2016. július 4., hétfő

KMCS 2 - Jelentés Kaba szemszögéből

Üdv Kedves Olvasók!

Tegnapelőtt egy fülledt, igazi júliusi hőségben lejátszásra került a KMCS 2, azaz a Kelet-Magyarországi Csapatverseny második fordulója az északi és egzotikus Miskolc városában. Abony, Miskolc és Debrecen csapatai (illetve a messzi Nyugatról érkezett, zsoldosként küzdő Nagy-fivérek) már hónapok óta készültek az összecsapásra, és a baráti, "fun" sereg egy nemzetközileg is elég erős mezőnnyel rendelkező izgalmas csatározásba fordult. Én is részt vettem a harcokban Nurgle-hívő kollégával szövetségben, így még frissen, saját szemmel tudok formálni a nagyközönségnek egy objektív és szubjektív nézőpontokkal tarkított, (remélhetőleg) élvezhető blogbejegyzést. És bár a mondás úgy tartja, a történelemkönyvet a győztesek írják, de mindenki tudja, hogy a vesztes sereg krónikásaival íratják azokat, hehehe. Előre szólok, brutálisan őszinte leszek, így a bejegyzésben előfordulhat durva beszéd, spriccelő forró vérfolyam és falra hányt szitokborsók. Gyengébb idegzetűek csak a képeket nézegessék!





Kezdjük hát Petrow kolléga korábbi seregszemléjével. A sereglistákat nézegetve Petrow koma ugyanis készített egy hangulatos áttekintőt a seregek tartalmáról, amihez most én szeretném hozzátenni az én részemet, illetve azt, hogy a gyakorlatban hogyan muzsikáltak a pályán.

Fényképek az eseményről:
https://picasaweb.google.com/108627435571896723898/6302812137321214321


Juhász Ádám: Meggyőző távolsági támogatás, korán terít a podos résszel, ami miatt a végjátékban hátrányba kerülhet. 
Jól passzol: bárkivel, aki tud közelharci támogatást adni, és segíteni neki a játék elején és végén.

Kaba mondja:
Juhival nagyon régóta nem találkoztam. Még egyetemista koromban ittam vele utoljára Kál-Kápolnán (vagy az egyik GamesDay-en?) és a rokonszenv egyből megszületett a közös zenei ízlésnek (heavy metál jeee) és az alkohol tiszteletének köszönhetően. Most is teljesne kulturáltan viselkedtünk egymással, az ifjonti hévet szerencsére az öregek végtelen nyugalma váltotta fel nála, bár a fontosabb dobásoknál azért láthatóan neki is felment a vérnyomása...
A miskolci szeretkeztetőség debreceni Exi kollégánkat nyújtotta számára, ami nem volt túlságosan kellemes meglepetés sem Exinek, sem Juhinak, ugyanis az eldák közelharci támogatásban egyetlen banshee osztaggal tudtak csak segíteni nekik, és nagyon sokat szívatták őket az objektíva foglalásokkal. Sajnos a mai versenylistákban nagyon fontos a mobilitás és a sok atomtáp invu/jink mentő, amivel ez a lista egyáltalán nem büszkélkedhetett. A három Dark Angel seregből sajnos ebben láttam a legkevesebb potenciált a nyerésre.
A sötét eldáim gond nélkül le tudtak mérgezni számtalan osztagot, Nurgle társam spawnjai pedig megzabálták gond nélkül a drop podból érkező elit gárdáját a warlordjával együtt. Érezhető volt, hogy Juhi mostanában nem nagyon tudott játszani és gyakorolni, és tényleg csak összedobálta, ami volt neki otthon. Ennek ellenére legjobban az ellenük való meccset élveztem, mert sosem kellett összeszedni őket a terem másik végéből, nem volt veszekedés és a sportszerűségben Juhi volt az egyik legnagyszerűbb ember a versenyen.



Balika: Kiegyensúlyozott sereg, ork viszonylatban átlagos mobilitással. Kit lőjek dilemma - a battlewagont, vagy a support lootákat?
Jól passzol: tűztámogatást adó seregekhez, bárkihez, aki elég gyors ahhoz, hogy fedezze az előrenyomulását.

Kaba mondja:
Erről a listáról nem sokat tudok, a nagyszámú zöldbőrű aktivitás ellenére egyszer sem fogtunk ki ork ellenfelet, de a visszajelzésekből annyit tudok, hogy ő is nagyon régen játszott már 40K-t, kicsit hiányzott a rutin, de alapvetően semmi probléma nem volt a csatákkal.

Zoli: ork massza, tömegirtásra berendezkedett sereg nélkül nehéz lesz mindenkit lelőni. Lassú, de a 4 kopter tud kellemetlenkedni a szárnyakon.
Jól passzol: olyan sereghez, aki el tudja előle takarítani a fekvőrendőr egységeket és a nehéztüzérséget.

Kaba mondja:
Szintén egy ork játékos, abban a párosban, akivel nem kerültem össze. Örömmel láttam, hogy a fiúk rá tudták venni, hogy most az egyszer szerepeljen egy versenyen, a festései viszont tényleg gyönyörűek voltak.

Gál Gábor: all-in lista, megy és tankolja a sebeket a spawnokkal, hogy a második hullámban érkező Marine osztag csökkentett ellenállásba ütközzön. A sorci a jolly joker, bármelyik egységgel elvan, és legyen is, mert egyedül vége. Szerintem inkább idézni fog - és nem a Révai nagylexikonból. Statikus missile troop hátul, takarításra.
Jól passzol: nehéztüzérség-hangsúlyos sereghez

Kaba mondja:
Nehéz helyzetben vagyok, hiszen csatatestvéremről kell nyilatkoznom, akivel mind a három meccset végigtoltuk. Kezdjük hát azzal, amivel nem voltam megelégedve.
A sereglistáról látszott, hogy sebtében lett összecsapva azokból a figurákból, amikkel Gabi rendelkezett. Kicsit pironkodtam, hogy festetlen és alapozatlan figurákat pakolunk az asztalra, de igazán csak akkor szégyenkeztem, mikor a démonológiából megidézett démonokat a Kelemen Gabi által ajándékozott zászló jelzőkkel kellett helyettesítenünk. Én személy szerint sohasem hoznék olyan varázslót, aki olyan figurákat idéz, amikre még csak proxym sincsen...
Jöjjön viszont a pozitív rész, ami viszont sokkal több volt. Gabi a legutóbbi KMCS óta talán a legtöbbet fejlődő emberke volt, aki hatalmasat fejlődött a szabályismeretekben és koncentrációban. Most nem kellett semmit háromszor elmondani, nem kellett egyáltalán pörgetni a tempóját, sőt, a varázslásokat is teljesen egyedül intézte. A rossz dobásokról meg senki sem tehet, a szuicid hajlamú, önmagát véresre varázsoló mágus mindkettőnket arra a határozásra juttatott, hogy a második seb után inkább ne erőltessük a dolgot.
És hogy mennyire illett az én seregemhez? A hatos szívósságú spawnoknak nagyon hálás voltam, hogy elvonták rólam a tüzet, és a Havoc osztagnak is sokat köszönhetek, akik 48 colra lövögették a halálos rakétákat, mivel az én disintegrator ágyúim (röviden: dissie) csak 36"-os távolságra voltak veszélyesek, és csak 11-es páncélú dögöket tudtam megcirógatni velük. Amiket én a helyében hanyagoltam volna, az a nagy osztagos kevert fegyverű Nurgle CSM mariskák, akik olyanok voltak, mint az okos lány a Mátyás királyos mesében. Azaz tudtak is lőni, meg nem is, tudtak is közelharcolni, meg nem is, és tudtak is foglalni, meg nem is... Szerintem túl sok pontot emésztett fel azaz osztag ahhoz képest, amit hozni tudtak.

Zimányi Gábor: 2 nagyon veszélyes, "mindent-leszarok-S8AP3-alatt" egység, amit egy distraction spawn és drenya egészít ki. Transport nincs, de a fegyverek mozgás után is bőven üzemképesek. A közelharcokat főként overwatch-al kell megnyernie.
Jól passzol: dedikált közelharcos sereggel.

Kaba mondja:
Zimi abonyi Slaanesh-hívő kolléga sajnos ismét egy összerakatlan, szürke alapozatlan sereggel jött, ezért csúnya pillantásokat lövelltem a zajgárdistáira. Az ignore coveres fegyvereivel nagyon tudta szivatni az eldácskáimat, a feel no pain-t negáló trükkös fegyverei is sok fejtörést okoztak nekem, és az utolsó meccsen a döntetlent egy ilyen lövési sorozat vette el tőlünk. A fájdalmat nem érző, félelmet nem érző lövős sereg nagyon derék volt, az egyedül pocokon rohangáló Spawn-nak és a Hangszórós Drenyának viszont nem sok értelmét láttam (legalábbis ellenünk nem csináltak semmit). Ahogy Petrow is említette, mobilitása a seregnek egy reumás csigával vetekedett. Egy gyilkos lövéseket leadó csigáéval, höhö.
Összességében kiegyenlített csata volt Zimi és István ellen, és a közelharci nida blob is nagyon jó párosítás volt neki, de én következő versenyre Zimi helyében mindenképpen beszereznék legalább kettő csapatszállító járművet, és esetleg pár deep strike-oló raptort meltával.



Nagy Ádám: lásd Balika seregét, csak itt trükkök... bocs, trukkok százai helyett motoros deathstar rising. Hogy mi ad nagyobb védelmet, az AV14-es wagon, vagy a jinkelő motorosbrigád, az majd eldől.
Jől passzol: covert és járműnyitó tűztámogatást adó sereggel.

Kaba mondja:
A KMCS első fordulóján játszottam ellene, és akkor sikerült az összes mérgező fegyveremmel leaprítani első körben First Blood-ra a loota osztagát. Fél szemmel láttam, hogy megint a motoros-lootás sereget hozta, ami tökéletes párosítás volt Rozsii kurvasokat, kurvaerősen lövő Flash Gitz kalózbandájával. A második helyet megérdemelten vitték el, és bár először találkoztak, mindenkitől azt hallottam, hogy nagyon összeszokottan és rutinosan játszottak. Azért csak megérte a két gyakorlómeccs, amit nyomtunk, és gondolom a trukkok sem hiányoztak neki.
Kicsit igazságtalannak éreztem, hogy én tavaly óta folyamatosan nyomom a 40K-t, Rozsii meg képes kezdőként bármilyen sereggel földbe döngölni (tauk, orkok), de hát ilyen a kezdők szerencséje. :)

Igor: Újabb motoros deathstar, ami inkább csak a mennyiségi, semmint a minőségi tűzre érzékeny. Hátországát 2, törékenynek tűnő Scout adja, de akit a homer mellé le tudnak hívni, azok minden, csak nem törékeny. A termikre bízott járműnyitás rizikós, de működhet.
Jól passzol: masszív tűztámogató csapattal, ill. aki elvonja a tüzet a motorosokról.

Kaba mondja:
Igorral most sem találkoztam, de a tápossági versenyben a többiek elmondása szerint Pimasz Petrow és Angry Grosh mögött végzett az előkelő harmadik helyen a motoros halálcsillaggal. Loreshsel került össze, aki úgy döntött, Red Scorpions sereg helyett mégis Blood Angelekkel jön, amivel szerintem annyira nem volt nagy az összhang, bár az Assault marinok biztos le tudtak szedni róluk pár lövést.

Ákos: Statikus(abb)nak tűnő, svájcibicska marine sereg, a mobilitást a RB-be bújt combat squad fogja jelenteni, esetleg a deep strike-oló termi. Mindenből egy kicsi: gépnyitásra drenya, közelharcra powerfist-es őrmi.
Jól passzol: dedikált közelharcos és/vagy nagyon mobil csapattal.

Kaba mondja:
Loresh meglepetésserege (és még a figurái is) meglepően hasonlított Gery beugró seregére a versenyre való felkészületlenség miatt, amiért cserébe szegény Ákost egész nap kényére-kedvére szivatta mindenki. Ezúton is szeretnék elnézést kérni Tőle a rengeteg piszkálásért, szerintem ezt a kellemes emléket egy nagyon hasznos leckének könyvelhette el Loresh kolléga, és még helyezésben is elég jók lettek.

Exi: 3 db AV12-es tank, és 3 szöcske egység, a foglaláshoz. Bár a HQ csapata közelharcra van szánva, valószínűleg csak azután hagyják el a Serpent ölelő karját, hogy a többiek megritkították az ellenállást.
Jól passzol: bárkivel, aki el tudja hallgattatni az ellenfél nehézfegyvereit.

Kaba mondja:
Exi eldái ellen megint ki kellett sajnos állnom, és sajnos megint gondot okoztak számomra a 12-es páncélú flakonok és szerpentek, amire Gabi Havoc osztagától kértem támogatást. Szerencsére a rakéták átlagon felül teljesítettek, és bár későn, de sikeresen kilyuggatták a 135 pontot érő lebegő koporsót a banshee-k alól, amivel jelentős killpointokat tudtunk szerezni.
A Warp Spider egységnek viszont nem néztem utána, és ez meg is torolta magát, mikor célbavétel után kétszer is (!!!) elugráltak a pókicák. A versenyen ekkor vesztettem el másodjára a hidegvéremet, és szeretnék ezúton is elnézést kérni a hangos kirohanásaim miatt. Örökérvényű lecke volt ez nekem, MINDIG olvass utána  a speckó egységeknek!



Nagy István: újabb balanszos marine sereg, ahol a libra valószínűleg a RB-ben fog csücsülni az egyik osztaggal, és megy bajt keverni. Számottevő (9 db) S5+ fegyver, megfelelően szétszórva, közép és hosszútávra jó eséllyel nyitogatja a járműveket.
Jól passzol: bárkivel, aki tudja támogatni az előrenyomulást, illetve tud adni közelharci potenciált.

Kaba mondja:
Tényleg balanszos volt, és végre (!) a beröppenő Scourge osztagom hozta a papírformát, és 4 blasterrel egy kör alatt ki tudtak pukkantani egy predátort, amit ezúton is köszönök a sikeres dobásaimnak. Sajnos félrekommunikáció miatt azt hittük, hogy az ő Librája volt a warlord, amit három körön keresztül lőttünk Ravagerrel, CSM osztaggal és Scourge-ökkel is.
Petrow kollégával ez a sereg meg sem állt az első, dobogós helyig, szerintem a lövős speeder, drenya és sznipa osztag remekül kiegészítette a brutaldeath megatáp révönving sereget. Na, de erről majd később.

Grosh: egy újabb "suprise madafaka!" lista, és hogy ne csak az elején az arcodba pottyanó drenyával törődj, van itt plazmás sablonos predator és Vindi is. A párja dolga egyértelmű: elhallgattatni az ellenfél gépnyitóit, és akkor a crusader osztagoknak könnyű dolguk lesz.
Jól passzol: bárkivel, aki el tudja hallgattatni az ellenfél tanknyitóit.

Kaba mondja:
Na ez az a sereg, akinél fordított arányosság van a sereg tulajdonosa iránti szimpátia és a sereg iránti szimpátia ellen. Ennél kevesebb gusztustalan sereget láttam már ilyen kis pontban, a kompozíció már-már Xearo-szintű tápolási mélységekkel rendelkezik. Hálás voltam a sötét eldák isteneinek, hogy NEM kellett ellene játszanom, a mérgezős ugrálós elfjeim tehetetlenek egy ilyen szintű emberiség ellen elkövetett tankseregnek, a drop podból érkező flameres drenyával kapcsolatban pedig már erősen gondolkodok egy 5 felvonásos tragédia megírásán. Mikor legutóbb játszottam Grosh ellen 1850 pontból gyakorlómeccset, végtelen-nullára leagyalták a seregemet, pedig akkor a "táp" Grotesquierie formációt is magammal cipeltem.
Az, hogy Serrath koma kikönyörögte és gond nélkül megkapta magának ezt a szövetségest, arra csak azt az idézetet tudom hozni, amit Morfológus mondott Neonnak a Vektor paródiában, mikor száraz teasütemény nélkül jött ki az Orákulumtól:
"Az, hogy nekem nem hoztál sütit, az bunkó, tirpák dolog." :)

Viszont emberként nagyon tisztelem, szervezőként nagyon odatette magát, és meglepetésemre Geryékkel készítettek nekem egy személyreszabott pólót is "SupremeOverlord Kaba(L)" felirattal ezért nincs harag! :)


Szabó István: Tyranida családi fotó; elől Gauntok nyüzsiznek, utána stealerek élezik a karmaikat, Venom mama kötögeti a fedezéket, Warrior papa pedig ügyel a rendre. Hátulról Biowore nagypapa szellentget bele az éterbe. Kockázatos felállás, de jó párosítással működhet.
Jól passzol: bárkivel, aki el tudja vonni az ellenség figyelmét, amíg a horda beér.

Kaba mondja:
A KMCS-s exem, akivel előző fordulóban sikerült a középmezőnybe feltornázni magam. A közelharci egységeinek most is nagyon-nagyon örültem volna, bár sajnos továbbra is érződik, mennyire legyengítették a támadógránátok nélkül egy szál faszban rohangáló génorzókat a hetedik kiadásban. A hátába teleportáló Scourge-ok kellően összezavarták a nidákat annyira, hogy warriorjaival és termagauntjaival visszafordulva őket kezdték el lőni, így egy teljes körig tudtuk még őket büntetlenül lőni. Sajnos a rakétáink fragja nem nagyon irtották őket.
Szeretném kiemelni Istvánt a többi versenyző közül nem csak azért, mert január óta talán ő fejlődött a legtöbbet a hobbiban, és nem csak azért, mert napokon belül megszületendő (azóta már megszületett gyönyörű) kisfia miatt idegessége egyáltalán nem látszott, és nem csak azért, mert az ÖSSZES figuráját legutóbbi verseny óta lefestette és mágnesezte, hanem azért, mert ő képes olyan temérdek pozitív energiát beleölni egy olyan kis dologba is, mint amit értem tett. Egy általam vásárolt olcsó csomagban ugyanis kaptam egy hormagauntot, amit egy sörért cserébe odaadtam neki, de az nem akármilyen sör volt, hanem csak az én kedvemért a Borsodi sörre fotosoppolt egy "Dosrob" bolygóra hajazó, warrioros nidás logójú címkét, ami nekem különösen jól esett.
Úgyhogy nálam a Maxi Riszpekt versenyben aranyhelyezést ért el.

Kaba: valószínűleg a harmadik suprise-MF sereg, egyrészt a bepottyanó, járműnyitó lepkékkel, másrészt a semmiből, szóródás nélkül érkező haemonculussal és 20 kis barátjával. A frontot addig a Ravager és a 10, Raiderben feszítő kismókus tartja majd, amíg a sereg fő része le nem adja az alfa (béta?) strike-ot, és addigra jó eséllyel már FnP-ben fog feszíteni. Kockáztatós sereg, de nagyon bejöhet jó párosítással.
Jól passzol: bárkivel, aki az első 2-3 körben fel tudja bomlasztani az ellenfelek sorait.

Kaba mondja:
Nos, madafaking az volt elég, nem éreztem gyengének a sereglistámat, törékenynek annál inkább. A páncélátütő erő és a hosszú lőtáv (48") nagyon hiányzott, de semmilyen panaszom nem lehet a dobásaimra.
Akit nem tudtam lemérgezni a francba, azzal amúgy sem tudtam volna mit csinálni. Igazán rossz dobásom csak a második meccsben a Scourge-ok deep strike-jára volt, mikor ketten felnyársalták magukat a fára és azonnali moráldobás után megdöglendtek az eldák lövéseiből. A jinkeket remekül dobtam mindig, és a mérgezős splinter rackes hajómmal döntetlenre tudtam kiavászkodni magunkat az utolsó körben is.
Ami igazán dobhatott volna az amúgy is mozgékony seregemen, az a Scourge-ok helyett egy Reaver jetbike osztag, illetve a raider osztag árából sok venomos blasteres warrior. Na, de majd legközelebb...

Serrath: a már sok helyen említett tűztámogatás netovábbja. Nem kevesebb, mint 12 db S5+ fegyverrel, és ebben nincs még benne a Medusa Gun. Bár gazdájuk szeretné elhitetni velünk, hogy milyen veszélyes az ignore coveres orderes parancsnoka, ne üljünk fel a red heringnek - a sereg a commander (és az invisibility-re hajtó Astropath) halálával sem lesz kevésbé félelmetes.
Jól passzol: bárkivel, aki távol tudja tartani az ellenfél közelharcosait.

Kaba mondja:
Serrath komának fogom átadni a "Sírós Crybaby Loki díjat", ugyanis verseny előtt három nappal nedvesre sírta a vállamat egy beszélgetéskor, mennyire nem erős a serege. Ami lehet, hogy teljesen jogos, de azért Groshi bácsi szerintem könnyedén fel tudta lökdösni a Csontikákat a harmadik helyre... Azért 1500 pontban egy kifejezetten NEM tanksereg, ahol legalább hat darab 12-es páncélú tank sorakozik fotózásra, az azért vérpistike/That Guy gyanús!

Rozsi: Dakkás orkok, Balika és Adamow seregének mentén. Ha valahová, ide még jobban kell a támogatás, hogy a papírpáncélzatú srácok célba (de legalábbis 18"-en belülre) jussanak.
Jól passzol: az ellenfél tűzerejét elvonó sereggel.

Kaba mondja:
Rozsii egy mázlista kis zöld majmóca :) , aki mindig megdobja a hatosokat az overwatch-ra, és a beszámolókból hallván mindenkit megevett reggelire a deff dredje (már akiket nem lőttek véres masszává a snazzgunok). Bár hobbikezdő, azért nagyon tehetséges játékos, a hasznos tanácsainkkal hamar ivarérett 40k játékossá cseperedett, és nemsokára eljön az idő, mikor mi kérünk majd tőle tanácsokat. Szerencsére most ellenfélként nem kaptam meg, de szövetségesként nagyon örültem volna a sok golyófogó osztagának, höhö.



Petrow: áh, ez most komolyan nem tudom, mit gondol, idejön, okoskodik, proxizik is, remélem, nem vele sorsoltok össze...
Jól passzol: a hideg sörhöz, illetve a szobahőmérsékletű borhoz :)

Kaba mondja:
A verseny legnagyobb meglepetése! Én Petrowot mindig barátságos, nem tápoló, nyugodt vérmérsékletű tiszteletteljes családapukának ismertem meg, mind a BZD1 (Battlezone Debrecen 1) versenyen, mind a Kristálycsarnok versenyeken azonos nehézségi szinten mérkőztem meg vele. De most valamiért (talán az évek súlya és a vendéglátóipar húsdarálójának hatására) borzalmasan komisz listát hozott, és bár továbbra is barátságos apuka volt, a mostani Ravenwing nevezetű mocsoktáp borzadállyal bőrövvel verte el a seggünket az első meccsünkön, remélhetőleg nevelési célzattal.
Lőttem, mérgeztem mindennel a motorosait, a 38 mérgező lövést fél vállról levette vagy az újradobható jinkkel, vagy a feel no painnel. Mire sikeresen legyaktam egy osztagának a 25%-át, kiderült, hogy a Darkshroud feerlesst is ad, szóval hiába volt minden. Az oldalról beérkező három fős motoros brunyik körberöhögték a nurgle CSM-eket és csak hárman elloptak tőlünk egy teljes táblanegyedet. A berohanó ivadékok kibelezték a két kis undorító Whirlwindjeit (amire szerintem azóta senki sem adott lájkot), cserébe a skótok körülvették a spawnokat és egy disznótoros szalmás égetéssel áthajtottak rajtuk úthengerrel. Konyec firma!
Szóval összességébe: fúj, fúj, fúj, gusztustalanság! Petrowra kimondjuk a szégyen körét, de azért még mindig jó arc, sportszerűen játszik és az MJJ-sorozatát továbbra is szeretem. Mondjuk innentől más szemmel olvasom a cikkjeit, hehe.



Aki nem így gondolja, az írjon bátran a cenzúrálatlan kommentmezőbe, köszöntem!

Üdv:
Kaba

5 megjegyzés:

  1. annyit hozzátennék, hogy a listák nyilvánossá tétele előtt sírtam ki magamnak Grosh-t szövetségesnek, mert az első seregem Black Templars volt :D

    amúgy korrekt leírás! juppéééééé \o/

    VálaszTörlés
  2. a kis füzetet nem teszed közzé?
    elektrongyosan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, mert exkluzív tartalom. Aki nem jött, az szedje le torrentről! :)

      Törlés
  3. Ezt ma reggel írtam a készülő csatajelentésembe, de akkor inkább ide vágom be:

    Hogy én mit fogok kapni a gétszofhellen ezért a csatáért... #stopDAshaming #blackknightsmatter #darkshroudisloveshroud

    Apró pontosítás: a könyvtáros miatt volt fearless a Black knight osztag, a Darkshroud Fear-t ad nekik. A warlordos félreértésért pedig én is elnézést kérek, igyekszek még fejleszteni még a kommunikáción, mert ezek szerint nem volt tökéletes.
    Gál Gabinak egy tipp: sok jó CSM és alap discipline van, amiből lehet válogatni, az idézgetést inkább hagyja meg a démon szövetségesnek, akinél kisebb eséllyel lesz Perils.

    Legközelebb a Darkshroud otthon marad. Helyette a plazmás verzió jön, bwhaha. Következő megálló Debrecen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a helyesbítést, NTKP, azaz Nagy Táp Király Petrow mester :)
      Fogalmam sincs, hol lesz a következő KMCS forduló, de hogy ebben az évben nem én szervezem, az 100%.

      Törlés