2011. január 9., vasárnap

Mivel játszunk?

Nos, a tegnapi előzetes felvezetés után itt az ideje, hogy le is írjam, miért szedtem össze a pontokat.

Mint ott is írtam, 40k-t soha nem az eredmények miatt játszottam, hanem mindig is a társaság miatt. Ez rendben is volt, amíg sok minden meg nem változott nálam.

Röviden összefoglalva: több, mint 10 évvel ezelőtt komoly szinten Magic: The Gatheringeztem, ez volt az a hobbi, ahol ki tudtam élni "enyhén" szadista hajlamaim, és lazítani tudtam. Azonban 2 dolog is megváltozott: a társaság jórészt felbomlott (letelt a gimik 4 éve), és magam is fősulis lettem. Kevesebb időm lett, nem tudtam külföldre járni, és magam is "vénültem". Vagyis, már nem 14-18 év között voltam, hanem 18+, és egyre nehezebb lett a 14 évesek dolgait elnéznem (időnként sajnos a csalások és a cápázások is megjelentek, utóbbit extrán rühellem).

Így kerestem valami mást. Anno még létezett egy oldal, amit Energy készített, és Emerald rengeteg csatajelentése volt ott megtalálható. Ezért el is kezdett érdekelni a Mordheim, illetve a WHFB, és sci-fi részük is, a 40k. A környezetben inkább 40k-t akartak játszani, így belevágtam, és akkor még Jezyvel és Fikusszal lejátszottuk az első meccseket még 3. kiadásban.

Más volt, mint az általam megszokott komoly szinergiát alkalmazó Magic (mindig is kontroll paklikkal játszottam, a legelejét kivéve, de hamar rájöttem, hogy mi is a nekem jó). Elda és BA seregem lett, majd jöttek a SW-k. Közben azért hiányzott a komoly kihívás is, de nem akartam a 40k-ban ilyesmiket elérni, mert láttam, hogy az nem kötne le. Így lett a WHFB breton seregem (6. kiadásról beszélünk, ahol a breton még táp volt :P ). Ott rendszeresen jártam versenyekre, ám bizonyos okokból abbahagytam. Maradt egyedül a 40k, a társaság miatt.

Versenyekre is ezért jártam, és persze mert kell valakinek utolsónak is lenni. Jó hangulat, jó társaság, jól el lehet az emberekkel ökörködni (Szervusz Loki! :P). Seregem is van, bár nem versenysereg a mostani kiadásban. Viszont az elmúlt 2 évben kezd visszajönni az a kényszer, hogy ne csak játsszak, hanem nyerjek is.

Ennek fő oka az elmúlt fél év. Bár a munkámról teljesen nem beszélhetek, de egy részéről igen: ha észak amerika azt mondja, hogy hibás adatok is jók nekik, akkor én azt mondom, hogy nem, és megtagadom az adatbevitelt. És van egyáltalán valami, amivel igazolni tudom, hogy miért tagadtam meg. Szóval, machettával rendet kellett vágni igen magas vezetők között technikai kérdésekben. Komoly kihívás volt (főleg Kína, ahol máig nem szeretnek), de lassan mindenhol belátják, hogy biza nekem van igazam... Ez a harc lassan a végére ér, de a rengetegnyi felgyülemlett frusztrációt valahol le kellene vezetni. És ehhez egy hobbi kellene, egy jó kis wargame.

De hát játszok én 40k-t, akkor mi a baj? Olyan seregem van (daemons), ahol nem levezeted a versenyen a frusztrációt, hanem még pluszban szedsz hozzá (a megszokottnál is több szerep jut a szerencsének). És most már nem frusztrációt szeretnék összeszedni.

Tehát, lássuk, hogy milyen alternatívák is vannak.

1: Warhammer 40k.

Van a daemon seregem mellett egy elda seregem is. Lássuk, hogy mit is kellene vennem, hogy az általam kedvelt sereg összejöjjön.

Nem a megszokott jetbike seeg lenne, hanem a külföldön rendszeresített jármű sereg. Ehhez van 3 fire prismem, van elég (18) dire avangerem, HQ-k sem gondok. Kellene vennem legalább még egy doboz fire dragont, és az igazi érvágás: 5 vagy 6 wave serpent.

A kérdés, hogy akarok-e 40k-zni így.

Második lehetőség még drágább, mert az a szintén 40k-s dark eldar sereg lenne. Van 3 db vyperem, amiből tudnék venomot csinálni, és pont. Minden mást vennem kellene.
Nem is merem kiszámolni, hogy mennyi is lenne ez...

2. lehetőség:

WHFB.

Ez rövid lesz. Nem kívánok újra WHFB-zni. Jó volt, szerettem is, a bretonok még mindig überászok nálam, de ehhez újra rendbe kellene raknom a komplett seregem, és venni újra 9 grál lovagot. Ha pedig pechem van, az összetört (majdnem ugyanúgy járt, mint Hanky serege idén, csak nálam vonatnál rántották le) modellek még sem javíthatóak, és vásárolnom kell.

3. lehetőség:

Na, itt jön be a warmachine/hordes. Remek alternatíva, viszont egyre több az aggasztó jel, hogy új GW lesz belőlük. Másik fontos pont, hogy bár 7 éve ismerem őket, ez alatt az idő alatt 2 modellt szereztem be. A HQ-ban egyre többen kezdenek neki, de emlékezzünk vissza, mit is írtam tegnap. Kantina még mindig a fő. 2 klubba nem akarok fizetni, az nekem is sok lenne. Főleg, hogy sereget kell vennem. Viszont még nyitva hagyom.

4. lehetőség: Sodapop. Egyelőre még csak a figurák jelentek meg, a szabályok nem. A modellek gyönyörűek, viszont szállítani borzalom. És hacsak valaki nem mazochista, akkor nehezen veszed rá, hogy összerakja és lefesse őket. Tehát, játékosbázis nincs, teremteni kellene. Ez még nem is lenne talán olyan nehéz, ha:

a: festés és szállítás nem lenne nehéz, mint már írtam
b: nem anime lenne a fő beállítottsága.

Az anime-t sokan nem szeretik. Tehát rétegen belül is réteg lenne. És túl kicsi réteg.

5. lehetőség:

Wyrd által megteremtett Malifaux. Itt az a bajom, hogy nem jön be a stílus. Őket is ismertem, mielőtt magát a játékot létrehozták volna, mert a modelljeik nagyon jók. Mármint a Twisted részleg Apparitions és Imps részei. A többi nekem viszont nem. Én nem vadnyugatosat játszottam gyerekként, hanem messzi bolygókon lövöldözőset vagy erdőben mágiázósat. Túl egyszerű vagyok tehát hozzájuk.

6. lehetőség:

Anima tactics. Na ja, senki sem hallott még róluk, pedig létezik. Itthon a wargammers árul belőlük. Viszont ez is anime, és sok az elcseszett modell. Ami rajzolva jó, az figurában csalódás lehet. Ez inkább külföldön divatos, mert ott ismerik az rpg-t, amire épül. Itthon nem, így bukta. :(

7. lehetőség:
Infinity. Egyre többen játszák, sci-fi, jó is lehetne, ha tényleg érdekelne. De nem. Meg tudtam állni, hogy bemutatót teljesen végignézzem. És azt is, hogy vegyek kezdődobozt. Nem fogott meg. Ennyi.

9. lehetőség:

Helldorado. Itthon nincsen bázisa. A játék jó, a figurák szépek, viszont festeni őket szintén nehéz. Aggasztó jel: 2 éve GD-n volt bemutató belőle. Az embereket nem érdekelte. :( Most épp kiadóváltás van, az Anima Tactics tulaja kezdi majd el valamikor kiadni. Ők viszont folyton csúsznak. :( Most is ez a helyzet...

10. lehetőség:

Confrontation. A conf számomra halott. V3-hoz modellek nincsenek már, ami van, az senkinek sem kell már (idei GD ezt mutatta). V4 meg ronda. Ponty.

11. lehetőség:

Spartan games által létrehozott játékok. Hajók csatája az űrben vagy fantasyban. Vonzó, de BFG-t se játszottam soha. Ha űrcsata, akkor már Gundem szinten menjen, de ez sajna nem ilyen.

12. lehetőség:
BFG. Lásd feljebb. :( Hülye ízlésem van, na.

13. lehetőség:
Mantic Games fantasyja. Sajna, ugyanaz, mint a WHFB, sőt, attól is egyszerűbb. Ezzel végképp kiesett a listámból.

Na, most kb-ra jól összeszedtem, hogy mit is lehet itthon játszani.

Versenyek jelenleg 40k-ból, WHFB-ből, WM/H-ból és Malifauxból vannak. Tehát, ha versenyre akarok járni, akkor ezek közül kell valamit választanom. Más lehetőség, ha szervezek versenyt... Megoldható lenne, de ez már másik történet. ;)

Szerk:

MAXXxxx fórumon jelezte, hogy van még 2 rész, amit teljesen kihagytam, és ezzel nekem is eszembe jutott még kettő.

14. lehetőség:

WWII-es játékok. Engem a WWII hidegen hagy. Teljesen. Ha már WW-k, akkor alternativ universe, totálisan más fegyverekkel (Red Alert sorozat :P). Nagyon elvette a kedvem a történelem szak ettől a korszaktól (történelemből is felvételiztem, hadtörténeti oldalából is, kész szenvedés volt számomra).

15. lehetőség:

LOTR játékok. Párom nagy LOTR fan. Könyvek, filmek, díszdobozok, filmzenék, poszterek... Aztán 2 éve megmutattam neki a LOTR modelleket. Messzire futott tőlük.

Engem a LOTR nem vonz. Elolvasni, megnézni, a zenéjét hallgatni jó. De terepasztalon nekem nem jön be.

16. lehetőség:
Classic Battletech. Imádom a világot magát, és a számítógépes játékokat is. Anno a modelleket is megnéztem. És itt aztán elszörnyedtem. Nem tetszetősek. :( Ha pedig nem tetszik valami kinézetre, akkor az nálam bukik. Mert biza ezeket is ki kell festenem. Szabályok terén viszont maximálisan bejön.

17. lehetőség:
Heroclix alapú rendszerek. Gyűlölöm őket. Egyesítik a számomra legrosszabb dolgokat. Előre festett, sokszor igen gyatra minőségben (rendszeres a sorja, a gyenge minőségű műanyag, a lekopó festék, 3 szín van csak rajta). És blisterben kell venni őket. Vagyis nem tudod, hogy mit is vettél. Nekem volt ilyennel gondom már, mivel bontottam olyan blistert, amiben egyetlen darab sem volt abból a frakcióból, amit én gyűjtöttem. És onnantól kezdve próbáld meg valakivel elcserélni... Hát, nem igazán ment.

10 megjegyzés:

  1. Szívem szerint azt mondanám, hogy fantazizz, tudnánk gémelni egymás ellen. De a breton betonszar lett az új kiadásban, és felb@sznád rajta az agyad 2 perc alatt.

    A 40k-t megint nem ajánlanám démonaiddal, hiába van abból is seregem, mert a legtöbb versenyen a speciális küldetéseket erősen megszívják (lásd Legendás Hadvezér küldetés, védő szerepben). De eldákkal simán nyomhatnád, a falconokat majd összedobjuk Neked közösbe :-)

    Dark elda: Nemá, Te is? :D Kozy ha nyitna egy DE seregkölcsönzőt, egy fél év alatt meggazdagodna zsírosra :-)

    VálaszTörlés
  2. Hat Wolflord sok jatekot ajanlhatunk neked, felsorolva pro-t és kontrát, de félek, ha ennyi lehetőségből nem találod meg a számításod, lehet nem is kellene ezt erőltetni, mert nem is biztos h igazából akarod te ezt a hobbit. Ezt most nem bántásképpen irtam.
    Uj jatek elkezdesenel szerintem itthon legelső szempont hogy mennyien játsszák. Utána jöhet a többi.
    Remélem azért megtalálod a számításod.

    VálaszTörlés
  3. DE árban segítek: átlag 5k huf/100 pont. xD Én se holnap fogok versenyre menni velük xD

    Egyébként, ha így wargame szinten ennyire nincs semmi, ami érdekel, próbálkozz társasjátékokkal! Vannak meglepően jók, és szórakoztatóak, feszültség levezetésére ideálisak. pl. BSG, chaos in the old world, roborally.

    VálaszTörlés
  4. Stop-stop-stop-stop! Nem a wargame nem érdekel, félre értette egyből mind! A felsorolt lehetőségek közül ha tehetném, több, mint 9-el játszanék! :P De nem vagyok se idő, se pénz milliomos, hogy ez sikerüljön is. Ez a hatalmas felsorolás részben azért készült, hogy összeszedjem, mit is játszanak itthon. Inkvizitor.hu-n írtam is, hogy ami kimaradt, azt még commentben várom ide. Legalább meg is lesz a teljes lista, de ez már egy másik történet, ami Warboss kezdeményezése lesz, de azt még nem lövöm le. ;)

    VálaszTörlés
  5. A WM/H és a Cantina kapcsán annyit azért megjegyeznék, hogy nem kell klubtagságit fizetned, 300 forint az egyszeri játékalkalom. Szóval ez ne tartson vissza attól, hogy néha lenézz hozzánk, nem harapunk. Meg remélhetőleg a HQ-sok sem fognak kiközösíteni árulás miatt :D

    VálaszTörlés
  6. Hio !

    NEm írtad :

    - Mordheim (olcsó és jó)
    - Necromunda (lásd fenntebb)
    - Inkvizíítor (állítólag nagyon zseniális)
    - Warheads (új népszerüsítik)
    - Eden (egyre többen játszák)
    - Blood Bowl (még mindíg népszerü)
    - MERCS (új már vannak játékosok)
    - DIL és Legens of the Old West (A DIL Hazai ingyenes , míg a másik Csilli villi fizetős)
    - Historical és egyébb történelmi....Bár ez lehet az a akategória mint a WW2 :-)
    - Urban Mammoth ..:Gólem forgalmaz.
    - Esetleg Armies of Arcana ...

    Most így hirtelen ennyi plusz jutott az eszembe!

    MAC

    VálaszTörlés
  7. Battletech ennyire eltűnt? Mikor kezdtem a 40K-t elég sokan nyomták.

    Barakis

    VálaszTörlés
  8. Wolfi, Téged sorozatosan félreértünk :-)

    VálaszTörlés
  9. DiL: western, ingyenes, nem kell sok figu és az sincs aranyárban. És ha frusztrál orrba vághatod a szerzőket :-D ...ha elég bátor vagy ;-) A Kantinában elég sokan toljuk.

    VálaszTörlés
  10. A helyzet amúgy eldőlni látszik a Cryxek felé, már megint. :) Jövő héten talán bele is tudok vágni a pistol wraithembe. Skarre is kifejezetten tetszik, a bane knightok pedig pláne. :) Deathjack, Slasher, Cankerworm, Sleether, Tartarus, Soul Hunter, Malice, és még sokan mások is... Ajjaj, megint sok lesz ez... :)

    VálaszTörlés