A mai bejegyzésben kizárólag a fluffra, a történetre fogok koncentrálni, így aki taktikákért, stratégiáért vagy ópé megatápos csatajelentésekért vagy egység elemzésekért jött, az nyugodtan zárja be a böngészőben az ablakot. A mai történetben összekapcsolódik a Murderfuckos szellemhistória a régóta építgetett, epikus méretre dagadt Tolkien-i művünk, amit Kelivel régóta viszünk ketten.
A mai napon visszatér egy korábban feltűnt hősnő, Columba Prodroma is, aki lemaradt volna a Bölényháborús sorozatunk 4. részéről, az itt bepótolhatja. A fejezet élvezetéhez nem szükséges semmilyen más háttérinfó vagy előzmény, önmagában is élvezhető, így bátran ajánlom mindenkinek:
http://daxikaba.blogspot.com/2017/09/bolenyhaboru-4-resz.html
 |
| Barbubhal, a sötét Fenevad istennő Ghyrani megfelelője, a Megkínzott Matróna |
Columba Prodroma Túlvilági Vándorlása
ŐHU (Ősök Háborúja Után) 2019 januárja, Ghyran, a mai Ghaz Khazaltól északnyugatra
Az, amit utoljára hallottam, az a démon rettenetes sikoltása volt. Utána pedig, amit éreztem, egy végtelennek tűnő repülés a nagy fekete semmibe. Nem tudom, meddig zuhanhattam, de folyamatosan, végtelen küzdelemben össze-össze csattantunk Barbubhallal. Bár túlvilági ismereteim hiányosak voltak, úgy sejtettem, az úgynevezett Abyssba, azaz a Mélységbe fogok zuhanni.
Ami ezután következett, arra tényleg nem számítottam. A soha véget nem érő zuhanásunkat egy zöld fény törte meg, Barbubhal pedig kireppent egy kör alakú portálon keresztül a sötétségből. Én pedig azon kaptam magam, hogy valakinek a holttestével egy koporsóban fekszek. Sikoltani akartam, torkomon saját hangom helyett éles, denevérszerű rikoltás jött ki. Menekülni akartam, kiásni magam, ám kezeim átsiklottak a sötét rögökön. Kétségbeesésemben elrugaszkodtam, és döbbenten vettem észre, hogy a koporsóból kisuhanok a föld felé, egyetlen hang nélkül... Egy homályos erdőben találtam magam, egy rengetegben, amit egyik térképen, vagy könyvben sem láttam még. Minden idegen volt, mégis ismerős. Hideg és meleg egyszerre.
Ekkor döbbentem rá az igazságra. Az én életemnek a Fenevad elleni csatában vége szakadt, és valaki a sötétségbe száguldó lelkemet nekromanciával visszaerőszakolta erre a világra. Ez nem a túlvilág, ez ismét a mi világunk, de fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mióta utoljára jártam itt. Sikítószellem lettem, vagy ahogy bizonyos mitológiákban ismerik: Banshee.
 |
| Columba - banshee -- Columbanshee :) |
A Sikító Juhászok és a Zöld Monyók csatája
A Sikítószellem létemben nem maradtam egyedül. Idegen arcok - asszonyok, lányok és hajadonok - ijesztő arcai lebegtek mellém. Kedvességnek és örömnek arcüregeikben nyoma sem volt, csupán mély megbánásban. Orcáikon csak a szenvedés és kín lidércfénye pislákolt. Telepatikus úton megtudtam Tőlük, hogy velem együtt egy borzalmas, sötét lelkű istenség is érkezett Ghyran erdeibe, aki több, mint 2 holdtölte óta gyűjtögette erejét és híveit a sűrű rengeteg legsötétebb zugaiban. Ezek szerint Barbubhal is túlélte a csatánkat, de itt a helyiek más néven, "a Megkínzott Matróna" néven ismerték...
Kísérteties nóta... szívdobogásszerű lüktetés, és egy Naer Mataron nevű kísértethadúr karcos hangja törte meg a rettenetes csöndet.
- Jöjjetek lányaim, szükségem van rátok!
Újabb suhanás, szédítő sebességgel, és már azon kaptam magam, hogy sok más, elkárhozott lélelkkel egy nagy zsuppanás következtében Ghyran északi részére, a hideg és havas “Ajvanidnaks”-ra érkeztem. Ezt is szellemnővéreim adták a tudtomra, kik már 30 éve itt rekedtek. A közelben mágiatudó zöldbőrű goblinok ólálkodtak, lelkeik fényes zöld színnel ragyotott az éteri világban. Lehet, hogy a Megkínzott Matróna kultusz imádói? Gyorsan elhessegettem a gondolatot, általában ezek a gonosz kis semmirekellő lények nem szoktak emberalakú, főleg nem női istennőket imádni... Ahhoz nekik nincs elég türelmük és kitartásuk.
Egy újabb kísértet közelített felénk. Hatalmas, karvalyszerű kezeiben hóhérbárdot cipelt, és valami azt súgta, Goatmoonnak hívták. Az élőhalott lidérclovag elé járult, és azt mormogta, hogy amikor az Alvilágból igyekezett fel, számos zöldbőrűtől nyüzsgő barlangon és üregen siklott át éteri gonosz lelke. Goblinokat látott, rengeteg fekete csuklyás kis gonosz dögöt, akik vicsori pofával rázták a fejüket a bányákban.
Hangos szájdobolás és mennydörgő mormogás a távolban... A bariton dünnyögés három, hatalmasra nőtt Erdőúrtól jött. Valamiféle dalt énekeltek, de mit? Közelebb kellene menni hozzájuk, és belehallgatni a muzsikájukba…
 |
| (NicolasRGiacondio rajza) |
Kellemetlen, elmosódott, álomszerű csata következett, melynek során a zöld kis ördögök nekem, és társaimnak estek, és iszonyatos túlerővel fosztották meg egyetlen kapcsolódási fonalunktól, mely összekötött minket e fájdalmas halandó léttel... ismét. A sikító szellem lét rémálomszerű, borzalmas. Következő emlékem, hogy a Véristen harcosai marcangolják éteri húsomat, és tiporják földbe darabokra tört szellememet. Nem tudtam szabadulni, nem szökhettem meg. Lehet, hogy mostmár az örökkévalóságig tart e zavaros, szűnni nem akaró szenvedés?
Kétségbeesésemben csak egyetlen kiutat véltem felfedezni... Meg kell szabadulnom nekromata fogvatartóim rabláncától, és újra szembe kell szállnom a Fenevaddal, a Megkínzott Matrónával...
ŐHU 2019 február, Miskóczia, Alkinisozoriaknaz
Tréfás és egyben bús dolog,hogy szalad az idő a nevezetes kocsmában. Kelike pont azon töprengett, majdnem egy éve találkozott itt a pultnál a különös druidával, aki az aggasztó híreket a Varang-Uruk hordákról, kiknek támadását azóta sikeresen visszaverték (hála a helyiek felkészültségének). Szerencse eme bajlós dolgokat a sok átmulatott éjszaka Galnozzsal és Chukkularral elfeledtette e komorságot. Bár mostanában mindegyikük kicsit letört volt.
A mai nap unalmasnak ígérkezett: se druida, se kék köpenyes mágusok, de még egy vacak félszerzet sem vetődött a környékre. Egy csapat kalandozó folytatott vitát valami helyi troglodita banda leveréséről, két dekteg kockázott az egyik asztalon a tűz mellett, Borcsa és Börzse, a két cselédlány pedig a pultról takarították az odaszáradt zsírfoltokat. Szerencse, a démonfattyak mostanában nem nagyon mozgolódtak - ami azért nem kis nyugtalanságot szült a milícia köreiben -, a harci hüllők álmosan pihegtek a tél fagyában a számukra kialakított kis lakjukban, és még a forrófejű vitézkedő lovagok is csata heve helyett inkább a kishölgyekre vadászott. Szóval, unalom volt, csend volt, béke volt.
Fel is hajtotta a maradék sörét, kifizette a tartozását a Blankát helyettesítő, nagy pocakos pultosnak, Kareszbának, majd összébb húzva az egyenruháját hazatrappolt a friss hóban.
Kicsit szédelgett az elfogyasztott pincepörkölttől, de örömmel konstatálta Kelike, hogy már csak egy saroknyira van az otthonától. Meg is kettőzte a lépéseit, amikor valami kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Végigfutott a hátán a hideg, és földbe gyökeredzett a lába. Az esze azt súgta, fuss! Ám Kelike kíváncsi emberke volt, így a sötétben kardot rántott, és felkiáltott:
- Hahó! Én Alkinisozoriaknaz egyik hivatalos harcosa vagyok! Bárki is az ott a sötétben, lépjen elő!
A sötétből egy kísérteties arcú, sápadt nő lépett elő fehér köntösben. Arca megkínzott volt, és rémisztő. Egy élőhalott volt! Kelike nyakán felállt a szőr, de a kiképzésére és a családjára gondolt, majd közelebb lépett a lidérchez. A női alak ekkor megszólalt:
- Kelike, ismerem a neved, és tudom, hogy ismersz pár mágust e városban. A nevem Columba, és a segítségedre lenne szükségem. Nincs sok időm, a nekromanta Uraim most nem figyelnek, így sietnünk kell...
Folyt. köv.
Kétségbeesésemben csak egyetlen kiutat véltem felfedezni... Meg kell szabadulnom nekromata fogvatartóim rabláncától, és újra szembe kell szállnom a Fenevaddal, a Megkínzott Matrónával...
ŐHU 2019 február, Miskóczia, Alkinisozoriaknaz
"Vicces Vőfély" nevű kocsmában...
 |
| A Vicces Vőfély hol torok nem marad szárazon, és hol a pletyka legalább olyan gyorsan terjed, mint ogre beleiben a fingás |
 |
| (NicolasRGiacondio rajza) |
Fel is hajtotta a maradék sörét, kifizette a tartozását a Blankát helyettesítő, nagy pocakos pultosnak, Kareszbának, majd összébb húzva az egyenruháját hazatrappolt a friss hóban.
Kicsit szédelgett az elfogyasztott pincepörkölttől, de örömmel konstatálta Kelike, hogy már csak egy saroknyira van az otthonától. Meg is kettőzte a lépéseit, amikor valami kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Végigfutott a hátán a hideg, és földbe gyökeredzett a lába. Az esze azt súgta, fuss! Ám Kelike kíváncsi emberke volt, így a sötétben kardot rántott, és felkiáltott:
- Hahó! Én Alkinisozoriaknaz egyik hivatalos harcosa vagyok! Bárki is az ott a sötétben, lépjen elő!
A sötétből egy kísérteties arcú, sápadt nő lépett elő fehér köntösben. Arca megkínzott volt, és rémisztő. Egy élőhalott volt! Kelike nyakán felállt a szőr, de a kiképzésére és a családjára gondolt, majd közelebb lépett a lidérchez. A női alak ekkor megszólalt:
- Kelike, ismerem a neved, és tudom, hogy ismersz pár mágust e városban. A nevem Columba, és a segítségedre lenne szükségem. Nincs sok időm, a nekromanta Uraim most nem figyelnek, így sietnünk kell...
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése