Csontgrád ostroma 7. rész - Finálé

Csontgrád ostroma 7. rész - Finálé

Következzék hát ígéretemhez méltóan az epikus, csontgrádi várostrom befejező része (na véééégre!). Készítsetek elő pattogatott kukoricát és helyezkedjetek kényelembe, ez egy extra hosszú blogbejegyzés lesz...

Első rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-1-resz-grogmar.html
Második rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-2-resz-csontgrad.html
Emberek szemszögéből: http://gamingboard.blog.hu/2017/03/07/teli_alom_vege

Harmadik rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-3-resz-nevtelen.html
Negyedik rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-4-resz-vizi-szornyek.html

Ötödik rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-5-resz-az-ostrom.html

A csata előestéje (az Emberek szemszögéből):http://gamingboard.blog.hu/2017/04/03/hetedik_alkinosozoriaknazi_haditanacs_negyedik_resz_az_ostrom_kezdete
Hatodik rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/04/csontgrad-ostroma-6-resz-az-ostrom.html

Legutóbb tehát nagypapa ott hagyta abba a mesélést, amikor sem a védők, sem a támadók oldalán nem rajzolódott ki semmilyen fölény, vagy túlerő az ostrom során. De ettől a ponttól már tisztán látszódott, hogy ez a csata számtalan hősi halottat fog magával ragadni a túlvilágra...

Míg az ostrom bal szárnyán egy brutális káosztörpe masztiff leirtott egy íjász egységét a falról, Grogmar Hadúr agyát teljesen elborította a vörös köd. Nekiesett mindennek, ami mozgott, kúszott, lebegett, vagy éppen repült. Két fejszesuhintással kettévágott röptében egy dicsőségesen mélybe hulló repülő sast, majd habzó szájjal a repülő hüllőhátasát belerongyoltatta az emberek lovasregimentjébe (Mounted Sergeant). Az embereket sokként érte a zöld villámként berobbanó, véres szörnyeteg, és több éves rutinjuk sem tudta megmenteni őket a harcban. Ám a zöld szörny nem fogyasztotta el az összes harcost, a kábultan heverő harcosokat faképnél hagyva egyre közelebb avászkodott a várfalhoz.

Grogmar, ahogy életében ismerhettük
Zölbőrű testvéreik és trolltrutymákjai gyászolják

Az emberi védők azonban nem voltak gyávák. A varázslójuk bátorítására, a betanult mozdulatokkal lőtték ki nyilaikat, melyek bár nem látszottak kárt tenni a repülő mocsadékban, a mágus villámcsapásaival lassan, de biztosan vérpatakokat fakasztottak Grogmar és repülő kedvence testén. Egy könnyfakasztó hörgés után a repülő őshüllő feladta a harcot az életben maradásért, és teljes testével lezuhant  amagasból, éppen a szerencsétlenül járt Hadúr fejére, aki ott helyben rögvest szörnyet is halt.

Vagy mégsem... ? 




Epilógus

A Hadúr bukásával azonnal megtört a támadó horda morálja, és rendezetlen visszavonulást kezdeményezett. Az emberek örömujjongása és az életben maradt erdei vadállatok lakmározása már sok volt az idegrendszerüknek, így csapot-papot otthagyva átengedték a simabőrűeknek a győzelmet.

A csongrádi ostromban megtépázott ork sereg szerencsére a közelben talált magának egy portált, amin átsétálva egy teljesen új, és ismeretlen világot találtak. A kapu melletti nyomok azonban arra utaltak, hogy ezt nem ők lépték át először, így előfordulhat, hogy valakit már beásva találnak, vagy már az épületekben rejtőzködve, esetleg azokat fosztogatva. Ezek a harcok azonban eléggé megtépázhatják a sereget, így a kezdeti harcok után kénytelenek lepihenni, és erődítéseket és táborokat létrehozni...

Miután bezárni vagy szent pecséttel ellátni senkinek sem sikerült a dimenziókaput – pedig még az orkok is megpróbálták, miután a sok átdobált goblinból egy sem tért vissza -, felderítő csapatokat kellett átküldeni a veszély kifürkészése végett.

Az orkok a nagy rugdosásba annyira belejöttek, hogy észre sem vették, amikor a törzs két sámánját, Patkányorrú Gyurit és Lilasapkás Gerőt két sikeres touchdown-nal berepítették a kapuba.
-Nízzed hogy száll! Oszt még fénylik is! Ej, e'mán a himihumi jódolog! - röhögött Taknyos Gujdó, a sereg zászlóhordozója.
-Á, aztatat én nem hiszem, figyejjed most az enyimet! - böfögte társa, Györe a féleszű, miközben hatalmasat sújtott a káromkodó Gerő gobbó valagába. Gerő a repülés közben még kilőtt az ujjából egy zöld villámot, de az csak egy arra repülő squigkeselyűt sütött meg ropogósra.
-Mi van itt? - bömbölte ekkor Fekete Petya, a törzs jelenlegi vezére, mikor rajtakapta a két tehénbőrbe öltözött kollégát, amint munkaidőben szórakoznak. - Hogy halad a felfedezés? Reméjlem van valami eredmény! Már unjuk magunkat, éhesek is vagyunk, és elfogyott a táborból az összes gobbó, így senki sem csinál vacsorát!
-Ne aggóggy főnök, maj' gyün még elég gobbó odaátrul. Emlékszel, mikor múltkor is beküldtük őket a lápi trollokhoz? Na az is mijenjómóka vót! Hörr hörr!
Petya lendületesen, akár egy birodalmi tánctanár, tarkónvágta a csoppájával nevelési célzatból (vagy talán csak szórakozásból) a büdös szájú Gujdót.
-Eleget vártam! Szóljatok a sámliknak, hogy gyűjtsenek gombát meg squigeket a pörkölthöz, mer' éhesek vagyunk!
-De főnök, az itten a baj, hogy azokat is átrúg.. - fejezte be volna Györe, de egy hatalmas fekete ököl préselődött a felső és alsó állkapcsába.
-Akkor azonnal indulunk! Féleszű squigpofájú baromállatok vagytok, mind! Hozzátok a hadigépeket, meg a maradék gobbókat! Ha nem kapunk vacsorát, akkor Titeket falunk fel, megértettétek?

Az ork tábor, amint megtudta, hogy ma este is fújhatják a vacsorát, rossz szájízzel (és szájszaggal) összeszedték a szakócájukat, a szerencsehozó talizmánjukat, és egy kiadós pisilés után (sose indulj el anélkül) megindultak az ismeretlen világ ellen.

Vár egy új világ!

Az orkok átlépvén a dimenziókaput egy mocsaras erdőbe érkeztek meg, ahol megtalálták a porban két Sámánukat. A távolban egy hatalmas szikla volt, erődítések. Kiküldték hát Gujdót, kérdezze meg a távolban mozgó alakoktól, merre vannak most, és hogy juthatnának tovább. Gujdó eleinte nem érzett affinitást a dologhoz, de a többiek sarkalatos érvekkel meggyőzték, hogy tegyen egy próbát.

Gujdó odacaplatott hát az egyik szürke köpönyeges teremtményhez, és udvariasan megszólította az ork etikett szerint. Az ork etikett egy méretes csoppával való tarkónvágással indul, és amennyiben élve marad a társalkodófél, akkor kezdődik a kommunikáció. E szokástól berögződve megindult hát a karja hősünknek, azonban amikor a nagy csattanásnak kellett volna történnie a csuhás koponyáján, valami nagyon furcsa történt. A köpönyeges vakító kék lánggal fellobbant, majd egy hatalmas portállá alakult. Megszakadt az ismert dimenzió síkja, és a Warpból előtörtek a Káosz undorító démonjai: a mágikus hatalommal bíró horrorok, a vérgőzös bloodletterek, és a legfurcsábbak mind közül: Tzeentch flamerei. A kapu záródása előtt még 6 khorne kutyának is sikerült kiugrania, de a Vérivó már éppen nem fért el. Azonban a korbácsa utolsó legyintésével elkapta Gujdót, és magával rántotta az ismeretlen sötétségbe...

Mindenféle démonszotyadék

A még élő orkok és megmaradt goblinok nagy nehezen átküzdötték magukat a démon sereg védelmi vonalán, és sietős léptekkel folytatták kalandos útjukat, hátha találnak még elszórva itt-ott éjgobbó mágusokat. Szerencséjükre megint találtak kettőt, akit a régi sámánok emlékére elkreszteltek "Ezmíglílegzik" Tunyóra és "Eznemadöglötthanemamásik" Gerőre. A két szerencsétlen varázstudó megkapta így a karrierükhöz a kezdőrúgásokat (és más rúgásokat is). A zöldek egészen estig meneteltek előre az ismeretlen tájakon, amikor a távolban megpillantottak a folyón túl egy kihalt települést. 

-Éccakára bevesszük, oszt nem összeszarni mindent! - üvöltötte Petya, a fekete ork generális, miközben gyalogoltak át a hídon. 
-Főnök, mongyad má', mi lesz, ha követnek minket? - kérdezte Gujdó, akinek a fején egy hatalmas nagy squigbőrből készült sebtapasz fityegett, emlékeztetve mindenkit a szürke csuhással való küzdelmére. 

-Előbb leverjük a hidat, aztán befogod a pofád! - szólt Petya, és szavait megnyomatékosítván beletaposott a földbe egy éppen arra gombászó éjgoblint. Úgyhogy míg az épületeket elfoglalta a csapat egyik fele, a másik a tavon található egyetlen hidat felgyújtotta, és a maradékokból egy hatalmas Gork totemet emeltek. Sajnos az orkok építészeti tehetséggel nemigen rendelkeztek, így összeomlott a konstrukció. Építészeti tehetség híján azonban telve voltak optimizmussal, így a Gork totem maradékából egy Mork totemet állítottak fel. Éjszaka, mikor a nap lehunyt, és meghallgatták Petyától a Zöldbőrűek közt című legenda legújabb fejezetét, éktelen ricsajra lettek figyelmesek. 

-Villámlik, főnök! Villámlik, oszt vihar sincse'! - sipította az egyik kis goblin, aki épp a tetőre cipelte fel két társával a nyílvetőt. És valóban, az éjszakai égen borzalmas vörös villámok cikáztak, majd egy hatalmas robajjal belecsapott az egyik istennyila a Mork totembe, szénné égetve azt.Ez nagyon rossz ómen volt. 

-Gyünnek megint! Gyünnek a démonok! - ordította Malacpofa Mugga, az egyik vadork zenész. - A démonok híd nélkü' is gyünnek!

Nem zöldbőrűeknek való vidék

Az orkok és a számukban mindig megújuló goblinok eszeveszetten menekültek a démonok elől. Végül sikerült átúszniuk a tavon időben, és átkászálódtak a mocsáron. Petya ekkor pihenőt rendelt el, mert a távolban a démonok nem követték őket tovább. 

-Asszem most leülünk ide, oszt várunk! - mondta a vezér. Az orkok így fél napig lepihentek, majd szedték a sátorfájukat, és búskomor hangulatban visszacammogtak a portálon keresztül Csontgrád mezejére.
Ám ekkor olyan dolog történt, amire egyikőjük sem számított...

VÉGE(?)