A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Warmachine. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Warmachine. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 10., szombat

Pesti kiruccanás 1.rész - Cantina klub

Üdv az Olvasók népes táborának!

Kevesen tudják, de a héten november 7-én szerdán felruccantam Pestre egy kis játékra. Ez nálam már pár éve hagyomány. Ősszel kiveszek sok szabit, felugrok Pestre, meglátogatom az új ismerősöket, játszok pár általam is ismert játékot, megismerkedek újabbakkal, majd vereségektől és győzelmektől nyugtázva a napot hazautazok Pestről. Volt már ebből egy napos, két napos és most három napos verzió ebből. Egyszer Jinx szállásán aludtam, most pedig Daxorát boldogítottam a jelenlétemmel (amit még egyszer nagyon köszönön Neki).




A terv a következő volt:
Szerda, Cantina:
- 3-tól Holyval játszani oktatómeccset WM-ből, Menoth VS Menoth
- 6-tól Bulbával játszani oktatómeccset Circle ellen

Csütörtök, D21:
- Reggel 9-től kipróbálni a Secrets of the Third Reich-ot, erről később még nagyon sokat olvashattok a blogon
- Délután Kozy Cryx serege ellen oktatómeccsek kifulladásig

Péntek, Pest:
- Elmenni a Wargammershez és bevásárolni
- Westendben/máshol névnapi/születésnapi ajándékokat megvenni

És hogy hogy sikerült a terv végrehajtása?

Pár szó a Cantináról, aki nem tudja, eszik-e vagy isszák-e. A Cantina egy elég nagy látogatótáborral rendelkező klub Budapest szívében, ahol az emeleten és a földszinten is rendelkezésre állnak asztalok, terepek, és még a vitrinben festett figurák kölcsönzése is lehetséges a klubvezetővel való egyeztetés után. Van büfé is, mely rendelkezik barátságos árakkal. Elég sokan vannak, de főleg este 6 után érkezik az emberek nagy része.

Szerdán Holynak sajna kiment a fejéből, hogy aznapra beszéltünk meg meccset, de a késést kárpótolta egy nagyon-nagyon tanulságos Menoth oktatómeccsel. Az öreg Kreoss játszott az én fiatal Kreossom ellen. Kicsit olyan volt az érzésem, mintha az új Bruce Willis-es filmet látnám, ahol az öreg Kreosst visszaküldik, hogy a fiatal énje megölje. Nos, az öreg leagyalta a kis taknyost, így mondhatni tér-idő paradoxon keletkezett, új sík létesült és Menoth világuralomra tört :-) A legnagyobb tanulság, hogy szereznem kell egy lövős jack-et is, mondjuk két reckonert, vagy egy reckonert és egy vanquishert, mert távolra nem vagyok veszélyes.

Bulbával eddig élőben csak GD-n találkoztam, akkor Infinityben kértem tanácsot, most pedig végre alkalmam nyílt Circle ellen játszani. Itt megjegyezném, hogy a Circle nehézsége ellenére az egyik leggyakoribb Hordes frakció Pesten. Bulba ellen nagyon jó volt játszani, aki teheti, hívja meg egy játékra ;-) Megismerkedtem a mindenki által utált Lord of the Feast-tel, és életem első Stalker Warpwulfját is megöltema  hősies Crusader-rel. Szóval ismét a tanulság, hogy aktivációsorrendre ügyelni, és kell egy lövős jack mindenképp. Meg exemplar errantok. Mindenképp.

Este könnyen odataláltam Daxorához, volt nerd-talking, majd alvás. Másnap korán ébredés, és irány a D21! De ez már a következő bejegyzés...

**********************

Mielőtt azonban elköszönnék, megjegyzem, hogy a bejegyzéshez illesztett képeket nemrég készítettem. Tekintsétek meg hát a reszketős kezemmel készült homályos, néhol rosszul vakuzott képeket Ogen festéseiről! (Vélemények mehetnek a megjegyzésbe)


Ogen kért tőlem egy véleményt, így ezt nyilvánosan meg is írom itt Nektek.
Ogennel régebben volt egy próba bérfestési akcióm, de akkor nem elégedtem meg a munkájával (részben az én rossz instrukcióm miatt is). Fluffisztánon azonban meggyőződtem arról, hogy Ogen bizony farkasúr a talpán, ezért úgy döntöttem, tiszta lappal még egy esélyt adok Neki. A Főnixcsarnokból lerendelt akciós WM és Hordes figuráimat így elküldtem Neki, melyre ő annyit ígért, hogy 3 hónap alatt lefesti TTQ minőségre. A színsémát teljes mértékben ráhagytam, mert nem értek nagyon a színekhez, és különben is kíváncsi voltam, milyen kreatív lesz Ogen koma :-)

A határidőt nagyon szépen tartotta, a csomagban a posta miatt bár eltört két figura, ezt nem róhatom fel az ő hibájának, hiszen profi módon kitömte ütésállóra a dobozt. A festések meglepően jók voltak, a színsémák majdnem figura esetén tetszettek (Deneghra picit fura volt, még kicsit szoknom kell, de nem vészes). A szárazecsetelés és a bemosások szépek, a talpak célra tökéletesek, melléfestések egyáltalán nincsenek. Az egyetlen negatívum, hogy az arcokat nem sikerült mindig eltalálnia, de mentségére szóljon, hogy arcot bitang nehéz festeni, és Deneghrának különösen elb@szott fejet csinált a PéjPéj.

Valószínűleg Ogennel még nagyon sokszor fogok festetni a jövőben, mert megbízható, hozza a kért szintet, a csomagot megfelelően küldi és árban sem irracionális. Ezzel a kedvenc bérfestőim listájában a ranglétrán egy szintet feljebb lépett, és jelenleg őa bronz dobogós!

Üdv:
Kaba

2012. október 31., szerda

Nem szeretem a Cryx szagát!



Üdvözlet az Olvasóknak!

Ígéretem ellenére csak szerdán jelentkezem, mivel nyaralásunk helyszínén, Gyulán nem volt alkalmam (sem affinitásom) arra, hogy a blogba írkáljak. Ezúton is szeretnék bocsánatot kérni azon rajongóimtól, akik kedd reggeltől szerda hajnalig napi programjaikat feláldozva, az F5 billentyűt nyomogatták, amíg nem voltam itt. Számukra különleges ajándékot szánok, az első helyezettnek egy új klaviatúrát. Jelentkezni az eredményhirdetés után a megjegyzés szekcióban tessék!

Ahogy említettem, imádkozó Protekturátusom mellett összehalmoztam egy félsereget egy másik frakcióból, melynek némely figurái nagyon tetszenek, ám mégsem akarnék velük sohasem játszani. Ez a nemzet pedig nem más, mint Immoren csúnya, neonzölden (mátrixhányás) világító hullagyalázói, Cryx kalózai és élőhalottjai, akik az újrahasznosítást vérkomolyan veszik. Felfoghatóak a debreceni AKSD és MÁV váróterem hajléktalanjaiként. Ezúton is bocsánatot szeretnék kérni Wolflordtól, Kozytól és a többi dögteremtőtől, ígérem seregükre gyorsan és kíméletlenül fogok lecsapni a harcmezőn, hezitálás nélkül.



A Cryx sereg (szó)szólói és varázslói nagyon bejönnek, viszont a gépeik nem nagyon. Valahogy nem vonzódok túlságosan azokhoz a rozsdás mosogatógépekhez és kenyérpirítókhoz, amiknek egy csirkecsontot tömtek a lefolyónyílásukba… Többségük csak a magas DEF és a Stealth miatt olyan idegesítő (pl. Stalker), ezzel szemben a Deathjack valűszínűleg a WM legjobb jackjai közé tartozik. Amik a birtokomba kerültek, a csomagok részei voltak, és nem akartam elszakítani a kis csibéket a haragoszöld keltetőlámpákként világító élőholt anyukáiktól. 



 Na de lássuk a listát, amit a Főnixcsarnok akciós polcáról, illetve Darkeron titkos fiókjából származó figurákat tartalmazza (továbbra is képek NÉLKÜL):

Warcasterek:


  • -          Wraith witch Deneghra
  • -          Goreshade the Bastard (+Deathwalker)
  • -          Master Necrotech Mortenebra (+ Deryliss)


Jackek:


  • -          Deathripper
  • -          Defiler
  • -          Deathjack 


Szólók:


  • -          2x Warwitch siren (szirén, aki szőrén üli meg a csontvázlovat, höhö)
  • -          Banelord Tartarus
  • -          Darragh Wrathe


Ennyi lenne, melyekről ugyanazt tudom elmondani, mint múlt alkalommal. Lehetne belőlük kompetitív sereget faragni, de mindegyikhez sok figura kéne még, és nem érzek magamban affinitást ahhoz, hogy olyan sereggel játsszak, ami … nos, nem olyan jó illatú, mint a töltött káposzta, amit éppen a képen eszek.




Akinek azonban a gusztusa engedi, látogassa meg Wolfi koma és Kozy cikkjeit a blogon Cryxről, mert abban egyetérthetünk, hogy nagyon hasznosak:


Üdv:
Kaba

2012. október 23., kedd

Kaba Menoth Serege (képek nélkül)


Üdv Türelmes Olvasók!

Sajna egyéb teendőim miatt nem volt mostanában időm a blogot vésni, de ahogy az öreg szólás tartja: "mindenkinek arra van ideje, amire ő akarja, hogy legyen." Így erőt veszek magamon, és bár sokkal rövidebb, de gyakrabb posztokkal örvendeztetlek meg Titeket, mostantól minden héten kedden este. Aztán majd meglátjuk, meddig vagyok képes erre.

Ezen a napon összegeztem, hogy állok Warmachine serege(i)mmel. Most, hogy évente csak kétszer-háromszor van alkalmam bármit is játszani, jobban ráfeküdtem a vásárlásgatásra és a gyűjtögetésre. Továbbá a jól kereső munkámnak hála soha többé nem kell többet festéssel szenvednem, hiszen jobbnál jobb bérfestők állnak a rendelkezésemre. Itt kiemelném Ércet, aki minőség/mennyiség/idő arányában nagyon szépen teljesített az elmúlt időben. Ogennek is volt alkalma párat festeni, de ő ugye távolságot tekintve nehezebben elérhető (és még a fejlődőképes stádiumban van, míg Érc már öreg veterán a hobbiban ;-)). De hogy ne essék harag, Ogen is remek munkát végzett, csúf szó nem érheti tetteit! (Ámen!)

Jelenleg két sereget kollektivizálok, az egyiket ésszerűen és megfontoltan, a másikat csak úgy kedvtelésből, kizárólag akciós és mások által megunt figurákból.


Protectorate of Menoth - 

Imer álfundamentalistáiról sok fórumot elolvastam, sok embert nyaggattam (és fogok a jövőben is, Bulba és Gróf úr, vigyázzatok, akárcsak Te, Holy Inquisitor), és viszonylag összpontosítva, a Főnix csarnokból újonnan rendeltem le sok új figurát a polcban porosodó alapdobozhoz. A meniták erősek, tudnak buffolni, rugalmasak, és a kedvenc dolgom bennük, hogy eszement-bazi-sok jacket tudnak hozni (azokat pedig nagyon imádom). A lista tehát a következő:

Casterek:
- Grand Scrutator Severius
- High Exemplar Kreoss

Jackek:
- Guardian
- Vigilant
- Devout
- Repenter
- Revenger
- Crusader

Egységek:
- Choir of Menoth (ofkórsz!)
- Idrian skirmishers + Chieftain and guide

Szólók:
- 2x Vassal Mechanik
- Vassal of Menoth
- Hierophant
- Paladin of the Order of the Wall

Egyéb:
- Két Exemplar Errant figurához akciósan jutottam, hozzájuk még tervezek egy egész egységet venni.



Legközelebb leírom Nektek a másik listát is, a másik sereghez, ami azonban sajnos játszhatatlan, pont olyan szerencsétlenül vettem meg az Eladó - Egyéb topikokból, hogy még véletlenül se essek kísértésbe két sereggel nyomulni. Jó minőségű képek a Menoth és a másik seregről hamarosan!!!

Addig is üdv:
Kaba

2011. szeptember 3., szombat

HÉT beszámoló

Na, akkor belerondítok itt Kaba Japán hónapjába egy HÉT-tel (nem fogja bánni, különben nem kap tőlem japános cikket, és nézhet nagyokat).

Nos, akkor kezdjük a listáim elemzésével, és hogy miért is lettem a végén (ezt a részt még szombaton írom, de nem számítok sok eredményre). A pontokat, amik alapján a listáimat elemzem, kb 10 éve használtam utoljára... Innen is látszik a warmahordes Magic the Gatheringhez való hasonlatossága (legalább is számomra, és ezt még igen sokszor fogjátok hallani tőlem).

Nos, akkor első lista:

Warwitch Deneghra 5
Defiler 5
Nightwretch 4
Nightmare 10
Skarlock Thrall 2
Bane Knights (Leader and 5 Grunts) 6
Bile Thralls (Leader and 5 Grunts) 5
Bane Lord Tartarus 4
Warwitch Siren 2
Warwitch Siren 2














Szempontok:
Hogyan akarok nyerni? Caster kill
Mivel akarok nyerni? Nigthmare vagy bane knightok
Mi a lista legnagyobb hátránya? Cryxhez képest kevés modellszám,
Nightmare-re oda kell figyelni, ha semlegesítik a mágiát,
akkor a caster egy elbújtatandó kolonc.
Volt tesztelve? Igen, 5 alkalommal.
Rendesen ismered? Nagyjából.
Erősségei? Feat, mágia, gyorsaság.

"ha semlegesítik a mágiát, akkor a caster egy elbújtatandó kolonc."
Ezt próbáltam Grófnak elmagyarázni, de nem sikerült soha jól kifejeznem magam.
Szóval,PDenny teljesen a mágiára épül. A tesztek során folyton olyan
ellenfelekbe sodródtam,akik vagy a komplett mágiáját kiütötték, vagy
a debuffját ellensúlyozták. pDeny pedig nem tudja a saját egységeit segíteni;
nincsen semmiféle igazi buffja, ami miatt az egységei jobban vagy nagyobbat
ütnének/találnának. A featje kellemes, de vagy ő megy 16"-en belül az
ellenfélhez, vagy közel engedi a komplett seregét...
És ez egy ennyire féltendő karakternél nem épp egy életbiztosítás.
A másik, ami miatt a kép is bekerült, az Nightmare. Ő tényleg olyan,
mint egy negator: jól használva pusztító, de a legkisebb hibánál is
egyből neked okoz veszteséget.
Ez a 10 pontjában merül ki igazán, de egy 10 pontos modellt elveszíteni
1 kör alatt (eddig 3* éltem ezt meg) nem jó. A bile thrallok szerepe kettős:
robbanj, halj meg, illetve screeneld a knightokat.
A knightok is gondban vannak lövés esetén, és ha elfogytak,
akkor Tartarus nem tud már újakat teremteni.
Ennek ellenére ez a fő listám. Hogy miért?

Második lista:

Lich Lord Asphyxious 6
Cankerworm 5
Defiler 5
Nightwretch 4
Bane Knights (Leader and 9 Grunts) 10
Bile Thralls (Leader and 5 Grunts) 5
Bane Lord Tartarus 4
Darragh Wrathe 4
Warwitch Siren 2
Warwitch Siren 2













És akkor az elemzések:

Hogyan akarok nyerni
? Caster kill
Mivel akarok
nyerni? bane knightok
Mi a lista legnagyobb hátránya? ismeretlen
Volt tesztelve? nem
Rendesen ismered? nem


Erősségei? Feat, mágia, gyorsaság, sok bane knigth.


Gróf szavai csengenek fülemben: versenyre olyan listával gyere, amit ismersz!
Mivel eGaspy múlt héten érkezett meg hozzám (a HÉT jelentkezési ideje előtt
1 nappal), ezért nem tudtam tesztelni. Szóval, tudom, hogy az egyes
részek mit tudnak, de ennyi.
Illetve magáról eGaspyról ezt sem tudom... De akkor már belefutottam
pDenny hibáiba, és nem akartam csak egy listával menni. Végszükség esetére
van, ha valamilyen oknál fogva pl belefutok
Gróf kellemes kis seregébe, avagy hasonló nyalánkságba...

Nos, akkor lássuk a friss részt, a tényleges meccsekkel
avagy visszatekintés a tényleges játékok után,
ne csak előzetes elemezgetést, hogy mi is mehet félre).

Első játék, Nosfi ellen, Legion.

Nézzétek meg a videót, és legfőképp a címét (nyugi, a Forsaken a lényeg).

És két kép:

Mi is a különbség? A bal oldali a caster, Absolonia, vagyis kedves
kis Absynt, ahogy én nevezem (Ugyanolyan aljas, és kevés is elég belőle).
És szereti a nagy beasteket. A jobb oldali pedig egy solo,
nevezetesen a Forsaken.

Nodfi serege a megszokott volt: angelius, shredder, voltak a szokásos
fury managementes, robbantós kis kedvességek, caster, forsaken.

Miért is ismételgetem ezt a forsakent? Nos, páran már rá jöhettek:
én bolond nem kérdeztem meg, hogy melyik modell is a caster, és összekevertem
őket (Warboss, ne röhögj hangosan, és kérlek, legközelebb ne mond majd:
"Ügyes..."). Szóval, Warbossal teszteltem ezt a castert, és ráadásul
pDennyt raktam fel, akivel ugye caster killre mentem. Volna.
Így most rámentem a solo killre... Tökéletes, nem?

Nyertem a kezdést, prey a casterre Nightmarrel, majd uccu neki.

A küldetés gaining ground, ellenfelet megakadályoztam a foglalásban, eddig jó,
akkor most másszunk rá a casterre. Angyalka kivételével mindkét
nagy beast kapott egy gaspot, hogy ne tudjon rohamozni (ellenfelem ekkor nézett,
kis szabálymagyarázás, ha valaki csökkenti a mozgásod, akkor nincs roham).
Elhullott pár bile thrall, de nekik ez a dolguk, egy robbant, hogy
megnyissa a bane-ek előtt az utat a "casterhez".
Akkor nézem a jelzőt, hová lett a prey?
Ellenfelemnek pedig odaadtam, tegye oda a casteréhez.

Nagy hiba 1: ahhoz, hogy mind a 2 beast kapjon gaspot,
levettem az összes kókuszt Dennyről, sőt, volt benne egy venom is.
Nagy hiba 2: nem figyeltem a saját jelzőmre.
Nagy hiba 3: elfelejtettem, hogy az elleséges caster tudja ráncigálni a beastjeit.

Ekkor Nosfi csak csóválta a fejét, hogy annyi lesz Dennynek.

Rámozgott a csirkémre, és kínkeservesen leütötte
(végig átlag alatt dobott, a 4-es célszám 2 kockával nem ment neki).
Majd megjelent a caster, aki angyalkától megtanult repülni, és behúzta
a kedves kis crippling gaspes beastet Dennyhez ütéstávra.
Denny pedig ugye törékeny hölgy.

Hát, a Légió ketté szakította...

Levettem tőle egy shreddert (2 pont), ő tőlem egy csirkét
(a nightwretchet) és a skarlockot. Ja, és a castert...


Leghamarabb végeztünk... :(

2. ellenfelem: Tibi.

Na, mivel? Igen, Legion.

Ő Vayl hozta, Angyalka mellé még egy repülőt(Seraph),
shreddereket, carnit, és 2 harriert.

Nos, számomra itt indult el a Cryx paraolimpia.

Foglalj 2 obejktívát, és szedj össze belőlük 3 pontot.

Prey ismét a caster, ez jobb lesz, mint az előző.

Oké, bane-ek mennek carnit enni, aki az erdőben bújkált. Mellette egy harrierrel.

Többi megy castert fenyegetni. Kivéve a bile thrallok, ők mennek középre.
Caster szépen hátul tartva, rajta a sok kókusszal.

Aham. Mi is történt? Nos, rámozgások jók, és nightmare rohamozik,
eléri az angyalkát, és igen, veri, veri, és...
Az első vett támadás 16-os erővel elhibázza.
2 kockával 6-ot kellett volna, feleztem, 3 lett...
Ennek az lett az eredménye, hogy az angelius túlélte,
és visszakézből úgy verte bele a 32 sebet,
mint ahogy a vak pohárral szokta...
Innentől összeomlott lényegében a bal oldalam, a csirkém ott le lett lőve,
és a siren belehalt egy seraph rohamba...
Középen a shredder kontra bile thrall harc indult el, aminek a végén
egy shredder meghalt, a másik félig maradt meg.
De áttört az az egy, és Dennyre rontott, aki ott maradt 1 életen.
Erre rohanás hátra, crippling kirak, fuh, túlélte.
De addigra már megkezdődött a cryx paraolimpia.
(a kis képen az angyalka/angelius látható)

Első volt ugy a nightmare.

Másodjára elsütöttem volna Dennyvel az ellenfelem casterére a gaspot,
de 12 volt a célszám (amit meg kellett dobnom).
Oké, akkor boost, 3 kockával 11... (e miatt jött a roham Dennyre,
mert ugye csak 3 kókusz volt rajta...)
Utána hiába próbálta a siren a venomot, eredménye nuku, el sem találta...

Nem baj, még ott vannak a bane-ek! Harrier rohamozta volna őket,
de rontott roham, nem baj, körbeállták 3-an,
Tartarus pedig már úgy mozgott a másik 3-al,
hogy majd a carnit átkozza, és roham.
Aham. 8-at kell dobnom 2 kockával. A Harrier rontott rohamja
miatt rohamhoz túl közel van, de séta akkor, és üss.
Kicsit átlag felett kell dobnom legalább egyszer, és jó lesz
(8-at 2 kockával).
Oké, első, 7. Második, 7. Harmadik,7...
Ekkor a carni egyszerűen arrébb ment... És hiába volt a harrierrel
próbálkozó még elég közel hozzá, illetve látószögben,
a le nem ütött harrier miatt nem tudták berohanni.
(oldalt a harrierek, a banek kemény ellenfelei...)

Majd elkezdődött az ő lebontásuk is, és persze itt a harrier
ismét kitüntetést érdemelt...
Levett 4 bane-t, a többit a kedves kis carni lelövöldözte...
Ott állt Tartárszósz egyedül, letolt gatyával...
Szóval, neki is vége lett.

Ellenfelem ekkor rá akarta vetni magát Dennyre, de a versenyen többet ért
a scenario, mint a caster kill (erről aljas módon én szóltam neki;
így legalább a casterme megmarad).
Ja, a vicc, az angyalka a végén meghalt, de csak azért,
mert a másik Harrier megvadult, és nem a castert támadta, hanem az angeliust.

Így kaptam valamennyi kevéske pontot...


3. felvonás, avagy a cryx igazi paraolimpiája.

Bowen, circle, és persze ki más, mint kedvenc druidánk...

Igen, Kromac...

Á, mindegy, legyen pDenny, max citromdíjat kapok...

Nála farkasok, farkasok és farkasok...

A scenario: verj le 2 jelzőt.

Oké, akkor Nightmare prey a casterre, és lássuk.

Nos, itt voltak érdekességek...
Tartárszósz akkor megy, és püföl, mert az jó.
Aham, trasher első nem talál???? 4-re?

És a wolf stalker... Hát, nem szeressem...
Odament a nightmarehez, és leverte.
Megszokott már lassan... Majd utána levett egy csirkét is...

A bane-ek is hullottak, mint a legyek, rohamból levettek 2 osztagból
4 figurát, Bowen jól mozgott.
A bile-ok Denny venomjával levették még második körben
a lord of feastet, mert azt nem szeressük...
Főleg, hogy első körben talpkontaktba teleportált velük...

Szó ami szó, a végén maradt a seregből Denny és a skarlock.
Bowen megy scenariot kipipálni, és odatolja Dennyhez közel Kromacot.
És ugye Denny immunis a free strikera... Na jó, varázsolni nem lehet,
de akkor meg CC-ben!

7 fókusszal feltöltött caster, Kromacon 2 fury, na, lássuk!
Jah, és még van featem, ez nem Goreshade, itt lehet featelni,
akkor hajrá (hajráf zsiráf)!
Első, boostolva a to hit, mert onnantól -3 def, és 4-re el fogom eltalálni.
Bemegy, boostolt sebzés, 11, megy a stalkerbe.
Második to hit: snake eye... Szóval, 1,1...
Veszünk egy újabb támadást! Dobom: 2,1...
Igen, 4 fókusz elment, egyet még ki tud nyomni... Nem lesz ez így jó...
Következő találat bent, hála az égnek... Boost, 12 seb, kimegy...
Következő bent van, áh, nem boostolom a sebzést, meg lesz ez... Aha... 3 seb...
És az utolsó, talál, 4 seb... Szóval, 7 kókuszos Denny okozott 7 sebet...

Szerintem fél úton elgondolkozott azon, hogy levetkőzzön-e Kromacnak,
hátha akkor megszakítja koncentrálásban, erre amíg a hölgyemény a
gombjaival/csatjaival küszködött, minden mást elfelejtett...
Csak a végén jött rá, hogy nem biztos, hogy a druida
egyáltalán rá nézne, mivel ő nem fából van...

Ezek után Bowen persze odasétált a másik objektívához is, és szétverte.
Ezzel vége volt.

Bowennel ledobtuk amúgy meccsen kívül, hogy mi lett volna,
ha boostolom a találatokat is.
Nos, egyrészt hamarabb elfogyott volna a kókusz, másrészt,
úgy sem halt volna meg Kromac...
De azért az szép volt, amikor az újradobásnál is 3 kockával épp a 4-et értem el...

Nos, ezzel valszeg citromdíj, de a végeredményeket még nem tudom,
csak az első 3-at hirdették ki.

Denny viszont most megy mindenféle foglyot kínozni,
és a cryx modelleknek táncokat lejteni - a táskában.
Asztalra most egy darabig biztos nem kerül.

Szóval, gyűjtöm a pSkarre seregnek valót, és addig is van egy p és eGaspym,
másokat boldogítani...

A versenyt köszönöm a szervezőknek, ellenfeleimnek is a játékot,
és ismét gratulálok nekik a győzelmeikhez!

UI:

kikerültek a végeredmények...

Nem az enyém a citromdíj... Utolsó előtti lettem...

2011. augusztus 27., szombat

Egy hét múlva HÉT


Hölgyeim és Uraim, jövő héten ismét megrendezésre kerül a HÉT.
És igen, csoda történt... Megyek rá, mint nem néző. Hanem warmahordes kategóriában jól megveretni magam. A terv egyszerű: többször nyerni, mint kikapni. Ennek esélye kezdőként csekély, de bízok a Cryx táposságában, hogy segít majd. :P

Jah, csak érdekesség képpen: 2008 óta semmiféle táblás stratégiai megmérettetésen nem vettem részt. Szóval, fura lesz. Beszámolók lesznek majd, fényképek... Nem tudom... Párom gépe megint tesójánál van, aki ismét nyaralni van... De megnézem majd, hogy mit tehetek az ügy érdekében.
Jah, és ha valaki még jönne, akkor jelentkezzen még, hogy a szervezők tudják, hányan is leszünk.

2011. augusztus 2., kedd

Warmachine...de mennyiből? Boneheart tollából

Nos, Kaba újabb vendéget kerített, ezúttal Boneheartot, aki a számomra is oly kedves Warmachine, azon belül a Cryx seregről írt egy szösszenetet.

Olvassátok hát szeretettel!

Warmachine...de mennyiből?


Játéknépszerűsítő kampányaim során sok játékról beszélek, előtérbe helyezve a felkapottakat, illetve azokat, amik kevésbé drágák.

Átugorva gyorsan a 40k-t és WHFB-t, álljunk meg egy percre a Warmachinennál. Általában azzal érvelek, hogy skirmish játék, nem igényel sok figurát (nos ez félig meddig igaz mostmár), illetve, hogy nem kerül sokba, ha az ember megfelelő utánajárás után egy Warcaster köré épít fel egy már összekombózott sereget. Mondogatom-mondogatom, de igazából még sosem számoltam utána… egészen mostanáig.


A cikk lényege tehát, hogy kicsit megsegítsük a Warmachine iránt érdeklődőket, mennyire is kell vajon a zsebükbe nyúlniuk, hogy a nekik legjobban tetsző Warcastert kiválasztva vásároljanak meg egy 35 pontos sereget, ami esetlegesen egy Tier lista, vagy ha nem is az, akkor csak jól összhangban van. Megtanulhatnak vele játszani, és ha úgy adódik, már versenyre is tudnak menni.


A következő leírás kedvenc élőholt kalózainkat, a CRYXet fogja „boncolgatni”.


Megjegyzés: Nem vagyok profi WM játékos, és nem is állítom, hogy ezek a legjobb összeállítások.

A listákat főleg a seregkönyvben lévő tier listákban szereplő egységjavaslatok alapján állítottam össze. Ahol úgy gondoltam, létezik sokkal jobb koncepció, ott lesz néhány eltérés, amikhez feltúrtam néhány internetes fórumot, segítségképpen. Ahol prime és epic warcasterek vannak, az egyiknél mindig Tier listát írtam. Az árak a Kristálycsarnok árai alapján lettek kiszámítva.


Amikre mindenképp felhívnám a figyelmet:

  1. Alapdoboz – Sok esetben jó alap lehet, igyekeztem ezt is beleírni a listákba. Tartalma 1 Warwitch Deneghra, 1 slayer, 2 deathripperc és 1 defiler. Ahol ezeket mind megtaláljátok, ott az árban szerepel az alapdoboz ára is. Az esetleges kimaradt Deneghrát lehet kicsit módosítani warwitch sirennek is akár.


  1. Deathjack – Sokak szerint a játék egyik legjobb jackje, Cryxnél mindenképp az egyik legbrutálabb gép. Erős, sok sérülést bír, varázsol, fókuszt generál magának, tudja magát javítani, és lelket gyűjt. Kell ennél több? Hátránya, hogy Character, így néhány tier lista bónuszunk ugorhat miatta. Egy szó, mint száz, ezt a jacket, ahol szerepelt Tierben, beleírtam, mint auto-include. Ahol pedig nem, ott rátok van bízva, de mindenképp érdemes beszerezni ezt a barátságos kis játékszert. Ára 10.560 Ft (KCS)


  1. Character jackek – Ahol szerepel a tier listában, automatikusan betettem.


  1. Típusok, nos erre szerintem az angol szavak a legjobbak, de álljon itt egy kis segítség.

Vegyes – van minden kb egyformán. Némi jack, némi egység, némi solo

Infantry heavy – sok-sok gyalogság, kevés jack

Warjack heavy – sok -sok jack, kevés/nulla gyalogság + solok

Focus camp - A lényege, hogy a warcaster igyekezzen a legkevesebb fókuszt használni, így azokat magán hagyva nagyon magas ARM-al és kemény ütőerővel menjen előre és darálja amit az útjába kerül (persze ésszel). Itt a lényeg a warwitch sirenek, akik tudnak fókuszt adni a jackeknek, illetve az „önellátó” jackek.

Magic Heavy – Sok-sok-sok varázslás. És még annál is több. Tartalmaz min 2 arc node-ot.

Arc node heavy – Sok-sok arc node a sok-sok varázsláshoz


A cryx egy elég varázslás orientált sereg, ami gyors, és nagyon jól tud castert ölni. Az assasinationt mindegyik sereg kitűnően véghez tudja vinni. (Talán csak a focus campereknek lesznek nehézségeik vele.)




Iron Lich Asphyxious/ pGaspy

Típus: Vegyes


Iron Lich Asphyxious +6 // 48920 ft

Slayer 0 //

Cankerworm 5

Deathripper 4

Deathripper 4

Bane Thralls 10db - 8

Skarlock 2

Mechanithralls 3

Bloat thrall 2

Defiler 5

Warwitch siren 2


Lich Lord Asphyxious/ eGaspy

Típus: Vegyes


Lich Lord Asphyxious +6 [TIER 2] // 46640 FT

Deathjack 6

Bane Knights 10db - 10

Deathripper - 4

Withershadow combine 5

Skarlock 2

Reaper 7

Necrotech 1



Warwitch Deneghra/ pDenny

Típus: Magic heavy(debuff), arc node heavy


Warwitch Deneghra + 5 [TIER 4] // 39440 FT

Slayer 1

Slayer 6

Defiler 5

defiler 5

Deathripper 4

Deathripper 4

Warwitch siren 2

Warwitch siren 2

Skarlock 2

Necrotech 1

Mechanithralls 6db - 3

BONUS Deathripper 0


Wraith Witch Deneghra/ eDenny

Típus: Magic Heavy


Wraith Witch Denegra +6 // 44160 Ft

Nightmare 4

Slayer 6

Deathripper 4

Deathripper 4

WSC 5

Bane Knights 6 - 6

Skarlock - 2

Warwitch siren 2

Warwitch siren 2


Goreshade the bastard /pGoreshade

Típus: stealth heavy





Goreshade the bastard +6 // 48280 Ft

Stalker 0

Stalker 2

Stalker 4

Harrower 10

Bane Thralls 10db -10

Bane lord Tartarus 4

Pistol Wraith 3

Warwitch siren 2

FEAT: +6db bane thrall


Goreshade the cursed/ eGoreshade

Típus: Vegyes


Goreshade the cursed +5 [TIER 4] // 43880 Ft

Slayer 1

Deathripper 4

Deathripper 4

Defiler 5

Bane thralls 6db - 5

Bane thralls 6db - 5

WSC 5

Skralock 2

Bane Lord Tartarus 4




Pirate Queen Skarre/ pSkarre

Típus: Unit Heavy


Pirate Queen Skarre +6 [TIER 3] // 48320 ft

Leviathan 3

Leviathan 9

Satyxis Raiders 5

Satyxis Raiders 5

Satyxis raider captain 2

Skarlock 2

Bloodgorgers 6db - 5

Slaughterborn 3

Necrotech 1


Skarre, Queen of the broken coast / eSkarre

Típus: Unit Heavy


Skarre, Queen of the broken coast +6 // 47040 Ft

Seether 3

Deathjack 12

Satyxis raiders 10db 8

Satyxis blood witches 10db - 6

Satyxis blood hag 2

Deathripper 4/ satyxis Blood witches 6db - 4


Master Necrotech Mortenebra/ Morty

Típus: Warjack heavy


Master Necrotech Mortenebra +4 [TIER 4] // 42240Ft

Deathjack 7

Slayer 5

Reaper 6

Harrower 9

Stalker

Warwitch siren 2

Warwitch siren 2


Lich Lord Terminus

Típus: Focus camper


Lich Lord Terminus +4 // 46060

Deathjack 8

Seether 9

Mechanithralls 10db - 5

Brute Thrall 1db - 1

WSC 5

Bile Thralls 5

Necrosurgeon 2


Lich Lord Venethrax/ Venny

Típus: Focus camper


Lich Lord Venethrax +6 // 43680 Ft

DeathJack 6

Seether 9

Seether 9

Mechanithralls 10db - 5

Bane Kngihts 6db - 6




Witch coven of Gharglast/ Coven

Típus: Magic Heavy


Witch Coven of Gharglast +5 [TIER 3] // 41200 Ft

Deathjack 8

Reaper 7

Darraghe Wrathe 4

WSC 5

Warwitch Siren 2

Deathripper 4

Deathripper 4

Necrotech 1


Lord Exhumator Scaverous/ Scavvy

Típus: Magic Heavy


Lord Exhumator Scaverous +5 [TIER 2] // 42940Ft

Deathjack 7

Erebus 8

WSC 5

Skarlock 2

Warwitch Siren 2

MEchanithralls 10db - 5

Brute thrall 1db - 1

Defiler 5



A legolcsóbb: Warwitch Deneghra Tier 4 listája..

A legdrágább: Skarre, Queen of the broken coast listája.

Említésre méltó: Master Necrotech Mortenebra. Aki szereti a sok Warjacket és/vagy a kevés figurát, azoknak mindenképp ajánlom. Gyorsan ki lehet festeni, és elég ütőképes caster :)


Ha esetleg valakinek kedve támad ilyet írni, szívesen látnék itt hasonlót más fajok játékosaitól is cikk formájában. Ne habozzatok :)


BoneHeart