KMCS3 - Az előző rész tartalmából

Üdv mindenkinek!

Kelet-Magyarország három legnevesebb klubja, név szerint a miskolci Forge klub, a füzesabonyi Alearius Ecclesia és a debreceni HTBK klub izgatottan várja, hogy seregeik újra összecsapjanak a könyörtelen klímájú Kolmics-bolygón! Íme egy kis emlékeztető, mi történt az előző részben...

Féltestvérek szövetsége

A Nyúzott Koponyák nevezetű elda kabal hajói egy rögtönzött bázison gyülekeztek. Ez a hely a Dosrob délnyugati részén a tengerparti sziklák rejtekében megbúvó hatalmas föld alatti üregekben volt. Az esetlegesen bezúduló víz és csapadék ellen egy különleges, láthatatlan erőtérrel védték meg a csarnokot. Darg’Koroth, a komorita fosztogatók haemonkulusa éppen a törékeny hajók javítását felügyelte, egyik kezében pedig egy fekete tárgyat szorongatott. Az egész barlangot koromfekete sötétség uralta, de ez semmilyen akadályt nem okozott a sötét eldák számára, akik tökéletesen láttak minimális fény mellett is. A levegőben sebesen suhanó karcsú kalózhajók sajnos gyakran megsérültek a birodalmi rajtaütések során, de szerencsére némelyikük épen, rabszolgákkal megpakolva sikeresen vissza tudott térni erre a mélységi bázisra. Mivel a kegyetlen harcosoknak nem fűlött a foga a járművek javításához, ezért ironikus módon az élve elrabolt, szerencsésebb sorsú rabszolgákat kényszerítették járműveik befoltozására.

Victarius is ezek közé a „szerencsésebb” túszok közé tartozott. Borzadva kellett végignéznie, ahogy a többi pórul járt bajtársát kínzókamrákba hurcolták, ahonnan az új rabok érkezését mindig fájdalmas nyögések, hatalmas fémollók csattogása és horrorisztikus kacagás fogadta odabentről. Vajon mit művelnek odabent az embereivel ezek a sötét lelkű, sátáni teremtmények? Még nagyon régen, szülőbolygóján hallott gyerekmeséket az űrben utazó karcsú és intelligens gonosz lényekről, az eldákról. Fiatal, élénk fantáziájú gyermekként sokszor ábrándozott arról, vajon milyenek lehetnek ezek az idegenek, és számtalan lehetséges forgatókönyv játszódott le a fejében arról, hogy miképpen fog lezajlani az első lehetséges találkozása ezekkel a lényekkel. De ami itt fogadta, az minden rémálmát felülmúlta.

Bár nehezen tudta megszokni a szeme az éjsötét barlangot, hetek óta tartó embertelen kényszermunkája során figyelmesebben is szemügyre vehette ezeket a lelketlen fosztogatókat. A beszédük kifinomult, elegáns, mégis vészjóslóan hangzott. Első rápillantásra emberszerűek voltak, hosszú karokkal és lábakkal, de hosszasabb fürkészés után az ember rájött, hogy ennél különbözőek nem is lehetnének.  Legfőképpen a vezérük cáfolt rá az emberi hasonlatosságra, aki iszonyatos külsővel rendelkezett. Ő volt az a lény, aki elrabolta őt hetekkel ezelőtt, és megfenyegette a családját. Vajon ő egy külön faj képviselője, vagy az eldák egy gonosz, torz egyede? És mi van a sötét szárnyakkal rendelkező, keselyűszerű lényekkel? Vajon mind egy közös fajhoz tartoznak, vagy őket is túszként cibálták ide, és ők is sötét mestereiket szolgálják?

Victarius a kimerültségtől térdre rogyott a hajó melletti platón, melyhez oda volt láncolva. Bágyadtságából egy éles, gerincvelőig ható gyilkos fájdalom ébresztette fel. A munkáját felügyelő őr szeme parázslott a gyűlölettől, mikor idegen nyelven fenyegetően ráparancsolt. Sajnos az őrmester már megtanulta a rémisztő szavak jelentését. „Szolga! Dolgozz!”. De hiába próbálta erőltetni végtagjait, képtelen volt felállni. Lélekben már felkészült a következő ostorcsapásra, amikor éles, vörös fény és iszonyatos bűz öntötte el a barlang belsejét.

Ebben a pillanatban ugyanis a barlang mennyezetét berobbantották. Az üregbe bezúduló víz óriási robajjal utat tört magának, és csak a sötét eldák láthatatlan erőterének köszönhették, hogy nem fulladtak meg azonnal. A víz hatalmas orkánnal csapódott neki a barlang és a védőpajzs falának. A mennyezeten nyílt repedésen pedig éktelen ordítással és bömböléssel káosz űrgárdisták és kultisták jelentek meg.

Hatalmas harc bontakozott ki a barlangban. A fosztogatóknak nem volt idejük elkötözni a szolgákat a gondolák mellől, így durva karmos kezeikkel sietve feltoloncolták mindegyikőjüket a hajókra, majd idegen technológiájú fegyvereiket előrántva csatasorba álltak. Tüzet nyitottak a sötét istenek szolgáira. Éles, mérgező szilánkokkal próbálták meg lelődözni a tömegesen rájuk támadó rongyos kultistákat, akik mint a tetemből menekülő nyüvek, úgy özönlöttek be a barlangba.

Victarius majdnem megsüketült a második robbanásban. Mikor visszanyerte látását, észrevette, hogy az egyik falon egy irtózatosan gusztustalan, fekélyes és ápolatlan, hatalmasra duzzadt lény szánkózott lefele. Hangos, állatias üvöltéssel az eldák torz, kitekert testű vezére felé vetette magát, akinek a csata hevében sem tudta semmi megzavarni a lelki nyugalmát. Gerincének megerősített nyúlványán nyújtózkodva magához emelte a zölden világító, tüskés dobozt, és felső karjainak egyikével lassan, de biztos mozdulatokkal eltekerte a tárgy felső felét. Kétszer balra, majd az egészet kicsavarta, mint egy Rubik-kockát, és a doboz teljesen átalakult.

Villanás. Vakító fény, didergető hideg és teljes csönd. Victarius pár percig nem tudta, mi történt vele, majd ráeszmélt, hogy már nem a barlangban vannak. Úgy tűnik, teret ugrottak, és szemmel láthatólag a Kolmics-bolygó egy északi, jéggel borított részére érkeztek. A doboz valószínűleg egy átjárót nyitott a hipertéren keresztül. Ám nem voltak egyedül. A vakítóan fehér hóbuckákból csúcsos sisakú, karcsú alakok lépdeltek elő lebegő, ragadozó madarakra hasonlító tankjaikból.

Harci állapotok a KMCS2 előtt

Bár Victariusnak fogalma sem volt róla, de egy elda autarch állt meg vele szemben. Az autarch neve Farvyn Uvarkk volt, aki a Biel'Tan mestervilágról származott. Darg’Koroth ugyanis szorult helyzetében erősítésként felvette a kapcsolatot elda unokatestvéreivel, akiknek a Kolmicson kialakulóban lévő zűrzavar lehetőséget adott, hogy meggyengítsék ellenségeiket. Bár akadtak nézeteltérések bőven a komoriták és a mestervilágon élő eldák között, a közös ősellenség, a Káosz kipusztítása mindegyiküknek fontos érdeke volt. Farvyn a győzelem érdekében bárkivel hajlandó volt ideiglenes szövetségre lépni. És szemmel láthatólag még az emberi rabszolgák és a torz keselyű lények jelenléte sem zavarta, képes volt szemet hunyni elbukott testvérei hibái felett a közös cél érdekében.

Folytatása következik... avagy az első kolmicsi világháború!!!

Üdv:
Kaba