Japán hónap - I. rész

Üdv Mindenkinek!

Ahogy ígértem, elérkezett a Japán hónap a blogon.

Töredelmesen bevallom, nem nagyon ismerem se őket, se a kultúrájukat, és a művészetüket sem annyira, amennyire illenék.

Ezért, hogy ne wiki oldalakból szabjak össze egy

jellegtelen hangulatkeltőt, megkértem a Debreceni

Animések közül egy ismerőst, akinek ismerőse (Tamaki) szívesen elvállalta, hogy ír pár mondatot Nekünk erről a mesés országról. Emellett hadd mondjak köszönetet az illusztrátorunknak, Saaya-nak is!

Remélem legalább annyira érdekesnek találjátok az irományát, mint én.

Üdv:

Kaba

--------------------------------------------------

Japánról

A japán kultúra lényegében azért olyan egyedi és közkedvelt, mivel teljesen más, mint amit mi, európaiak megszoktunk, ráadásul még nagyon távoli is.

Japánban minden vonzó lehet: a történelme, a vall

ása, a művészete, a társadalma, a földrajza, egyszóval mindenki találhat valami érdekeset magának ebből a színes világból.

Az életünk során kialakul egy kép bennünk a világról, de úgy, hogy figyelembe vesszük saját kultúránkat, hazánkat. Mialatt mi evidensnek vesszük azt, ahogyan mi gondolkodunk, addig Japánban szinte mindennek más a jelentése, legyen szó bármilyen alapvető dologról.

A legjobban a társadalomban különböznek tőlünk. Ők úgy gondolkodnak, hogy az élet egy „térkép”, ahogy Ruth Benedict írja a Krizantém és kard című könyvében. Itt minden fel van fedezve, és meghatározott szabályok szerint cs

elekednek. A hierarchia mindennél fontosabb. Mindezek miatt érzik világukat biztonságosnak. Az élet legfőbb feladatának a kötelességek teljesítését tartják, és elfogadták, hogy ezzel jár a személyes örömök és vágyak feláldozása.

Mi alapvetőnek tartjuk, hogy életünk célja a

boldogság, és vágyaink teljesülése, ők ezt elképzelhetetlennek tartják. Ugyanakkor náluk nem ismeretes a rossz ember úgy, mint ahogyan mi gondolunk rá. Erre utal vallásuk is.

Két legfontosabb vallásuk van, a sintoizmus és a

buddhizmus. Az előbbi lényege, hogy a gonosz fogalma szinte nem is létezik, mert csak is jóságos, segíteni akaró kamik, azaz istenek léteznek. Az

utóbbinak nincsenek istenei, és Japánban az egyik fő ágazat, a Zen vált népszerűvé, melynek lényege a szertartásoktól mentes ülve meditálás gyakorlása.

Nálunk a kereszténység a legelterjedtebb, ami

egyistenhívő vallás. A keresztények hite szerint Jézus a Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. Pontosan Japán ellentéte.

Mindez a mesékben is tükröződik. A mi hőseink azért jók, mert a jó oldalt választották, és összemérik erejüket ellenfeleikkel, akik rosszak. Ezzel szemben a japán hős olyan, aki a világgal és nevével összeegyeztethetetlen kötelességeit úgy rendezi, hogy a halált választja megoldásként. Ezért van az, hogy pl. az ameri

kai képregények nem tudtak különösebben népszerűek lenni a japán mangákkal szemben, a gondolkodásmód különbözősége az oka.

Fontos téma még a szerelem, illetve a házasság kérdése is. Ahogy Ruth Benedict is írja: „ a japánok szerint az emberi érzéseknek nem szabad beférkőzniük az élet komoly dolgaiba”. Ez ismét tükrözi, hogy náluk a kötelességek állnak az első helyen, mivel a szülők döntését tisztelniük kell, miszerint az eleve kiválasztott emberrel kell házasságot kötniük. Nálunk a szerelem az alapja a házastárs kiválasztásának, ezért nehéz megérteni, hogy náluk a feleség szerepe eltér a miénktől. Míg nálunk a házasság alatt a férj fizikai vonzódása egy másik nőhöz megalázza a feleséget, addig náluk ez elfogadott. A férfiaknak az megengedett, hogy „megcsalják” feleségüket, náluk az nem olyan értelmű, mint nálunk. Aki megteheti, gésa házba megy kikapcsolódni, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy lefekszenek a gésákkal. A nyugati szemlélők gyakran félreértelmezik ezt, és prostituáltként tekintenek a gésákra.

A házasság igazi céljának a gyermekek nemzését és a vérvonal biztosítását tartják.

A gyerekek nevelése is merőben eltér a mi módszereinktől, de még jobban az amerikaiakétól. Japánban a gyerekeknek és az időseknek több szabadsága van, a házasságban pedig rengeteg a kötelezettség. Nálunk a gyermekkorban fegyelmezik a legtöbbet a gyereket, ami fokozatosan enyhül, míg felnőtté nem válik. Az apa-fiú kapcsolat a legérdekesebb. Japánban egyfajta folytonosság van jelen, az apának szüksége van a fiára, aki majd átveszi a helyét, a fiúnak pedig az apjára, akire felnéz és tiszteli, nincs ok a szégyenre. Az apa-fiú viszony az USA-ban tér el a legjobban a japán mintától. Náluk a teljesen felnőtt fiúnak az apjától való függéséhez a szégyen és a megaláztatás társul.

A japán általános iskolások jegyei a magaviseleten alapulnak, nem az iskolai munkán. A saját eredményeiken javítanak, ahhoz mérik tudásukat és nem a másokéhoz, a tanárok nem adnak lehetőséget a versenyre, mint ahogy azt leginkább az USA-ban teszik.

Az evésben is óriási különbségek vannak. A japánok gyorsan esznek, mert nem tartják fontos dolognak, nálunk viszont a gyerekeket unszolják, hogy lassan egyenek. Ők inkább kis adagokat esznek többször, és a főtt, sótlan rizs az alapélelmük, mi nagyobb és zsírosabb ételeket eszünk, és alapélelmünk a búzakenyér. Mi kezet mosunk étkezés előtt és kézzel eszünk, ők nem, mert kézzel nem érintik az ételt, pálcával esznek. Mi szeretjük a főtt/sült halat, ők inkább nyersen eszik.

Az ital is más értelmet nyer náluk. Nekik ez egy megengedett szórakozás, és sem a család, sem a közösség nem találja visszataszítónak a részeg embert, mi máshogy látjuk. Ezért is van náluk kevesebb alkoholista, nem úgy mint az USA-ban. 

A legkülönlegesebb a művészetek területe. A tradícionális ruhák készítése, a kimono, a templomaik, melyek felépítése merőben különbözik az európaitól. A harcművészetekben is ott van az a jellegzetes „japános” viselkedés, minden mozdulatukban érződik az a szigorú önfegyelem, amit megkövetelnek maguktól.

Mindezek ellenére felfedezhetőek rokoni szálak a magyarok és japánok között. Néhány szó is erre utal: a shou szó sót jelent, vagy a furo fürdőt.

Szerintem az a legfantasztikusabb a japán kultúrában, ahogyan ők a világot látják, és az az önfegyelem, amivel képesek bármire. Az más kérdés, hogy ez nagyon megterhelő is lehet, de hiszem, hogy példamutató a japán nép, és nem csoda, ha sokan szeretnének eljutni oda.