2016. február 1., hétfő

Miskolci Makettfesztivál - Élménybeszámoló

Üdv minden Kedves Olvasómnak!

Ahogy a legutóbbi gyors bejegyzésből tudhattátok, a debreceni HTBK klub két fős különítményét meghívták a miskolci Makettfesztiválra, ami történetesen egybeesett a miskolci Kocsonyafesztivállal (nem véletlenül). Bár az aranyárban mért híres kocsonyát nem kóstoltuk meg, helyette szorgosan pusztítottuk az alkoholos nedűk széles skáláját a nagyon barátságos és kedves északi Forge klub tagjaival. Nincs a világon olyan hatalmas mennyiségű köszönet, amivel szeretném kifejezni a hálámat a baráti fogadtatásukért, ennyire jó, vendégszerető emberek között legutóbb Indiában találkoztam. De szerencsére Miskolc és India között a hasonlatok itt véget is érnek, hiszen a sok negatív sztereotípiával ellentétben Borsod-Abaúj-Zemplén megye központja igényes, tiszta, fejlődő, hagyományőrző és szép látnivalókkal büszkélkedhet. Na, de ne szaladjunk ennyire előre a történetben, haladjunk csak szépen sorban...







Már szeptember óta azon törtem a fejemet, hogyan lehetne a Tiszától keletre kicsit felturbózni a globális klubéletet, ugyanis a nyíregyházi klub intenzitásának megcsappanásával és a szegedi Puszti Pestre szökésével sajnálatos módon az összes eddigi "testvérklub" kapcsolat, amit a debreceni klub idején alakítottunk ki, vészesen meghanyatlott. Sok kedves miskolci ismerősöm bátorítására, akikkel még a nyíregyházi Észak és Dél versenyen egy csapatban harcoltam, úgy döntöttem, hogy megpróbálok elkezdeni kiépíteni egy képzeletbeli, fenséges hidat az északi fivéreinkkel, a nagy múltú Forge klubbal.






Sajnos sok diplomáciai küldetésemet húzta keresztül a Forge klubnak jelenleg klubhelyiséget nyújtó Művelődési Ház, így egészen a januári Makettfesztiválig nem volt rá lehetőségem, hogy elvégezzem misszionáriusi feladatomat. Lyman klubvezér-helyettessel most azonban közösen felkerekedtünk, és hajdúböszörményi és kivándorolt kabai lakosokként segítő kezeket (és söröskorsókat) nyújtottunk a miskolci kollégáknak a fesztiválon, ahol Kings of War bemutatónapban segédkeztünk. A rendezvényt bátran ajánlom mindenkinek, akik nincsenek beszűkülve az oly sokat szidott Games Workshop termékeire, és szívesen érdeklődnek a történelmi és hétköznapi harci- és egyéb járművek iránt.










Itt már most megjegyezném, hogy a pesti Gamesday-jel ellentétben (amit szintén nagyon szeretek és tisztelek) itt nem volt másfél méteres kordon a festőversenyen kiállított modellek előtt, ennek ellenére az emberek intelligens módon viselkedtek és az egész fesztiválon egyszer sem voltam fül- vagy szemtanúja egy drága modell eltörésének/leejtésének. Természetesen a miskolci vasútmodellezők asztala légypapírként vonzotta a rohangáló fiatalabb gyerekeket, de a szülők mindig résen voltak, és az utolsó kritikus pillanatban mindig isteni közbelépésként jelentek meg a kialakuló baleseteket megelőzően.








A bemutatón (ha szabad így fogalmaznom) lehengerlő sikerünk volt. Mondtam Tibinek is, hogy a debreceni OSZAKE-rendezvényen tapasztalt "mélyen leszarom a terepasztalos játékokat" attitűd itt egyáltalán nem jelent meg, mindenféle korosztályból (6-tól egészen 60-ig) rengeteg érdeklődő közelített meg minket, és összesen 5 és fél bemutatómeccset nyomtunk le reggeltől késő délutánig. Az már persze az én szívbántalmam volt csak, hogy az orkokkal amúgyis lekezelő emberpártiak voltak többen, és majdnem senki sem akart a zöldbőrűek oldalán harcolni. Sőt, mindig azon kaptam magam, hogy a mellém települt, Haditanácsként szolgáló Forge-os kollégák is mindig azon morfondíroztak, hogy lehetne Kaba seregét rettentőbbnél rettentőbb módon belegyalázni a földbe, hehehe! Szóval bemutatójátéknak tökéletes volt, az embereket (és egy élőhalott sereget) mindenki győzelemre vezette, és a "csúnya, gonosz, rossz" sztereotípiákkal ellátott, egyébként precízen rendezett törzsi szövetségben élő nomád orkok és goblinok rettentő módon elhullottak és megdöglendtek.

Kiemelném vendéglátóink közül Grosh kollégát (Tóth Dániel), aki nemcsak azzal nyerte el a debreceni klubtagok örök barátságát és támogatását, hogy királyi kényelemben aludhattunk, étkezhettünk és ihattunk nála (teljesen INGYÉR), hanem azzal is, hogy mind zenei és szakmai érdeklődésünk, illetve 40K seregekbeli ízlésünk (Black Templar és Dark Eldar, akárcsak nekem) 100%-os egyezést találtunk. Ezért Tibivel nem voltunk restek kimutatni a hálánkat, és egy nagyon jó hangulatú sörözéssel-pálinkázással-borozással egybekötött festős estével is megleptük Házigazdánkat (természetesen az ő beleegyezésével). Én 6 sötét eldát festettem ki neki, Lyman pedig egy fullos Black Templar Vindicatort, és másnap, a kicsit kótyagos reggelen örömmel nyugtáztuk, hogy részegen még jobban festettünk, mint józanon. Szóval mindenki elégedett lehetett magával.









A másik emberkét, akit szeretnék kiemelni, az nem más, mint a Forge klub leglelkesebb toborzóembere, Kelemen Gabi. Hihetetlen fáradhatatlansággal összerakott pár nap alatt egy teljesen verseny kompatibilis, moduláris terepasztalt egy hatalmas, gyönyörűen nyomtatott háttérképet. Ráadásul még emellett volt energiája az ifjoncokhoz szükséges tengernyi türelmet is előteremtenie, és egy 100%-os TTQ festettségű sereget is biztosítani. Maxiriszpekt!!!

Összességében az ork/goblin tömegirtás ellenére nagyon jól éreztük magunkat Tibivel. A kaja, a vendéglátás, a rendezvény és az emberek által biztosított színvonal elképesztően magas volt, és bárkinek tiszta szívből ajánlom, ha teheti, látogasson el jövőre a 2017-es Miskolci Makettfesztiválra.
Az egyetlen rossz dolog, amit meg tudnék említeni, hogy ott felejtettem a telefontöltőmet. Ennél rosszabb dolog tényleg nem történt velem a hétvégén. Szóval Grosh kolléga, ha olvasod ezt a bejegyzést, lécci tedd már félre a töltőmet, és ha legközelebb találkozunk, majd átveszem. Addig veszek egy másikat. Köszöntem!

További képek itt:
https://picasaweb.google.com/108627435571896723898/2016MiskolcMakettfeszt#

Tisztelettel:
Kaba

3 megjegyzés:

  1. Azt megjegyezném a csatákhoz kommentben, hogy a Beast, meg a Foot Guard osztag átlagon felül teljesített, az íjászok meg mocskosan jók voltak.
    Nagyon jól eltaláltam most ezt a sereget, a varázstárgyak működtek, de szerencse is kellett.
    A sörözés pénteken meg baromi jó volt!

    VálaszTörlés
  2. Belinkeltem a beszámolód a Makettfesztiválról készült cikkemben - alkony.enerla.net/hu/magyar/hir/makettfesztival-miskolc-2016-makettezo-rendezveny-2016-01-30-31-esemeny-beszamolo

    VálaszTörlés