2015. július 11., szombat

Helyzetjelentés - Alapozott teutonok!

Szép reggelt kívánok, Olvasók!

A jelenlegi posztom egy elég hosszú hallgatási szünetet kíván bepótolni, így kicsit terjedelmesebb méretű lett. Viszont próbáltam négy fő téma köré építeni a mondanivalómat, így aki csak bizonyos témákra kíváncsi, az szelektíven is olvashat.

[Debreceni klub]
A szemfülesebbek, és azok, akik unalmukban a Debreceni HTBK topikot olvasgatták az Inkvizítor fórumán, már tudhatja, hogy hivatalosan egy hónapja vissza szerettem volna illeszkedni a klubéletbe. Ez kisebb-nagyobb zökkenőkkel sikerült is, próbáltam aktivitást lehelni a fiúkba és az ott porosodó projektekbe, de a híres nyári uborkaszezon sikeresen rányomta fájó bélyegét a hangulatra most is. És ugye azt sem tett jót, hogy az előre meghirdetett és mindenkinek tökéletes időpontban megfelelő időpontban szóbeli érettségik folytak a klubhelyiségben. Kitartásom kicsit megrendült, de nem omlott össze, és július 30-ra megpróbálom minél több feketére alapozott figurámat kifesteni, legalább alap színekkel. A Főnixcsarnok kicsit megkésve, de útjukra engedte a megrendelt cuccokat, amit sikeresen kézhez is kaptam a DPD futárjától. A rendelés többségében az alap festési cuccok beszerzéséből állt, úgymint Citadell alapfestékek, olaj alapú fújós fekete alapozó, műfű, és tettem egy próbát az aranyáron mért Citadelles homokkal (amit csak a tartódobozért megérte megvenni). Ha minden igaz, holnap lesz egy kisebb klubozás, ahol jön majd Ooorky kolléga, és július 30-án lesz az össznépi nagy BA-WHFB-OWW2 bemutató.

[Vórhemör Édzs ov Szigmá’]
A legforróbb topik ezen a nyáron az Inkvizítoron a WHFB Preview topik volt, amiben kés alá került az új gusztustalanság, a WHFB: Age of Sigmar. Én bizakodón vártam az új kiadást, mindig is szerettem, ha egy cég kockáztatni akar és formabontó új ötletekkel bombázza a mindig fanyalgó népet, de… De csak akkor, ha az embereket nem degradálja. Ezt az új kiadást én kifejezetten lealacsonyítónak találom, szerintem ezekkel az óvodás 4 oldalas szabályokkal semmilyen tiszteletet nem mutatott a Géjvé a rajongói iránt. Olyan, mintha (munkahelyi hasonlattal élve) a Service Desk bevonta volna mindenki munkahelyi PC-jét péntek délután, majd hétfőn egy vadiúj csillivilli Laptop helyett egy rohadt Ájpedet dobott volna “nesze dógozzá ezen, fiatalok is ezt hasznájják” mondattal. Tehát amit kaptunk, az olyan, mint egy manapság oly divatos simogatós szarság: szép, drága, a gyerekek imádni fogják, de minden jóravaló régi gémer sírógörcsöt fog kapni. Köszönöm, én végeztem a GW-vel, és maradok a korábbi kiadásnál. Már csak az a kérdés, Magyarországon melyik fog elterjedni? A 7., vagy a 8.?

[Munkahely]
Mostanában nagyon sokat dolgozok a munkahelyen, mert Kalibrációs Szoftvermérnök pozícióból Kalibrációs Partner Mérnökké fogok átváltozni. Ez kevesebb fejlesztést és több szupportot (támogatást) jelent, aminek szerves része lesz majd az európai kalibrációs partner laborok látogatása, auditálása és ezen kapcsolatok fenntartása is. Ha minden igaz, októberben utazok az első helyre, amiről egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Britannia egykori gyarmata volt ez az ország :-) Ennél többet nem árulhatok el, kérem kapcsolja ki... 






[Teuton sereg]
A Teuton gyalogosok és lovagok már múltkor össze lettek pattintva, azóta megtörtént a lealapozás, és most végre kaptak egy barna alapszínt is. Én inkább végigszenvedem a fekete-->barna-->krémszín-->fehér átmenetet, minthogy fehérrel alapozzak. Jobban szeretem a sötétebb árnyalatokat a végén, és mindig jobban is ment a fekete alapozásra tett rétegezés, mint a fehérből visszafele árnyalás. Ez nálam már berögzült, nem tudok mit tenni ellene. Az egyik lovagra felkerült az első fehér-barna átmenet, körülbelül 3-4 leheletvékony árnyalattal a végén felkerülhet majd a fehér szín is, mely oly jellemző a Teuton lovagokra. A képen láthatjátok még a barnára alapozott BA németek egy részét, és a barnára alapozott ogrék egy-két emberét (csak hogy ne legyen olyan unalmas az alapozás).

Később még írok, most fel kell készülnöm egy újabb esti sörözésre. Na igen, nem csak a munka miatt nem haladok a festéssel, de hát élni kell valamilyen szintű szociális életet Debrecenben :-)

Üdv:
Kaba

5 megjegyzés:

  1. "olaj alapú fújós fekete alapozó"

    Ez pontosan mit takar, milyen néven kapható?

    TG

    VálaszTörlés
  2. Én így szoktam hívni a GW-s Citadel alapozót. Amikor ezt mondtam a debreceni makettboltban, úgy néztek rám, mint az Ördögűzőben a kislányra. Aztán megrendeltem annó még a Wargammerstől, bevittem a boltba, és akkor is határozottan állították, hogy ilyen spray, amit a kezemben tartok, nem létezik.

    Link:
    http://fonixcsarnok.eu/chaos-black-spray-400ml.html

    VálaszTörlés
  3. Köszi!

    idáig azt hittem, hogy z is akril, de így már lehet, hogy kipróbálom az 1:72-eseken, mert kicsit sokszor kell őket újrafestenem és az olaj talán jobban tart rajtuk.

    TG

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ezek Plastic Soldier-es kemény műanyagok, de a Zvezdás és az Italeris tankok puha műanyagokra is ráfújtam, és nem marta őket össze.

    VálaszTörlés