2016. január 25., hétfő

Óriási csatajelentés Debrecenvár mezejéről

Boldog Új Évet kívánok minden Kedves Olvasómnak!

A Kabaman blog 2016-os első bejegyzése nem másról, mint a giga-mega Kings of War csatáról fog szólni. De hogy más játékrendszerek szerelmesei se csalódjanak, nem csak a csata leírását, hanem annak előkészítési és lebonyolítási folyamatait is leírom, egészen a figurák elpakolásáig. Egy ilyen nagy volumenű csata megszervezése mögött sokkal komolyabb szervezés és logisztikai problémák állnak, mint egy sima 1000-1500 pontos klubos összeröffenés esetén.



Amint tudjátok, decemberre terveztem elsőnek a nagy KoW-csatát, de többeknek nem volt alkalmas, nyomtunk Rozsival ehelyett egy lazább 1500 pontos KoW-betanító játékot, és az egész gigantikus csatát átszerveztem januárra. Az első lecke, amit érdemes megtanulni, hogy soha nem szabad feladni a szervezést, ha egy időpont egyszerűen senkinek sem jó, akkor csak át kell rakni következő hónapra. Természetesen ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, az ember fél év után már alapból neki sem lát kiírni a fórumra a rendezvényt… Az első lépés természetesen, hogy mérjük fel, van-e igény rá. Ha össze tudunk terelni magunkon kívül legalább 3 embert, akkor már nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy abból a csatából egy jó hangulatú klubnap keveredhet ki.








A második lépés (ami elég nehezen szokott menni), érdeklődjük meg, legfeljebb mekkora seregekkel tudjuk lenyomni a csatát. Ilyenkor mindenki magának otthon végez egy kis kutatómunkát, hogy jelenleg (legalább) alapozott figurákból mennyi pontot tud kirakni. Optimális esetben (és egy szivárványokkal és tündérekkel teli világban) kapunk mindenkitől egy végleges, egzakt pontszámot, amikkel már tudunk játszani. Például ha Kiss Pistike azt mondja, hogy tud hozni 1500 pontos törpe sereget, akkor ezt már nyomathatjuk is be a “Jók” oszlopába. Milyen oszlopról beszélek itt? A Mantic fantasy világában minden seregnek van egy “besorolása”, ami leírja, milye jellegű a sereg. Egy sereg lehet Jó, Gonosz, és Semleges. Ez nem csak azért fontos, hogy a sereglistánkon szerepeljen plusz egy szó, hanem azért is, mert a szövetségi rendszernek is ez az alapja. A Kings of War rendszerben ugyanis a Jók sohasem szövetkezhetnek a Gonoszakkal, de a Semlegesek bárkivel (szerencsére a legtöbb ember semleges). Hasonlóan, mint a régi, azóta jobb létre szenderült Warhammer Fantasy világában. Itt a Jók oldalán állnak a törpék, elfek, az angyali Basilean nép, az Arthúr király mondaköri Testvériség (többre nem emlékszem, talán még a Szalamandrák). Többségében azonban a Semleges (Neutral) és a Gonoszok állnak, Debrecenben Nálunk nem is fogtok találni egyáltalán jófiúkat. Itt mindenki Gonosz Topoz vagy Mockosz Zoldosz! J









A mi esetünkben a felállás a következőképpen alakult. Gonoszok oldalára került Exi az ork(1075 pont) és goblin(690 pont) seregekkel (itt külön seregnek minősülnek), Mellette Rozsi hozta a saját élőhalottjait 1650 pontból. Így a gonoszak összesen 3415 pontból nyomulhattak. Sajnos a Semlegesek nagyon felduzzadtak, ugyanis az ÖSSZES ogrémat (2535 pont) be akartam zsúfolni Jeles Attila vezetése alá, plusz még a Teuton lovagrendet (690 pont), amihez még Lyman kolléga Brit puskásszázada is hozzácsatolódott (1500 pont), így a Neutrál csapat nem kevesebb, mint 4725 pontos össz-hadsereggel fenyegették a gonosz monyókat az asztalon. Szerencsére CselesA ismét Cseles volt, és az ogrékból kidobáltunk pár fölös osztagot, mondván, a zsoldosok az utolsó pillanatban jöttek rá, hogy a beígért összeg nem elegendő az egész ogársereg felbérlésére, így a hájas sereg fele dühösen hazakullogott. Ez volt számomra a második fontos lecke, próbáljuk meg mindig egyenlőre kihozni a két csapatot, mert különben nagyon csúnya elverés lesz, és az egyáltalán nem “FUN”. Fán-fán-fán, an der Autobahn…








KILL szkenáriót játszottunk, egymás legyilkolása volt a cél, amiben a puskások nagyon jók, így örültem, hogy most Lyman oldalára kerültem a Teutonjaimmal. Miután eldöntöttük, ki melyik oldalra pakol fel, és felkerült minden egyes egység, Lyman nagytábornoka, a székely származású Bármi Áron elkiáltotta magát, és taktikai zsenialitásának hála két puskás osztag az első puska eldördülése előtt helyet tudtak egymással cserélni. A csatajelentés pedig következzék képekben, a Tőlem megszokott formában és stílusban.







A NAGY CSATA


Talán senki sem tudta igazából, miért robbant ki a háború az emberek ésa zöldbőrűek között, de már fél esztendeje fokozódott a feszültség a két sereg között (ugyanis ekkor játszottuk a klubban az első bemutatójátékokat Teutonokkal és Orkokkal). Az első nagyobb nyílt csatározás akkor ment végbe, amikor a Teutonok sikeresen szövetkeztek a Brit puskásokkal, akik együttesen bár vissza tudták verni az ork és goblin seregekből álló veszedelmet a határvidéken, a küldetést elbukták, és a zöldségek bevonultak a Hajdú-Bihar vármegyébe. Az emberek kétségbe estek, hiszen az orkok nagyon félelmetes szövetségest kerítettek maguknak (vagy fordítva?). Ilona vámpírgrófnő ugyanis 50 év szendergés után újra feltámadt, és hatalmas elit élőholt serege élén szintén az emberi birodalom központja, Debrecenvár ellen vonult. Bár a britek folyamatosan küldték az ellátmányt a tengeren túlról (rum és puskapor formájában), végül kénytelenek voltak belátni, hogy nem képesek legyőzni a zombikból, múmiákból, vérfarkasokból, trollokból, goblinokból és vaddisznólovasokból álló hódítókat. Az egyetlen esély az volt, hogy bár kelletlenül, de felkutatták a távol-keleti tartomány hőbörgő ogár nagyurát, Véresbéles tábornokot. Véresbéles tábornok, aki egyben pszichikus bélmágikus erőkkel is fel volt ruházva, örömmel ajánlotta fel szolgálatait az emberek számára, 70 megtermett ökör, 40 birka és 10 fejőstehénért cserébe. Megindultak hát szaporán, és Debrecenvár mezején felsorakoztak a harcra.











A Teutonok vezetője, Szent Johanna azonban nem volt hajlandó kedvenc teheneit átadni az Ogár kapitánynak, így kisebb huzavona után az ogárok fele csalódottan, de jogosan elhagyta a “táncteret”, feladva így az emberek túlerejét. A Britek vezére, a székely származású Bármi Áron, akit a csata után csak a “nagy Hurkatöltő” címmel illettek, kérdőre is vonta ezért Johannát a győzelmi vacsora estéjén egy félreeső szénaboglyában.

Körülbelül reggel 11 órakor kezdődött meg a támadók rohama. Az ork cocalovasok és bolhazsákok az embereket job fronton akarta oldalba kapni, ahol a Teuton lovasok rohama és a puskások sortüze fogadta őket. A huszár lovasok agilis támadásai elrettentették a goblin könnyűlovasságot, és fejvesztve menekültek a harcmezőről. Az ork cocalovasok fittyet hányva a veszélyre belecsapódtak a nehézlovasságba, és a fehér köpenyes lovakat lassan, de biztosan szétcincálták. Áron ekkor halált megvető bátorsággal kirohant a vaddisznókat meglovagoló harcosok elé, és bár órákig ment a közelharc, csodával határos módon ő kerekedett ki a verekedésből. Ettől a naptól hívták őt a “nagy Hurkatöltőnek”, aki állítólag a csatát követő éjszakán három hatalmas vaddisznót töltött be (és persze Johannát J).








A legnagyobb és legvéresebb közelharcok egyértelműen a csatatér közepén és bal szélén zajlódtak le. Bár a britek ágyúi egytől egyig csődöt mondtak az élőhalottak legnagyobb örömére, a puskás századok szépen kilyuggatták a vérfarkasok bundáját, akik megrettentek, és egy fél órás bámészkodás után úgy döntöttek, dacolnak Ilona grófnő haragjával, és inkább elmenekültek. Az ogrék bölények módjára rontottak neki a nagy Vérfarkasnak, és helyben hagyták a múmiákat, az undorító ghoulokat, az élőhalot lovasságot, de még a gyalogos soul reaver osztagot is (miután azok végighentelték magukat 40 brit puskáson). A job szárnyon ácsorgó britek erőssége az egy helyben állva lövészet volt, és nem fűlött a foguk a közelharchoz, helyette inkább “Teaidő, teaidő!” kiáltással végrehajtottak egy taktikai visszavonulást (sokan végtagok nélkül). A trollokat oldalba kapták a Teuton elit gyalogosok, azok azonban kíméletlenül felfalták őket.








Amikor Véresbéles tábornok látta, hogy szorul a hurok, az élőhalott veszedelem ellen rendelte a berzerkereit, majd teljese 230 kilogrammos testtömegével Ilonára vetette magát. Ilona azonban még halottan is igéző szépséggel (és betonkemény páncéllal) körberöhögte a tábornokot, és szemmel alig követhető gyorsasággal feltrancsírozta a disznófejű hentesogárt. A kis szottyos goblinok bár sokáig állták a sarat, az azóta jobb létre szenderült Teuton lovagok rohamától kivéreztetve, és a puskások golyóitól megrettenve szintén menekülőre fogták a dolgot. A goblin sámán bosszúból azért még levillámozott egy huszárcsapatot. Kárörvendő tánca közepén nem vette észre, hogy a hosszúlábú, állig felpáncélozott Johanna lecsapott rá, és hosszú füleit egy csapással lenyeste. Ennek a fele sem tréfa, gondolta a gonosz magus, de szerencséjére ekkorra felharsant az ork csatakürt a visszavonulásra, így bár legyőzötten, de élve hagyhatta el a csatateret.








A végkimenetel



Az emberek hatalmas győzelmet arattak, és bár az összes Teuton lovag belehalt a sérüléseibe, az ogár seregek segítségével egy 20%-os győzelmet értek el. Az ezt követő ünnepséget csöppet sem nevezheti egyetlen történész sem szolidnak, még az udvarias britek is elmerültek mélyen a tivornyában, és bár az ogárok megették a jószágok (és lovak) nagy részét a lakoma során, borból és rumból mindenkinek bőven jutott a pincéből. 






























Legbelül mélyen azonban mindenki tudta, hogy bár a nagy zöld áradatot legyőzték, Ilona továbbra is élve maradt, és nem nyugszik addig, amíg Debrecenvár nem kerül az ő kecses kezére. Mindenesetre az emberek most bizakodva tekintenek a jövőre, és tekintetüket a testvérvárosukra, az északi Miskolcia hideg harcmezejére vetik, ahol egy északi ork csürhe a törpék és északi emberek birodalmát fenyegetik… De ez már egy másik történet J


1 megjegyzés: