathripperc és 1 defiler. Ahol ezeket mind megtaláljátok, ott az árban szerepel az alapdoboz ára is. Az esetleges kimaradt Deneghrát lehet kicsit módosítani warwitch sirennek is akár.


  1. Deathjack – Sokak szerint a játék egyik legjobb jackje, Cryxnél mindenképp az egyik legbrutálabb gép. Erős, sok sérülést bír, varázsol, fókuszt generál magának, tudja magát javítani, és lelket gyűjt. Kell ennél több? Hátránya, hogy Character, így néhány tier lista bónuszunk ugorhat miatta. Egy szó, mint száz, ezt a jacket, ahol szerepelt Tierben, beleírtam, mint auto-include. Ahol pedig nem, ott rátok van bízva, de mindenképp érdemes beszerezni ezt a barátságos kis játékszert. Ára 10.560 Ft (KCS)


  1. Character jackek – Ahol szerepel a tier listában, automatikusan betettem.


  1. Típusok, nos erre szerintem az angol szavak a legjobbak, de álljon itt egy kis segítség.

Vegyes – van minden kb egyformán. Némi jack, némi egység, némi solo

Infantry heavy – sok-sok gyalogság, kevés jack

Warjack heavy – sok -sok jack, kevés/nulla gyalogság + solok

Focus camp - A lényege, hogy a warcaster igyekezzen a legkevesebb fókuszt használni, így azokat magán hagyva nagyon magas ARM-al és kemény ütőerővel menjen előre és darálja amit az útjába kerül (persze ésszel). Itt a lényeg a warwitch sirenek, akik tudnak fókuszt adni a jackeknek, illetve az „önellátó” jackek.

Magic Heavy – Sok-sok-sok varázslás. És még annál is több. Tartalmaz min 2 arc node-ot.

Arc node heavy – Sok-sok arc node a sok-sok varázsláshoz


A cryx egy elég varázslás orientált sereg, ami gyors, és nagyon jól tud castert ölni. Az assasinationt mindegyik sereg kitűnően véghez tudja vinni. (Talán csak a focus campereknek lesznek nehézségeik vele.)




Iron Lich Asphyxious/ pGaspy

Típus: Vegyes


Iron Lich Asphyxious +6 // 48920 ft

Slayer 0 //

Cankerworm 5

Deathripper 4

Deathripper 4

Bane Thralls 10db - 8

Skarlock 2

Mechanithralls 3

Bloat thrall 2

Defiler 5

Warwitch siren 2


Lich Lord Asphyxious/ eGaspy

Típus: Vegyes


Lich Lord Asphyxious +6 [TIER 2] // 46640 FT

Deathjack 6

Bane Knights 10db - 10

Deathripper - 4

Withershadow combine 5

Skarlock 2

Reaper 7

Necrotech 1



Warwitch Deneghra/ pDenny

Típus: Magic heavy(debuff), arc node heavy


Warwitch Deneghra + 5 [TIER 4] // 39440 FT

Slayer 1

Slayer 6

Defiler 5

defiler 5

Deathripper 4

Deathripper 4

Warwitch siren 2

Warwitch siren 2

Skarlock 2

Necrotech 1

Mechanithralls 6db - 3

BONUS Deathripper 0


Wraith Witch Deneghra/ eDenny

Típus: Magic Heavy


Wraith Witch Denegra +6 // 44160 Ft

Nightmare 4

Slayer 6

Deathripper 4

Deathripper 4

WSC 5

Bane Knights 6 - 6

Skarlock - 2

Warwitch siren 2

Warwitch siren 2


Goreshade the bastard /pGoreshade

Típus: stealth heavy





Goreshade the bastard +6 // 48280 Ft

Stalker 0

Stalker 2

Stalker 4

Harrower 10

Bane Thralls 10db -10

Bane lord Tartarus 4

Pistol Wraith 3

Warwitch siren 2

FEAT: +6db bane thrall


Goreshade the cursed/ eGoreshade

Típus: Vegyes


Goreshade the cursed +5 [TIER 4] // 43880 Ft

Slayer 1

Deathripper 4

Deathripper 4

Defiler 5

Bane thralls 6db - 5

Bane thralls 6db - 5

WSC 5

Skralock 2

Bane Lord Tartarus 4




Pirate Queen Skarre/ pSkarre

Típus: Unit Heavy


Pirate Queen Skarre +6 [TIER 3] // 48320 ft

Leviathan 3

Leviathan 9

Satyxis Raiders 5

Satyxis Raiders 5

Satyxis raider captain 2

Skarlock 2

Bloodgorgers 6db - 5

Slaughterborn 3

Necrotech 1


Skarre, Queen of the broken coast / eSkarre

Típus: Unit Heavy


Skarre, Queen of the broken coast +6 // 47040 Ft

Seether 3

Deathjack 12

Satyxis raiders 10db 8

Satyxis blood witches 10db - 6

Satyxis blood hag 2

Deathripper 4/ satyxis Blood witches 6db - 4


Master Necrotech Mortenebra/ Morty

Típus: Warjack heavy


Master Necrotech Mortenebra +4 [TIER 4] // 42240Ft

Deathjack 7

Slayer 5

Reaper 6

Harrower 9

Stalker

Warwitch siren 2

Warwitch siren 2


Lich Lord Terminus

Típus: Focus camper


Lich Lord Terminus +4 // 46060

Deathjack 8

Seether 9

Mechanithralls 10db - 5

Brute Thrall 1db - 1

WSC 5

Bile Thralls 5

Necrosurgeon 2


Lich Lord Venethrax/ Venny

Típus: Focus camper


Lich Lord Venethrax +6 // 43680 Ft

DeathJack 6

Seether 9

Seether 9

Mechanithralls 10db - 5

Bane Kngihts 6db - 6




Witch coven of Gharglast/ Coven

Típus: Magic Heavy


Witch Coven of Gharglast +5 [TIER 3] // 41200 Ft

Deathjack 8

Reaper 7

Darraghe Wrathe 4

WSC 5

Warwitch Siren 2

Deathripper 4

Deathripper 4

Necrotech 1


Lord Exhumator Scaverous/ Scavvy

Típus: Magic Heavy


Lord Exhumator Scaverous +5 [TIER 2] // 42940Ft

Deathjack 7

Erebus 8

WSC 5

Skarlock 2

Warwitch Siren 2

MEchanithralls 10db - 5

Brute thrall 1db - 1

Defiler 5



A legolcsóbb: Warwitch Deneghra Tier 4 listája..

A legdrágább: Skarre, Queen of the broken coast listája.

Említésre méltó: Master Necrotech Mortenebra. Aki szereti a sok Warjacket és/vagy a kevés figurát, azoknak mindenképp ajánlom. Gyorsan ki lehet festeni, és elég ütőképes caster :)


Ha esetleg valakinek kedve támad ilyet írni, szívesen látnék itt hasonlót más fajok játékosaitól is cikk formájában. Ne habozzatok :)


BoneHeart

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése