2011. augusztus 31., szerda

Japán hónap - I. rész

Üdv Mindenkinek!

Ahogy ígértem, elérkezett a Japán hónap a blogon.

Töredelmesen bevallom, nem nagyon ismerem se őket, se a kultúrájukat, és a művészetüket sem annyira, amennyire illenék.

Ezért, hogy ne wiki oldalakból szabjak össze egy
jellegtelen hangulatkeltőt, megkértem a Debreceni

Animések közül egy ismerőst, akinek ismerőse (Tamaki) szívesen elvállalta, hogy ír pár mondatot Nekünk erről a mesés országról. Emellett hadd mondjak köszönetet az illusztrátorunknak, Saaya-nak is!

Remélem legalább annyira érdekesnek találjátok az irományát, mint én.
Üdv:

Kaba

--------------------------------------------------

Japánról


A japán kultúra lényegében azért olyan egyedi és közkedvelt, mivel teljesen más, mint amit mi, európaiak megszoktunk, ráadásul még nagyon távoli is.

Japánban minden vonzó lehet: a történelme, a vall

ása, a művészete, a társadalma, a földrajza, egyszóval mindenki találhat valami érdekeset magának ebből a színes világból.

Az életünk során kialakul egy kép bennünk a világról, de úgy, hogy figyelembe vesszük saját kultúránkat, hazánkat. Mialatt mi evidensnek vesszük azt, ahogyan mi gondolkodunk, addig Japánban szinte mindennek más a jelentése, legyen szó bármilyen alapvető dologról.


A legjobban a társadalomban különböznek tőlünk. Ők úgy gondolkodnak, hogy az élet egy „térkép”, ahogy Ruth Benedict írja a Krizantém és kard című könyvében. Itt minden fel van fedezve, és meghatározott szabályok szerint cs

elekednek. A hierarchia mindennél fontosabb. Mindezek miatt érzik világukat biztonságosnak. Az élet legfőbb feladatának a kötelességek teljesítését tartják, és elfogadták, hogy ezzel jár a személyes örömök és vágyak feláldozása.

Mi alapvetőnek tartjuk, hogy életünk célja a

boldogság, és vágyaink teljesülése, ők ezt elképzelhetetlennek tartják. Ugyanakkor náluk nem ismeretes a rossz ember úgy, mint ahogyan mi gondolunk rá. Erre utal vallásuk is.



Két legfontosabb vallásuk van, a sintoizmus és a


buddhizmus. Az előbbi lényege, hogy a gonosz fogalma szinte nem is létezik, mert csak is jóságos, segíteni akaró kamik, azaz istenek léteznek. Az

utóbbinak nincsenek istenei, és Japánban az egyik fő ágazat, a Zen vált népszerűvé, melynek lényege a szertartásoktól mentes ülve meditálás gyakorlása.

Nálunk a kereszténység a legelterjedtebb, ami

egyistenhívő vallás. A keresztények hite szerint Jézus a Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. Pontosan Japán ellentéte.

Mindez a mesékben is tükröződik. A mi hőseink azért jók, mert a jó oldalt választották, és összemérik erejüket ellenfeleikkel, akik rosszak. Ezzel szemben a japán hős olyan, aki a világgal és nevével összeegyeztethetetlen kötelességeit úgy rendezi, hogy a halált választja megoldásként. Ezért van az, hogy pl. az ameri

kai képregények nem tudtak különösebben népszerűek lenni a japán mangákkal szemben, a gondolkodásmód különbözősége az oka.


Fontos téma még a szerelem, illetve a házasság kérdése is. Ahogy Ruth Benedict is írja: „ a japánok szerint az emberi érzéseknek nem szabad beférkőzniük az élet komoly dolgaiba”. Ez ismét tükrözi, hogy náluk a kötelességek állnak az első helyen, mivel a szülők döntését tisztelniük kell, miszerint az eleve kiválasztott emberrel kell házasságot kötniük. Nálunk a szerelem az alapja a házastárs kiválasztásának, ezért nehéz megérteni, hogy náluk a feleség szerepe eltér a miénktől. Míg nálunk a házasság alatt a férj fizikai vonzódása egy másik nőhöz megalázza a feleséget, addig náluk ez elfogadott. A férfiaknak az megengedett, hogy „megcsalják” feleségüket, náluk az nem olyan értelmű, mint nálunk. Aki megteheti, gésa házba megy kikapcsolódni, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy lefekszenek a gésákkal. A nyugati szemlélők gyakran félreértelmezik ezt, és prostituáltként tekintenek a gésákra.

A házasság igazi céljának a gyermekek nemzését és a vérvonal biztosítását tartják.


A gyerekek nevelése is merőben eltér a mi módszereinktől, de még jobban az amerikaiakétól. Japánban a gyerekeknek és az időseknek több szabadsága van, a házasságban pedig rengeteg a kötelezettség. Nálunk a gyermekkorban fegyelmezik a legtöbbet a gyereket, ami fokozatosan enyhül, míg felnőtté nem válik. Az apa-fiú kapcsolat a legérdekesebb. Japánban egyfajta folytonosság van jelen, az apának szüksége van a fiára, aki majd átveszi a helyét, a fiúnak pedig az apjára, akire felnéz és tiszteli, nincs ok a szégyenre. Az apa-fiú viszony az USA-ban tér el a legjobban a japán mintától. Náluk a teljesen felnőtt fiúnak az apjától való függéséhez a szégyen és a megaláztatás társul.

A japán általános iskolások jegyei a magaviseleten alapulnak, nem az iskolai munkán. A saját eredményeiken javítanak, ahhoz mérik tudásukat és nem a másokéhoz, a tanárok nem adnak lehetőséget a versenyre, mint ahogy azt leginkább az USA-ban teszik.


Az evésben is óriási különbségek vannak. A japánok gyorsan esznek, mert nem tartják fontos dolognak, nálunk viszont a gyerekeket unszolják, hogy lassan egyenek. Ők inkább kis adagokat esznek többször, és a főtt, sótlan rizs az alapélelmük, mi nagyobb és zsírosabb ételeket eszünk, és alapélelmünk a búzakenyér. Mi kezet mosunk étkezés előtt és kézzel eszünk, ők nem, mert kézzel nem érintik az ételt, pálcával esznek. Mi szeretjük a főtt/sült halat, ők inkább nyersen eszik.

Az ital is más értelmet nyer náluk. Nekik ez egy megengedett szórakozás, és sem a család, sem a közösség nem találja visszataszítónak a részeg embert, mi máshogy látjuk. Ezért is van náluk kevesebb alkoholista, nem úgy mint az USA-ban.


A legkülönlegesebb a művészetek területe. A tradícionális ruhák készítése, a kimono, a templomaik, melyek felépítése merőben különbözik az európaitól. A harcművészetekben is ott van az a jellegzetes „japános” viselkedés, minden mozdulatukban érződik az a szigorú önfegyelem, amit megkövetelnek maguktól.


Mindezek ellenére felfedezhetőek rokoni szálak a magyarok és japánok között. Néhány szó is erre utal: a shou szó sót jelent, vagy a furo fürdőt.


Szerintem az a legfantasztikusabb a japán kultúrában, ahogyan ők a világot látják, és az az önfegyelem, amivel képesek bármire. Az más kérdés, hogy ez nagyon megterhelő is lehet, de hiszem, hogy példamutató a japán nép, és nem csoda, ha sokan szeretnének eljutni oda.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis cikk, érdekes olvasni, ezt a különbözőséget:)
    De hát ilyen a világ:)

    VálaszTörlés
  2. Azért eléggé idealizált képet festett le az író... Semmi bántás, de pl Sinto kimondja tanaiban az Onik (démonok) létezését, mint alaptényt... Az oktatás se teljesen úgy van már, amit írt, az csak az általános iskolára igaz, a középiskola már igen kemény versenyzésről szól. A "Vér kötelez" európai oldaláról pedig úgy tűnik, hogy nem hallott...

    VálaszTörlés
  3. Igen...kicsit idealizált volt a leírás. Én egy ideje egy japán cégnél dolgozom és sok japánnal találkoztam már.Lehet, hogy véletlenül az amerikanizálódott vagy európizálódott típusukkal találkoztam eleddig. De azt mondhatom, hogy a japánok semmivel sem különbek, mint mi...ugyanazon az embertípusok alkotják...vannak normális, kicsinyes, szerencsétlen, művelt, hatékony, lusta, beteg, stb. japánok. Viszont a mi cégünknél elvileg műszaki végzettségűek dolgoznak...akik nem képesek megbirkózni semmilyen problémával...kihívás nekik bekapcsolni egy mobiltelefont, nem ismerik az operációs rendszereket, nem tudnak átnevezni egy file-t. Nem használják az ingyenes wifi-t külföldön, inkább a mobilnetet...2 óra-300.000.-

    Érdekes tény, hogy nem ismerik Bud Spencert...

    Náluk a beszélő nevek az általánosak...

    Nem képesek leírni azt a nevet, hogy László...viszont ez poén...mert így mindig jó napom van, ha meglátom:

    Laysi, lazlo, layzlo...stb:)

    Svindler

    VálaszTörlés
  4. Hello!

    Csak most láttam meg a reakciókat. El nem tudom képzelni, miért az inkvizítorra kerültek a kommentek, miért nem a blog megjegyzés részébe

    A cikkről:
    Soha nem izgatott a japán kultúra, meg úgy a keleti hangulatuk sem. Nem vettem a fáradságot, hogy én most ezután velősebben utánanézzek, főleg, hogy fogalmam sincs, mostanában hogy mennek Náluk ezek a dolgok. Ezért felkértem ismerős ismerősét, hogy rettyintsen egy cikket az Ő szemszögéből (szóval NEM tudományos-társadalmi értekezés).

    Ennek ellenére örülök a visszajelzéseknek, mert így én is jobb képet kaphattam, mi a franc megy ott az óceánban a szigeteken keleten Szóval köszönöm a hozzászólásokat, így azért már tiszta.

    Sokan kérdezik most: ha nem bírom és nem is vágom Japánt, akkor minek választottem ezt témának blogra?

    A válasz jövő héten érkezik, de Bala már szerintem sejti…

    VálaszTörlés
  5. Hmm, különösebben mély japán-ismeretem nekem sincsen....csak tanultam 2 évig japánul egy fickótól, aki olyannyira unt nyugdíjas lenni, hogy találomra választott egy országot amiről még soha életében nem hallott, és ideköltözött.

    Haláli volt a fickó is, a felesége is, nagyon imádtam mindkettejüket. Igaz, hogy 4 év ittartózkodás alatt sem sikerült a minimálisnál komolyabb szókincset felhalmozni magyarból, de soha életemben nem láttam még mosolygósabb embereket.
    Btw, reptéren dolgozom, naponta megfordul mindenféle náció a környezetemben. A japánokat az összes többi vágottszemű nemzettől úgy lehet megkülönböztetni 100%-os pontossággal, hogy ráköszönsz vigyorogva. Ha 32 fogas vigyorral köszön vissza, akkor japán, ha nem akkor valami egyéb. Utóbbiak általában egyáltalán nem vesznek rólunk (dolgozókról) tudomást.

    Nekem nincs róluk, mint emberekről rossz benyomásom. Persze a mintám nem reprezentatív ^-^.

    VálaszTörlés