KMCS3 2. fejezet - Memento mori!
(Emlékezz a halálra!)
Hangulatzene olvasás alá:
Miközben a
Kolmics-bolygó keleti kontinensén a Sötét Angyalok és Fekete Templomos seregek
feszültek egymásnak, a planéta másik, eldugott bugyrában a bősz orkok által
megtépázott tiranida kaptárflotta maradék erői próbálták rendezni soraikat. Ösztönösen
érezték, hogy az inváziójuk első hulláma sajnos kudarcba fulladt, és a barbár
zöldbőrű horda lépésről lépésre szorította őket vissza a föld alatti
búvóhelyükre. A helyi erők legnagyobb rovarszerű ragadozója, az „Alfa”, sebeit
nyalogatva tántorgott az éjsötét tárnában. Telepatikus erejével gyors fejszámolást
végzett. Rezignáltan vette tudomásul, hogy a génorzók mind egy szálig elestek a
pusztító tűzerőben, warrior társai kimerültek a harcban, gauntjai pedig, elszakadván
a Kaptárflottától, bevackolták mélyen magukat a hatalmas föld alatti üreg
valamelyik puha falú, rejtett búvóhelyére.
Az Alfa érezte, hogy
savas vére vészes sebességgel távozik kitines testéből. Összeszedte utolsó
erőmorzsáit, és hatalmasra duzzadt központi idegrendszerével egy üzenetet
küldött a világűrbe. Nem segélykiáltás volt, hanem inkább egy meghívás.
Meghívás egy borzalmas, véres, mindent felemésztő vacsorára. Egyfajta jelzés volt
ez a hatalmas Kaptárflottának, hogy itt bőségesen fognak találni élő
biomasszát. Kiesett a transzból, mikor a koromfekete sötétben ekkor fényeket és
állati morgást hallott. Az Alfa, elvégezvén sikeresen utolsó feladatát,
kiugrott fedezékéből, és a kalózkalapot viselő, hatalmas durrogtatókkal tüzet
nyitó orkoknak esett. Sikerült őket meglepnie. Mindenféle emberi érzelem
nélküli életében még egyszer megízlelhette azt a fenséges érzést, amikor éles
karmai és tépőfogai belevájhattak a sikoltozó, éles húsba. Ez volt az utolsó
dolog, amit megélt az Alfa, mielőtt a híres kalózfőnök, Kaptin Badrukk hatalmas
gizmentyűjével egy borzalmas robbanást követően szétrobbantotta az idegen lény
fejét.
-
Na, eztet nevezem én Kemotoxnak, nyöhöhö!
Három nappal később… Távol,
a jéghideg sötét űrben a céltalanul, lassan úszó tiranida Kaptárflotta
érzékelte a Kolmics bolygóról érkezett üzenetet. Beindultak az élő hajó
ébresztő biomechanizmusai, és hatalmas gyomrában megmozdult valami förtelmes.
Legelőször a Tyrant tért magához. Első gondolata az volt, hogy minél előbb
táplálékra van szüksége. Olyan táplálékra, melyet könnyedén nyers biomasszává
lehet formálni, amiből a fáradt harcosai felgyógyulhatnak, és amiből újabb
szörnyetegeket alkothat a flotta. A mindent bekebelező idegeneket nemrég
ugyanis egy tomboló warpvihar pocsékolta szét, melyből összesen ötszáz hajót
kímélt meg csak.
A Tyrantnak szüksége volt arra, hogy feltöltse tartalékait,
stabilizálja a haderejét, és ehhez elsősorban élő anyagra volt szüksége. A
hívójel nem is érkezhetett volna jobbkor, a csápos szörnyeteg gondolkodás
nélkül, mohón a jel irányába vetette magát.
Mikor hetek múlva
megérkezett a Kolmics légterébe, különös, nyugtalanító érzés kerítette
hatalmába. A Tyrant kissé összezavarodott. A mindig jelenlévő Kaptártudat
hangja, melyre eddigi életében örökké támaszkodhatott, most nem volt jelen. Most
először fordult elő vele, hogy egyedül maradt, és saját döntéseit kellett
meghoznia. Megpillantotta az alattuk elterülő, harcoktól lángoló bolygót, és
kiadta (életében valóban saját) utasítását. A Kolmics minden tekintetben
megérettnek tűnt a learatásra. A tiranidák az ilyen bolygókat egy pillanatnyi
fontolgatás nélkül be szokták kebelezni, vagy ahogy ők gondolnak rá, „befarmolják”.
A bolygón fellelhető hatalmas biomassza valószínűleg tiranida harcosok millióit
tudja majd kitermelni. Új, még hatalmasabb flotta épülhet.
A Tyrant kezdeti
bizonytalanságát legyőzve megkezdte a Kolmics-bolygó második invázióját…
(Folyt. Köv!)
Állat! :)
VálaszTörlésItt leestem a székből:
VálaszTörlés"Telepatikus erejével gyors fejszámolást végzett."
Svindler
Jól van na, az elég bénán nézett volna ki leírva, hogy levette a cipőjét és hangosan számolni kezdett... :P :)
Törlés