2013. október 6., vasárnap

Eladó, kiadó, most... a Warhammer!

Üdvözöllek Titeket, hűséges Olvasóim!

Akik olvasták a Brave Souls-os cikkemet, tudják, hogy most nagy válaszút elé kerültem. Ami tény, az tény. A Brave Souls-versenyen földig döngölték seregemet, és ilyen esetben sohasem könnyű feltápászkodni. Ezt a hobbit 2007 óta űzöm, és az elfenekelést egy gyors földről felpattanással és klubos pólóm leporolásával elintéztem. Azok a régi szép idők, amikor a keserű egyetemista éveimet a Warhammer tette elviselhetőbbé! Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a debreceni klubtagok szépen lassan elfogytak, a lelkesedés és az idő lassan, de biztosan megfogyatkozott, és a meccsek száma is egyre ritkább lett. Aki ugye pedig nem játszik, nem gyakorol, azzal a hobbiban energetikusabban forgó fiatalok könnyedén elbánnak - még akkor is, ha ők maguk nem versenyseregekkel indulnak. Úgy tűnik, kiöregedtem, és ideje továbblépni. Nincs visszaút, game over. Nekem már nem szerez több örömet sem a modellezős, sem a gyűjtögetős, de még a játszós része sem.

Egy ilyen szintű vereség után több út is van tovább, melyből én hármat emeltem ki a múltkori cikkemben:
A) Otthagyni az egészet a francba, és olyan hobbit keresni, ami tényleg kikapcsolja az embert
B) Felállni, pólót leporolni, és egy vállrándítással tovább csordogálni a megszokott mederben
C) Felidegelve átállni a sötét, tápos oldalra, ETC listákat nyálazni, és rámenni a gyakorlásra

Hölgyeim és Uraim, tegyék meg tétjeiket... A rulettkerék pörög... Aki az 'A' válaszra tette fel a tétjét, annak gratulálunk.



Tudjátok, hogy már volt pár "drámaira" vett elköszönésem a hobbitól, így nem akarom soha többé előadni a hattyú dalát.  Igaz, hogy volt egy utolsó szikra, amiért Miskolcon lett volna kedvem még versenyre gyakorolni, de a körülmények közbeszóltak, és egy nagy "NEM"-mel vétózták efféle terveimet. Különben sem szerettem volna beégni úgy a magyar Warhammeresek köztudatába (van ilyen?), hogy a "Fluffosból átkonvertálódott tápos vérKaba". Akkor inkább lezárom most.
Na, de a mai blogbejegyzésnek nem ez a lényege, nem akarom szétemózni a mai cikket. A mai napon kezdem felragasztani a virtuális árcédulákat a figuráimra. Nagyon sok figurámat bérfestőim festettek, és mivel nem éhezek (sőt, zoknira sem kell a pénz), nem szeretném túlságosan áron alul adni őket. Remélem, bérfestőim nem sértődnek meg ezen, nem a munkájukkal van bajom. Ahogy Érc is mondta, mikor eladtam az általa festett gyönyörű Menoth seregemet: "Nem haragszom, előbb-utóbb minden seregnek ez lesz a sorsa". Még mielőtt azonban felraknám az Eladó topikba (aztán ott el nem kelvén az Ebay-re), felajánlom az Olvasóimnak a lefoglalás lehetőségét a soron következő blogbejegyzésekben. Bár a polcon nem kérnek enni, helyet nagyon sokat foglalnak, és soha többet nem szeretnék már velük játszani.



Úgyhogy kezdődjék hamarosan a licitálás, a kommentekbe mehetnek majd a stip-stopok, egészen november elsejéig. A postát most nem nagyon preferálnám, így nagyobb pakkok (20.000+) célba juttatásának esetében hajlandó vagyok egy semleges területen (valamelyik pesti klub) nyélbe ütni a tranzakciót, a vevővel egyeztetve. De ha ez lehetetlen, akkor jöhet a posta, vagy egy megbízhatóbb futárszolgálat (EMS, DPS, egyéb?).
A listában szerepelnek még festés alatt álló figuráim is (Dark eldar sereg, Adri wraithguardjai), melyeknél először kifizetem és megvárom a bérfestőt, és csak azután fogom eladásra kínálni. Bérfestőimet nem szándékozom átvágni!



A figurákat megpróbálom majd akciós pakkokba foglalni, amiket nem nagyon szeretnék megbontani. Ezek a pakkok akciós áron (Főnixcsarnok árak fele + ráköltött bérfestés fele) fogom kínálni, melyekhez rengeteg plusz, témába illő figurát csatolok (pl. Khorne pakk: Bloodcrusher + Khorne DP, és ingyen bloodletterek). Alkudni nem áll szándékomban, baráti kedvezményben viszont közeli ismerőseim részesülhetnek. Cseréről szó sem lehet, van elég kacatom, könyvem, újságom, és egyik fő célom a helymegtakarítás.

A következő eladó seregek kerülnek majd eladásra elsősorban:
Warhammer Fantasy: Orcs and goblins 2500 pts
Warhammer 40k: Chaos Daemons 1100 pts
Warhammer 40k: Imperial Guard 2000 pts
Warhammer 40k: Dark Eldar 1300 pts
Infinity: Ariadna 150 pts
Eden: Matriarcha 100 pts
Super dungeon explorer
Vegyes, régi figurák
GW-s szivacstáska, kockák, sablonok, terepek... És ki tudja még, mik!

Képek némelyikről már készültek, de újabbak is fognak készülni.

Hamarosan jelentkezem az első listákkal, addig is minden jót kíván:
Kaba

14 megjegyzés:

  1. Kaba - teljesen igazad van. Az a helyzet, hogy az utóbbi időkben én is így voltam/vagyok ezzel. Nem a vereség a kiváltó ok, hanem egyszerűen már játszani sincs kedvem. Most ugyan megint elkezdtem kicsit hordesozni az egyetemi klubban, de azt hiszem már látom a végét a terepasztalozásnak. Egyszerűen nem hoz már annyira lázba. Gecisok pénz, meg idő. A cuccaimat valszeg nem fogom eladni, sőt azt hiszem a festéssel sem hagyok fel, (bármennyire is ritkán fstek, azért még szeretem). Amit már nem élvez az ember, azt szerintem nem kell erőltetni. Az ember megváltozik, át kell váltani másra. A szar az, hogy úgy érzed, mintha saját magad vesztenéd el, hisz ugye ez az életvitel volt x évig, de ez van.
    Frusztráló, tudom. - Kozy

    VálaszTörlés
  2. Szerintem aludj rá 1-2 hetet még...
    Egy ilyen után abbahagyni és eladni mindent az elég érdekes, lehet később megbánod, és a mostani piacot nézve csak nagyon áron alul lehet eladni mindent, míg évekkel később (az évről évre történő áremelések miatt) többet fog érni..
    Én Vertigo ellen egyszer se tudtam nyerni a klubban mégse törtem szét a figurákat.
    Ahogy olvastam az előző írásodat inkább a speciális szabályok ismeretének hiánya okozott gondot (nem a sajátodé hanem a többi 15-16 seregé). Versenyen meg ez elengedhetetlen sőt hiába tudod az összes szabályt, rutin nélkül nem biztos, hogy kapásból beugranak az olyan szabályösszefüggések amik életmentők lehetnek.
    ELiT



    [(tényleg ne add el őket, mert most nincs pénzem az összes megvételére, mert elcsesztem HH-ra)]

    VálaszTörlés
  3. Sajnálattal hallom Kabám.

    Én nem foglak lebeszélni erről, nyilván a te döntésed.

    Örülök hogy azé vek során volt lehetőségem festegetni neked, a legkedvesebb munkaadóim közé tartozol, annak ellenére hogy voltak kisebb nézeteltéréseink, főleg az én hibámból.

    Én a másik végletben vagyok, játszanék, de nincs rá időm egyszerűen, egy malifó meccset tudtam múltkor játszani, de az is hagyott maga után némi kívánni valót :D.

    De nem panaszkodom, mindig is jobban szerettem a festés részét a dolognak, még akkor is ha sajátra alig jut időm.

    Tippi.

    VálaszTörlés
  4. Azért Kaba sok mindent nem árult el...
    1: nincs a közelében klub. ergo, vagy hetente 1* vonatozik teljes áron, vagy kocsikázik, ha lesz végre autója.
    2: Nem fiatal ugri bugri már, van állása, ami nagyon könnyen bekavarhat.
    3: van más hobbija is, amit ugyanígy élvez, és ott több a sikerélménye.

    Megértelek, Kaba, és sok sikert az eladáshoz! (nekem még mindenem itthon pihen, de ki tudja, lehet, hogy én is feldobom majd őket a keres-kínálba valamikor).

    VálaszTörlés
  5. Hm. Nem bírom szó nélkül hagyni. Előre is bocs, de nekem az ugrik be, hogy mennyire egysíkú és értelmetlen olyan GW meg Fantasy és vagy sci-fi játékokba ölni a pénzt. Ahol röghöz vagy kötve, és fizeted a tizedet a kánonért(hogy hívjátok? fulf?) az egyháznak, meg a földesúrnak (ez meg a tápolás része).
    Ha ugyanígy éreznék mondjuk a Bolt Action-al kapcsolatba, akkor egy elegáns mozdulattal sarokba vágnám a szabálykönyvet, felraknám az evilbayra, és duzzognék 3-4 hónapot. Aztán megnéznék 2-3 jó kis WW2 filmet, meg vennék egy másik szabálykönyvet a seregeimhez. Buknék a dolgon 6000Ft-ot? Maximum. Történelmi seregek RULEZ. :D
    Na de ha tényleg nem éhezel, dobozold őket, meg irány a padlás. Áron alul kiszórni a piacra, a bér festett seregeket nem hangzik valami szuper ötletnek. Tíz év múlva ki tudja mi lesz? Meg mennyit érnek? Az én 50+ éves brit klubtársaim, otthon a tizenéves fiaikkal a konyha asztalon tolják a 40K-t. A terepasztalos hobbisták 90%-ánál van egy kb. 15-20 éves életkori szünet, kamaszkortól a családalapításig játszanak aztán az életet kell építeni, aztán ha már 10-15 éves a gyerkőc vagy a gyerek miatt, vagy azért mert már megvannak az alap dolgok és felszabadul szabadidő, visszatérnek a játékhoz. Ja és 2. kiadás szerint játszanak és magasról tesznek a versenykódex követelményekre. 15-16 sereg speciális szabályait magolni? WTF? Szórakozni akarok, nem magolni. Na szóval legyen itt egy másik nézőpont is. :D
    Ja és reneszánszát élik a Warhammer Fantasy seregek, csak Kings of War ingyenes szabályokkal játsszák. Liga van belőle, SLW klub tagok között, 15 éves seregeket porolnak le klubtagok. Élelmes játékosok kecsesen felmutatják a középső ujjukat a kódexeknek. :D

    UFF! :D

    VálaszTörlés
  6. Érdekes dillema ami itt felmerült. Nemrég összeszámoltam több mint 1700 festett figurám van mindenféle témakörben (battletech, fantasy, malifaux, 40K, 2. vh stb stb) amibe rengeteg pénzt és időt beleöltem eddig. Három gyermek munka és sport mellett gondolhatjátok mennyi idő jut játékra. :) Kb semmi.
    Mégsem vinne rá a lélek hogy bármit is eladjak belőle. Inkább már mutogatom a gyerekeknek őket hogy válogasság ki milyen sereggel szeretne játszani majd ha nagy lesz. :) Szerintem ez egy nagyon szép kreatív hobbi, és szeretném ha valamelyikre ráragadna belőle valami.

    VálaszTörlés
  7. Kaba, egy szempont - ugyanígy voltam vele pár éve, el is adtam mindenem. Eltelt 4-5 év, és most meg veszem újra a 40K (meg WFB) bandákat, és fogom a fejem, hogy miért voltam olyan marha, hogy eladtam...

    A többit annyira nem sajnálom, főleg, mert egy-egy klubban játsszák őket, időnként nehéz ellenfelet találni stb... De a 40k, WFB, Warmahordes, és most már a Malifaux is népszerű, mindenütt játsszák, versenyek vannak belőle, és előbb-utóbb újra kedvet kapsz hozzá úgyis. Ha épp nem a seregednek kedvez a játék, akkor rakd féle a következő kiadásik/seregkönyvig/akármiig, és fantasyzz egy ideig.

    VálaszTörlés
  8. Uram, megértem az álláspontod, de gondold át még egyszer, aludj rá párat, és frissen kipihenten mérlegelj újra. Ha ezek után is így gondolod, adj kérlek egy elérhetőséget, és tennék egy ajánlatot az Ariadna infinity csapatra.

    VálaszTörlés
  9. A seregek eladását én sem javaslom, ha nem vagy anyagilag rászorulva. Sok munka van bennük, illetve, enni nem kérnek. Ha egy nap 2 év után arra ébredsz, h ejj, de jó lenne játszani, megfogod, előveszed, leporolod, lemész, játszol, ha kikapsz, kikapsz, ha nem, nem, de mindenkepp jol erezted magad mert jatszani akartal. Aztan vagy megint elteheted, vagy lamentálhatsz még egy kicsit :)
    Én tuti nem fogom eladni őket, a Dark Elda seregemben pl rengeteg konverziós munka van, amit nagyon sajnálnék eladni...

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm a tanácsokat, de innen már nincs visszaút. Tovább szeretnék lépni, más hobbit keresni, és a rajzolást magasabb szintre emelni. Warhammer szeretete megmarad könyvek formájában, terepasztalos játékokból viszont köszönöm, elég volt.

    VálaszTörlés
  11. Tökre megértelek Kaba. Ugyanebben a cipőben járok. Sok éve mikor belevégtam a hobbiba, egyszerűen imádtam. A gyűjtögetést, a konvertálást, a festést, a seregépítést és persze a játékot. De:
    1. Változik az életünk, más dolgok kapnak prioritást, egyre kevesebb időd marad a hobbidra. Persze ez nem tabletop specifikus, minden hobbira igaz.
    2. Rohadtmód megdrágult a 40k, meg úgy általában a gévé. Egyszerűen szánalom, mennyi pénzt képesek elkérni egy maréknyi műanyag vacakért. Én az utóbbi időben nem is vettem új cuccot, mindent használtan szereztem be, az új figukat meg megkonvertáltam.
    3. Fárasztó versenyekre járni. Ezt csak azért írom, mert a versenyes élményeidből indult ki az egész.
    Én jelenleg havi szinten egyszer játszok, ami borzasztó kevés, és rohadtul nem vagyok képben a legújabb kódexekkel. De a figukat imádom, és mégha el is jutok arra a szintre, hogy soha többé nem játszom, sok figurát, vagy sereget meg fogok tartani. Most is ez történik. Két 40k-s és 1 SAGA-s seregem eladtam, most készülök a Battletech figuráimat is íbéjesíteni. De két 40k-s sereget megtartok, a taut és a necront. Mert imádom őket, mert nagyon szépek. És ki tudja, simán eljöhet még az az idő, amikor (ahogy János is írja) megint előveszem őket, és játszani fogok.
    Neked is ezt tanácsolom. Add el, amit kevésbé fontosnak érzel, de hagyj meg olyanokat, amiket sajnálnál, és amivel később esetleg játszanál, ha megint lenne kedved a haverokkal tabletopozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazság szerint van egy olyan seregem, amihez nagyon szép emlékek kötnek, és látszik a beléjük fektetett munka is (nagy részüket még én festettem). Viszont ez még nem feltétlenül menti meg őket.
      Megfogadom Vik és a többiek tanácsát, és a kedvenc seregemet fogom utoljára meghagyni ... addig még alszok rá 1-2 hetet, de a többieknek menniük kell!

      Törlés
  12. Ahogy előttem már leírták, ne vágj bele ész nélkül. Permanensnek tekintesz egy olyan dolgot, ami koránt sem az. Gondold el, hol voltál 5 évvel ezelőtt, feltételezted-e volna akkor, hogy ma itt fogsz tartani?
    A jelenlegi helyzet azt diktálja, hogy qrvára nincs időm a hobbira (3 ki******t hónap alatt értem el egy RW battleforce-nak csak az összerakásához!), versenyen jó másfél éve nem voltam, adjam el hát midnenem, ne foglalkozzak vele.
    Aztán belegondolok, hogy 8 éve még azt se hittem, hogy egyáltalán ilyen gondjaim lesznek - honnan tudnám hát, hogy mondjuk újabb 8 év múlva hol fogok tartani? LEhet, hogy pont a fiammal fogjuk tolni a 40k-t...

    VálaszTörlés
  13. Udv Kaba-ba. :)

    eloszor, ahogy a tobbiek is irjak, gondold meg, De.....

    Ha tovabbra is az A valasz mellett dontesz, akkor mindenkepp, minel gyorsabban szabadulj meg toluk. Hagyd ki az inkv-t es irany rogton feebay. Minel gyorsabban csinalod a valtast, annal kevesbe kinzo/problemas a koztes idoszak.
    Utoljara ilyen valtast most aprilisban tettem a CnC:TA-ban. 25000 emberbol felkapaszkodtam benne a 100-ik helyre, de eddigre annyira untam, hogy bejelentettem, hogy het vegeig jatszom, majd soha tobbe. Egyik legjobb dontesem volt iden.

    Stark is abbahagyta a festos/jatszos dolgot egy idore/vegleg. Es azt mondom neki is igaza van, ha nem kot le, nem ad oromet, akkor nem erdemes eroltetni, csak megutalod a dolgot. Hobbi lenyege, hogy lekosson, igy keress mast, ami erdekel, teljesen mindegy mit (csak ne TV bamulast(ize agyrohasztast), mint oly sokan Mo-n).

    Oszinten a jatszos-sereges reszt en is csak azert nem hagyom, mert meg tobb a hely a lakasban, mint esz a fejemben. Amugy kb. teljesen atalltam egyedi figurak festesere, jatszani evente talan 2x jatszok (Karacsony, Husvet, fluffisztanon evek ota nem)

    ja es kis hiena: mivel az Adri altal festett wraithguard tetszik, igy azt szivesen atmentenem vitrinbe hozzam.

    M.

    VálaszTörlés