Sajnos a február elég nehéz időszak volt Nekem, bár ahogy hallottam, a többieknek sem lopta magát a szívébe ez a (szerencsére) rövid hónap. Mivel csatákra nem került sor, így szeretném a fantasy történetek kedvelőit egy újabb, epikus, mini kalanddal megörvendeztetni.A történet 100%-os élvezetéhez ajánlott (de nem kötelező) átolvasni a Bölényháború kimeneteléről szóló utolsó bejegyzést: http://daxikaba.blogspot.com/2018/02/bolenyhaboru-befejezo-resz.html#more.
DE! Enélkül is teljesen élvezhető a sztori. Szóval... katt a linkre, és kellemes olvasást kívánok!
A Nagycsécsi ütközet után egy évvel.
Miskócziától sok-sok kilométerre délen, a "Miszter Tűzesmacska" nevű csárdában...
- Nem hittem volna, hogy valaki így bírja az alkoholt… még véletlenül sem akarok beleszólni az Ön egészségügyeibe, de nem túl sok ez egy kicsit? Nem kéne visszább venni? - kérdezte a kék köpenyes varázstudó.
Észak egyik legidősebb barbárja, Iszonyatos Khurd, megcsóválta a fejpántos fejét, majd annyit szólt:
- Nem vagy Te piócásember, komám, hogy ilyet mondjál... nem ihatok északi szilvapálinkát?
A csöpp kis várostól nem messze leledző, de terebélyes méretű csárdában aznap már nem sokan mulatták az időt. Virág és Fabienne, a két cserfes cselédlány nagy csattogásokkal pakolta fel a székeket a tölgyfa asztalok lapjaira, hogy záróra előtt még gyorsan fel tudjanak gyorsan mosni. Még időben haza akartak menni, mert másnap estére koncertjegyük volt a szomszéd városba érkező híres bárd, Foliv dö Flau performanszára. A művész úr nemrég tört fel a farostlemezek eladási listájának csúcsára, és azóta az egész országban alig lehetett jegyet kapni az előadásaira.
-Kicsit kezd elfogyni a türelmem, mágus… Szóval szeretném, ha a lényegre térhetnénk… Fel tudod oldani a zárat odalent a barlangban, vagy nem?
A barbár, a káosztörp hölgy és a kék köpenybe öltözött mágus már órák óta ücsörögtek az egyik asztalnál, amiről a két parasztlányka szorgoskodva elhordta a kiürült mézsör korsókat. A sokat látott harcos arcára zuhatagként hullot ezüstös, olajos haja. Szimmetrikusan elhelyezkedő szemei ragyogó borostyánszínben tündököltek, és dühösen nézte a vele szemben üldögélő varázslót. Orra alatt ősz bajusz kunkorodott, mely egy szokatlan divat volt az északi törzsek között. Ilyen volt Khurd, akit megbízhatóságáért és erejéért a káosztörpök nagy becsületben tartottak. Az évek során bármilyen feladattal megkeresték Khurdot, ő készségesen, kérdés nélkül teljesítette, legyen az egy sötét ügylet a szomszédokkal, vagy egy ártatlan törpklán megfenyítése. A Névtelen királynak szüksége volt arra, hogy Ghaz Khazal törpéi kezei tiszták maradjanak a gazdagabb mecénásaik előtt ezekben a feszült, diplomáciával és politikával erősen teletűzdelt és megbéklyózott hadiállapotban. A káoszlégiók jelen pillanatban nem álltak készen arra, hogy többfrontos háborút vívjanak az emberi királyság és az ogre klánok mellett egy harmadik ellenféllel is.
-Fölösleges talán elmondanom, de megbízónk bőségesen megjutalmaz Téged siker esetén. Balsiker esetén azonban semmi jóra ne számíts! - mondta az asztalnál ülő hölgy a köpenyes varázslónak.
Az izmos barbár mellett foglalt helyet Hordótörő Vameatalyn, a nagycsécsi csatában nyújtott teljesítményért különleges királyi kegyben részesült Decimátor csapat erélyes törpasszonya. Hogy ne ismerhessék fel könnyen, oldalasan felnyírt világosszőke haját egy Fekete kapucni alá rejtette. A félhomályban aranyszínű szemei a velük szemben csücsülő kék köpenyes alakra szegeződött. Páncélkesztyűs ujjaival türelmetlenül dobolt az asztalon. A köpeny alatt egy sima utazóruhát viselt, a frissen kovácsolt páncélját a szobájában a rabszolgáira bízta. A harci felszerelését a Nagycsécsen véghezvitt győzelem kitüntetéseként kapta, nem mástól, mint magától a Névtelen királytól. A páncélhoz tartozó sisakot a szobájában zsákja mellé rejtette, melynek arcvédőjére egy démon arcát kovácsolták Ghaz Khazal fegyvermesterei, oldalára pedig két, előrefelé görbülő szarvat illesztettek, melyeket az általa megölt mamut agyaraiból faragtak. A ruha igazi mestermű volt, melyet bonyolult aranyozott minták borítottak a nyakától a térdéig.
- Kérem szépen, én mindenféle varázslakatot, bűbájos zárat és titkos rejtekajtót fel tudok törni, és ebben szerény véleményem szerint az egyik legjobb… ööö nem is, hanem a legeslegjobb vagyok a szakmában!
Kőszálasi Ixior, a kékköpenyes mágusnövendék szívesen magasztalta magát ismeretlenek előtt, és erre egy alkalmat sem szalasztott el. Hatalmas óceánkék süvegének teteje a mai fiatal divat szerint hátra volt csapva, és hatalmas keretű szemüveget viselt. Élénk arcát gesztenyeszín, hosszú haj koronázta oldalról, vállára engedve. Kifejező, ám csalafinta kék szemei fürgén ugrált a dühös káosztörp asszonyság utazódresszén a mély dekoltázsból hívóan integető dús keblekre, az ősz barbárra, majd vissza a tejcsárdákra. Vékony, békaszerű, remegő kezeit anyajegyek milliói tarkították. Remélte, hogy ebben a kocsmában még nem terjedtek el azok a szóbeszédek, amiket a varázslóiskola hölgyei és tanítónői terjesztettek róla...
- De … tulajdonképpen mit is… öö… keresünk odalent, a Behemót trogloditák barlangrendszerében? - kérdezte idegesen Ixior.
Vameatalyn és Khurd egymásra néztek, majd a törp biccentett egyet. Fogy az idő, és már lassan egy éve keresgélnek egy olyan varázstudó után, aki képes feltörni a mágikus lakatokat, ám a feladat végeztével úgy el tudják tenni láb alól, hogy senkinek ne szúrjon szemet. Lolonlim, a káosztörpe kém szerint Ixior tökéletes lehet a feladatra, gyermekei és családja nincsen, valószínűleg még a tengerentúlról érkezett, és szülei évek óta nem érdeklődtek utána.
- Társam és Én megbízunk Benned, de bárkinek elkotyogod ezt, nemcsak a busás jutalomtól, hanem a nyakadtól is elbúcsúzhatsz – motyogta halkan és vészjóslóan a barbár, majd kortyolt egyet a szilvóriumából. A két cselédlány éppen a konyhában tett-vett, és mivel a barbár gyakori vendég erre, tudták, hogy az első üveg után szokása szerint köszönés nélkül fog távozni, ámbár busás borravalóval megspékelt aranytallérokat fog az asztalon hagyni.
- Arról valószínűleg hallottál, hogy a kazincbarszelóniai hegységek alatt emberevő, istentelen elfajzott trogloditák élnek… Valakik szerint egy új faj hírnökei, mások szerint az északi hunnorvég Fagyorkok által ideráncigált, majd megszökött, megkínzott népség ők. Eleinte ártalmatlan féregzabálók voltak, ám élelmük fogytán felmerészkedtek a felszínre, és borzalmas fosztogatásokat rendeztek a falvakban. Amint az emberek birodalma tudomást vett a létezésükről, legjobb harcosaikkal megfékezték ezeket a dögöket, és visszaszorították őket a feneketlen mélységbe. Bebiztosítva, hogy többet ne jöhessenek elő, az összes üreg kijáratát hatalmas vaskapukkal és mágikus védelemmel látták el az emberek nagy tudású varázslói. Az egészet megpróbálták titokban tartani, hogy ne keltsenek riadalmat, ám Ghaz Khazal kémei végig ott voltak a sötétben, és türelmesen figyeltek… És vártak…
- Mire vártak? - kérdezte a köpenyes ifjonc, akit annyira lekötött a történet, hogy még a lágy rószaszín dombokról is megfeledkezett.
- A kémeink jelentették, hogy a Behemót trogloditákat, ahogy ők hívják magukat, a harcokban egy különleges amulett segítette. Ez az amulett fekete, akár a szén, és a dögök vezére hordja a nyakába. A jelentések szerint ez az ékszer nem más, mint a Káosztörpök ezeréves történelmében oly sokat emlegetett “Fekete Masztodon”.
- Tehát ha jól értem, lemegyünk a barlangokba, feltöröm a mágikus zárat, bemegyünk, leverünk pár átokfajzatot, kihozzuk a Fekete Masztiritet…
- Fekete Masztodon! - vágott közbe dühösen Vameatalyn, szikrázó szemekkel.
- Pardon Hölgyem… szóval kihozzuk a Fekete Masztodont, kijövünk, én visszazárom a mágikus lakatokat, majd megkapom a jutalmamat?
- Igen, jól látod. Ennyi lenne a küldetésünk.
Ixior idegességében nem is vette észre, hogy hosszú hajának végét rágcsálja, de egy végtelennek tűnő perc után beletörölte a kezét a köpenyébe, majd kezet nyújtott a barbárnak.
- Rendben, vállalom!
A barbár megmoccant, ám a vézna ujjak helyett újból az alkoholos ital nyakára kulcsolta a kezét, majd egy embereset kortyolt a nedűből.
- Rendben, holnap hajnalban indulunk.
------------------------------
Másnap az út eseménytelenül telt. A barbár és a mágusifjonc lóháton, míg a káosztörp hölgy egy rácsos, ökrök hajtotta vasszekér tetején érkezett a faluhoz, melyet azóta a szörnyektől az emberi királyság megtisztított. Nem volt egy kellemes látvány, a szellemfalun átvágva kihalt utcák, bedőlt falak és elszenesedett holttestek fogadták a csapatot. Itt-ott halványan pislákolt a tűz, melyet rongyos alakok álltak körül. Mikor elhaladtak a közelükben, a közösség tagjai ijedt szemekkel húzódtak szedett-vedett sátraikba.
A barbár megállásra indította a csapatot, majd leszállt fekete paripájáról. A gyeplőt kikötötte egy betört bolti kirakat itatójához, majd egy fűcsomót tépett, és odaadta a hátasának. Ezzel a paripa tudta, hogy gazdája hosszabb idejű megállásra kéri, így jóízűen legelni kezdett. A mágusifjonc is hasonlóan cselekedett. A törpasszony türelmesen várakozott a szekerén, rabszolgáival együtt.
Alig fertályóra elteltével Kurdh talált a helyiek között egy olyan 25-27 évesnek kinéző, szénfekete színű és hosszú, sötétszín hajú leányt, aki élelemért cserébe hajlandó volt a barlang bejáratához vezetni őket.
- A nevem Milread MacCaibe, de szólítsatok csak Milinek. A faluban nőttem fel, és a túlélőkkel egy másik városban voltam, mikor a királyi hadsereg rajtaütött az otthonunkat megtámadó Behemót troggokon. A többiek még mindig nagyon félnek, de ha segítetek Nekünk, akkor szívesen elvezetlek Titeket, egészen a mágikus kapuig.
Később, mikor a lány elvezette őket a barlang bejáratához, ragaszkodott hozzá, hogy a csapattal tarthasson. Félt attól, hogyha megtámadja őt hazafele valamelyik förtelmes lény, hazafelé futva veszélybe sodorná a többiek életét. A barbár és a mágustanonc beleegyezett, a káosztörp asszonyt látszólag hidegen hagyták a lány aggályai. A lovakat és a szekeret a bejáratnál hagyták, majd tábort vertek, és ott töltötték az éjszakát. A sötétségben nem volt kellemes az álmuk, a mélységből nyugtalanságot keltő halk, csak alig-alig hallható vonyítások és emberi üvöltések hallatszódtak.
- Ébresztő, emberek – keltette Vameatalyn a csapatot alig pár óra alvás után, majd mindegyikőjüknek kezébe nyomott egy-egy olajlámpást. A barbár keveset aludt, fél szemmel mindig az üreg bejáratát leste, míg a fiatalok idegességükben egymás mellett, külön kis hálózsákjukban szenderedtek el a rettenetes éjszaka után. Ixior rengeteget megtudott a lány falujáról, történetéről, és úgy érezte, miközben a hajadon is egyre többet érdeklődött az életéről, hogy egy kicsit közelebb kerültek egymáshoz.
- Ha kiturbékoltátok magatokat, fogjatok fegyvert, és acélozzátok meg magatokat – morogta a mufurc barbár, majd a mágusnak a szekérről egy kardot adott. - Tudod, hogy kell forgatni?
- Hát ööö igen, az egyetemen tudniillik volt vívás óra, bár szerintem…
- Te lány! - szakította félbe az idegesen toporzékoló izgága varázslót Kurdh – Még visszamehetsz a faludba, nem kényszerítünk arra, hogy szembenézz a rút dögökkel.
- Szeretnék segíteni, amiben csak tudok – bólintott Mili, és a szekérről levadászott egy harci fokost, és egy kisebb pajzsot. - Édesapám megtanított, hogyan kell megvédeni magam…
- Indulás – mondta Vameatalyn ellentmondást nem tűrő hangon, miután törp rabszolgái óvatosan felsegítették rá míves harcipáncélját.
A barlang bejáratát három bűverejű kapu őrizte, melyet Ixior rutinosan és gyorsan fel tudott törni. Az első kettőnél mechanikai ördöglakatokat találtak, melyet törp rúnákkal és emberi varázsjelekkel lehetett feloldani, míg a harmadiknál egy sárkányszimbólummal díszített, látszólag teljesen dodekaéder alakú zárral kellett megbirkóznia. Milinek ismerősek voltak a mágikus zárak, népének jellegzetes, ám bonyolult ábráit vélte felfedezni.
Bár ellenséggel még nem találkoztak, az aggasztóan mély és sötét tárnák vészjóslóan visszhangoztak lépteik zajától. Időérzéküket elvesztve, ám az akadályok sikeres leküzdésének örömével feltöltve megérkeztek a trogloditák bázisára, mely a lelógó cseppkövekkel együtt, és a kísérteties sárga lángokkal valami ocsmány fenevad hatalmasra tátott pofájához hasonlított.
Nem vártak sokat a támadással. A cseppkövek között halkan átcsusszanva, a sikamlós köveken óvatosan lépkedve meglepték az éppen közösségi életet élő csúf teremtményeket. Bár a gyenge fényviszonyok mellett keveset láttak belőlük, nem is kívánták jobban szemügyre venni a loncsos hajú, éles agyarakkal teli pofájú, degenerált fajzatokat. A lények meglepődöttségükben nem tudták eredményesen felvenni a harcot a csapattal. A barbár harci fejszéje minden csapásával végtagokat és fejeket metszett le, a káosztörp hölgy buzogányával és páncéljának súlyával agyvelőket loccsantott szét, míg a mágus kardját villámmágiával feltöltve hatalmas fény kíséretében sorban sikeresen elhamvasztott két lényt. Mili, bár harci tudása megfelelő lett volna, harci sokkot kapott a körülötte kialakuló pokoltól, ám Ixior hősiesen megvédte egy reá támadó szörnyetegtől.
- Valami nincs rendben… - mondta Mili.
- A Fekete Masztodont még nem találtuk meg – mondta a káosztörp, miközben megtörölte egy kendővel csatakos homlokát, kezében tartva a frissen levett sisakkal.
- Ott van! - kiáltotta a mágustanonc, és az egyik nagy dög nyakára mutatott, akinek a fejét a barbár segítette le a fejszéjével.
- Most jobb, ha hátrébb álltok – mondta Vameatalyn, majd egy különleges, vörös színű bronz szimbólumot vett ki a páncélja egy eldugott részéből. Hangos páncélának csattogásával odament a hullához, majd a karmazsin emblémát odaérintette a Fekete Masztodonhoz.
- BAMF! - egy füst, és a fekete amulett porrá omlott össze. Amit azonban ezután láttak, attól földbe gyökerezett a lábuk.
- Jaj ne… jaj ne… ez nem lehet igaz… - mondta először Ixior, majd Miliből is hangos zokogás tört fel.
- Ez… nem lehet igaz… ez FEKETE MÁGIA! - hördült fel a lány.
Amik előbb az undorító, nyálkás testek voltak, most mind emberi tetemekké változtak előttük. Az elméjük nem volt képes felfogni, amit a szemük látott. Hogy lehetséges ez?
- A Fekete Masztodonban egy illúzióvarázslat volt elrejtve… - tért magához Ixior. - Olvastam már hasonlóról… Amíg a medált valaki viseli, megátkozza embertársait, és teljesen másnak láttatják magukat a külvilágnak… Démoni trükk, mellyel az ellenség másnak láttatja magát tömegesen, mint akik… De… Miért?
Mindketten értetlenül néztek Vameatalynra és Khurdra. Khurd maga elé meredt a sötétben, míg a káosztörp egykedvűen pakolta el a szimbólumát és a fekete ékszer maradványait.
- A mai napon szerencsés szemtanúi lehettetek a Névtelen király és Azklaghar legújabb vívmányának. Sokáig gondolkozott azon királyunk, hogyan lehetne eredményesebben visszaszorítani ezeket embereket, anélkül, hogy a Káosztörp légiókat nagy erőfeszítések árán kivezényelné egy ilyen kis mucsaröcsöge faluba. Így kémeink diplomatának kiadva magukat, eljuttaták e község vezetőjének a Névtelen király ajándékát, a Fekete Masztodont, mely zálogául szolgált, hogy a káosztörpök semmi szín alatt nem támadják meg a helyet. Amit azonban nem tudtak, hogy a medál külső szemlélődők számára iszonyatos szörnyeknek láttatta őket, így, miután az emberi birodalmak tudomást szereztek arról, hogy egy falut trogloditák támadtak meg, tüstént ide is küldtek egy haderőt, amivel majdnem sikeresen kiirtották az egész lakosságot. A barlangba menekült túlélőkért pedig én, személyesen feleltem. Csak azokat a nyamvadt varázszárakat kellett feltörni... Ezért kellettél Te.
- Ezt nem teheted! Hogy voltál képes rávenni minket arra, hogy ártatlan embereket mészároljunk? Ezt nem fogod megúszni ennyiben…
- De igen, meg fogja – mondta Khurd, majd egy komor pillantással megindult a mágusifjonc felé, a harci baltával a kezében…
Halk dulakodás, két fej puffanása a hideg barlang padlóján. Majd csend.
------------------------------------
ŐHU 2019, négy nappal az események után
A "Kényes Vaskazán" nevű csárdában…
Estefelé járt az idő. Az ivóban már kevesen lézengtek. A szolgalányok serénykedtek a zárás előtt, míg az egyik asztalnál egy komor barbár és egy köpenyes káosztörp asszonyság iszogatta korsóiknak és üvegcséiknek utolsó cseppjeit.
- Kicsit elérzékenyültél, Khurd – mondta Vameatalyin, aki felhajtotta a mézsörének maradékát. - Mintha megsajnáltad volna a gyereket…
- Reméltem, hogy ez a negyedik alkalom már könnyebb lesz, de az utóbbi varázslót is már egészen megkedveltem… - dünnyögte a barbár.
- Ne feledd, jutalmad nem fog elmaradni. A Névtelen király nem hagyja cserben hűséges szövetségeseit. De még sok falu van hátra.
- Mondd csak, mennyi Fekete Masztodont is gyűjtünk be még ebben a hónapban?
- Pontosan hármat, utána végeztünk ebben a régióban… De maradj csendben, már itt is van a következő kliensünk.
- Üdvözlet Hölgyem, üdv Uram! Szép estét kívánok! Van szerencsém bemutatkozni, a nevem Nils “Fehér” Otrisa, és rendelkezem azokkal a kvalitásokkal, amire Önöknek szüksége van. Mielőtt azonban nekivágnánk, hadd jegyezzem meg, Uram… Nem hittem volna, hogy valaki így bírja az alkoholt…
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése