Akik ismernek, tudják rólam, hogy amikor belekezdtem terepasztalos játékok hobbijába, akkor elég látványos módon távol maradtam az összes WW2-es terepasztalos játéktól. Hogy ennek mi az oka? Ha érdekel Titeket, olvassatok tovább, ha nem, akkor csak vessetek egy pillantást a csapatképekre, és további jó estét kívántam.
Az első fontos dolog, a háttéranyag, és a történelem iránti vonzódás. Na, nekem ezt általánosban nagyon elszúrták az iskolában, középiskolában pedig még rosszabb tanárom volt ebből a tantárgyból. Az anyagot tényleg tudták, de egyszerűen képtelenek voltak annyira érdekesen előadni, hogy engem az érdekeljen, lekössön hosszú távon. Az ókort és a középkor elejét azért is szeretem jobban, mert amíg azokat tanultuk, még próbáltam magam számára érdekessé tenni, tanultam óráról órára, de a lovagkor után mindig ellaposodott számomra az egész. Úgyhogy kedves Olvasó, ha töritanár vagy, vagy annak készülsz, kérlek, ne untasd halálra évszámokkal és törvényekkel a diákodat, mert úgy meg fogja utálni a modern történelmet, mint jómagam, és csak témazárókra fogja bemagolni az egészet.
Mivel nem kötötték le érdeklődésemet a világháborús dolgok, ezért magától értetődően sem könyveket, sem filmeket nem kerestem ilyen témában. Amúgy is, ekkor jött a nagy fantasy/warhammer 40k fan korszakom a középiskolában, és amíg más a kocsmákat járta és focimeccsekről beszélt, én végigrajzoltam színes szörnyekkel a mappáimat és belekóstoltam egy halom fantáziavilágba (warcraft, mágus, dragonlance, warhammer, starcraft, aliens stb).Mostanában viszont egy gondolat beférkőzte magát a fejembe: mi lenne, ha megpróbálnám megint? Ez akkor történt meg, mikor egy nap véletlenszerűen bekapcsoltam a Discovery Channel-t, és éppen a Történelem híres tankcsatái c. műsornak a normandiai partraszállásról szóló epizódja ment. Nagyon megtetszett, így hát (a Ryan közlegény megmentésének újranézése után) rögtön fel is raktam a számítógépemre két háborús stratégiai játékot, amit régi haverjaim ajánlottak.
Az egyik a Hearts of Iron 3 demója volt, a másik pedig az Érc által mindig emlegetett Company of Heroes.
***
A HoI3-ról annyit tudtam, hogy nem RTS, hanem nagy térképes Rizikó-szerű játék, amiben 1936-tól irányíthatjuk valamelyik nagy nemzetet. Mikor felment a demó, elolvastam a 6 részből álló tutorialt. Nagyon részletes és reális dolgokat kell irányítania a játékosnak: termelést, ellátmányt, politikai pártokat az országban, a bábállamokat, a seregek és hadtestek lépéseit, az információszerzést, a diplomáciát és ezer meg ezer más dolgot. Mikor végigolvastam a segédletet, belevetettem magam a játékba. Na, itt a bőség zavara egyszerűen a földre nyomott, azt se tudtam, mit figyeljek, hová lépjek, egyszerűen csak néztem a térképet, és ámultam, mennyire részletgazdag az egész kompozíció. Mivel nem vagyok nagy stratéga, és a laptop hűtője is elég hangosan öklendezte magából a forró levegőt, nem mertem hosszú távon kockáztatni a szerencsémet, és felszabadítottam a gépemet a nyomás alól egy uninstall segítségével.
A CoH ezzel szemben egy nagyon pörgős, akciódús RTS gáme. Mintha a Dawn of War felnőtt verzióját látnám... egy magamfajta hüjjegyerek már az easy fokozatú gép ellen is elvérez benne. A tutorial végignyomása közben ujjongtam, mennyire sok dolog reális. Ilyenek például, hogy a gépfegyver-állások nem 360 fokban lőnek mindenre, hogy a tankokat seggbelőve és oldalba kapva hamar felrobbannak (vagy csak a lövész/vezető hal meg), illetve hogy a gránátnak mekkora átütő ereje lehet egy bevédett bunker elfoglalásakor. Ki is kaptam rendesen a géptől, nem hiába dicsérték az ajánlók a mesterséges intelligenciáját a játéknak. Itt nincs olyan, hogy legyártom a legerősebb egységet, és végigirtom vele a pályát... Egy nehézfegyveres osztagot is leviheti hátulról egy lángszórós csapat, mint ahogy a Sherman-tankomat is hátbakaphatják antitank löveggel. Itt sem kockáztattam meg, hogy a processzor koromfekete lyukat süssön az alaplapba, ezért ez a játék sem maradt sokáig a gépen.***
Összegezve tehát, vannak remek ww2-es játékok mind számítógépen, mind terepasztalon, ha az ember veszi a fáradságot, hogy kutasson kicsit. Ilyen alkalom volt, mikor felmentem Érccel játszani egy jó kis Flames of war-t, ami a CoH-zal ellentétben pofonegyszerű szabályokra épült, de az ügyes taktikai gondolkodást itt sem mellőzi. Persze itt a kockáknak is nagy szerepe van, de legalább nem kezd el füstölni az ember laptopja :-)
Utolsóként megjegyezném, ami miatt nem szorgoskodom a ww2-es topikokban, és a blogon sem lesz jó ideig világháborús posztom. Ez pedig nem más, hogy nincs kedvenc nemzetem. Én bármelyik nemzettel simán tudnék játszani, legalábbis elvi akadályaim nincsenek (pénzbeli és taktikai dolgok azért itt is befigyelnének ;-)). Sosem vallottam magam sem elkötelezett német háborúsnak, nem vagyok szerelmese sem a szovjet, sem az angol tankoknak, és nem figyel otthon a szobámon egy Sherman-tank poszter sem a falon. (Sok ideig a T-34-est sem tudtam megkülönböztetni egy Churchill-től például.) Szóval ha nekikezdenék, biztosan nem a háttértörténet fogna meg, inkább az a szempont, hogy aki ellen játszanám, annak milyen serege van, és történelmi hűség gyanánt miket tudnék hozni ellene (ha Érc például ismét aktív játékos lenne, és mid-war szovjetekkel jönne, akkor biztos nem hoznék én is szovjeteket).
Mindezek ellenére, aki hasonló cipőben jár, mint én, azaz nem szerelmese a milliméterekben becsült lövegeknek, tankoknak és gépfegyvereknek, adjon egy esélyt a WW2-es számítógépes és terepasztalos játékoknak, mert rengeteg változatuk van, és az egészen olcsótól az igényesen drágáig - a 15mm-estől az 1:72-ig számtalan verziójuk született, a szabályrendszerek sokféleségéről nem is beszélve!
Plusz pozitívumként megjegyezném, hogy az embert sem nézik komplett hülyének az egyetemen és szalonnasütéskor az ismerősök, ha inkább valós történelmi csatákat reprezentál a szabadidejében, mint ha az X bolygón lézerpuskával lövöldözne zöld mitymongokkal a piros brutybrutyokra... Lehet, hogy kezdek felnőni?
Üdv:Kaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése