Csontgrád ostroma 1. rész - Grogmar, a Koponyalékelő

Üdv Olvasók!

Végre folytatódik a több, mint egy éve kirobbant Miskolc és Debrecen (melyeknek fantazi megfelelője Osogolt és Debreczenvár) között dúló totális háború! A seregek kiheverték az elmúlt év csatáit, és az olvadás kezdetével új csatatérre vonulnak… Csontgrád várához! Következzen hát a folytatásos előzménysorozat első része, álljon hát itt egy rövid áttekintő Meyil’kree (Kelemen Gabi) hobbikolléga tollából.

Prológus

A kabai orkok utolsó hadjárata után, - melyben Gakamakot a Debrecen szerte rettegett törzsfőt is sikerült megölni – viszonylagos béke köszöntött Osogolt keleti részére. A kabai orkok maradéka délre menekült a Csontgrádi orkokhoz erősítést kérve, a törpökről és élőholtakról nem lehetett hallani, a déli ogrék szokás szerint egymást püfölték, az északi vadak feladva korábbi harcos természetüket, jelentős számban települtek be békés földművesnek, az Urukok pedig keletre menekültek, úgy hírlik a káosztörpék és démonok birodalmáig vonultak el, megpróbálva ott megvetni a lábukat. A nyári termés kifejezetten jónak számított, az éléskamrák dugig voltak, a sereg veszteségeit majdnem sikerült visszapótolni, mindenki bizakodott.

Meyil’kree blogja: http://gamingboard.blog.hu/2016/09/23/hatodik_alkinosozoriaknazi_haditanacs_a_masodik_debreczeni_expedicio

Egy kis ízelítő az ezután bekövetkező csatározásból:

https://www.youtube.com/watch?v=sfdisibx-bY&t=13s

Az ezt követő hatalmas összecsapásról, mely az azóta romokban álló Debreczenvár mezején zajlott le, sajnos hiányosak a feljegyzések, de annyi biztosan állítható, hogy az emberi hadsereg sajnos nem volt jó időben, jó helyen, és hatalmas vérengzést rendeztek soraikban a gonosz nekromanta szellem feltámasztását előidéző törpe, kőgólem és élőhalott seregek. A csatát csak egyetlen túlélő élte túl, aki a következőképpen nyilatkozott a gyászos napról: https://www.youtube.com/watch?v=Xna-R9wroLk

Első rész – Grogmar, a Koponyalékelő

Gakamak vezér elvesztése után a Kabai orkok nem kíséreltek meg több inváziót az északi Osogolt város ellen. Generális hiányában az idősebb orkok (akiket Fogatlanoknak hívtak) tanácskoztak a tábortűz körül. Egy újabb próbálkozás valószínűleg a törzs végét jelentette volna, különösen a szokatlanul hosszú és kemény tél idején. Így amellett döntöttek, hogy kivárják a tavaszt, majd új erőre kapva végigfosztogatják a környék falvait, és nyugatnak veszik az irányt. Sajnos azonban nem minden zöldbőrű fogadta el a vén fogatlan taták döntését, hiszen buzgott bennük az ifjú vér, és tompa agyú rikácsok és szélsőséges szónokok hergelték fel őket. Erőre kapott a bosszúvágy, hogy a földdel tegyék egyenlővé a puhány emberek falvait. Arról is pletykák érkeztek, hogy délen egy új, vérszomjas Hadúr kezdett toborzásba. Végül szót tett követett, és egy bazinagy bunyó zajára ébredtek az öregek az egyik fagyos reggelen. A fiatal radikális, kopaszra borotvált orkok tiszteletlenül felborították a sátraikat, és hatalmas fából készült kalapácsaikkal szilánkosra törték meggyengült apáik csontjait.

A zöldek megindultak hát nyugatnak, hogy onnan az országutat követve, Szolnok várát gondosan kikerülve délnek forduljanak, Csontgrádra. A hírek szerint ott trónolt a gaz haramiakirály, Grogmar Nagyfőnök. Nem hagytak semmit és senkit élve maguk mögött, Kabát felperzselték, Tetétlent kirabolták, még szegény békés karcagiakat is meglepték az éjszaka közepén. Útközben csatlakoztak hozzájuk mindenféle ocsmány népek – trollok, goblinok és óriások is. Sőt, a messzi távolban még egy hatalmas ogre tömegre is figyelmesek lettek.

Hetek múlva a pusztító karaván nagyobb ellenállás nélkül megérkezett végre sötétedéskor Csontgrád határába, ahol már messziről látták a fára szegezett emberek holttesteit. Az izgatottság a tetőfokára hágott. Egyre beljebb és beljebb vonultak a pusztítás magjába, ahol felerősödtek a harci dobok hangjai. Mindenféle szedett-vedett népséggel találkoztak a város romait körülvevő, üvöltésektől hemzsegő táborokban. Láttak messzi nyugatról érkezett félvér trollokat, akik furcsa, kockás mintájú skótszoknyákat viseltek, és idegesítő kecskedudákkal vonyítottak a tűz körül. Másutt láttak teljesen seggpucér, csontfegyverekkel hadonászó primitív orkokat is, akik még számukra is érthetetlen torokhangon ugattak egymásra. Láttak iszonyatos, szőrös pincepókokat is, mindenféle méretben. Végre elérkeztek a fő táborba, ahol Fekete bőrű, állig felfegyverkezett fajtársaik állították meg őket.

-        Kik vagytok fírgek? Mitet akartok itt?

-        Mink vagyunk a kabalyi ókok – mondta Bulgan, a keleti küldöttség egyik simára borotvált fejű, Fekete gúnyát viselő kisgóréja.

-        Szeretnétek csatolódni Grogmar Hadúr ostromához, ti fajankók-e?

-        Hámiazhogy! – mondta örvendezve a kopasz, és alig várta, hogy megpillanthassa a híres-nevezetes Koponyalékelő Grogmag Nagyurat.

-        Ide nem gyühet mindenféle tanyasi pronyó! Harcojjunk meg, oszt ha kemíny vagy, beállhattok – morogta a páncélos dagadék, és már nyúlt a kétkezes baltájához.

Bulgan elővette a buzogányát, és a többiek maguk elé taszigálták a csatakörbe. Az orkok ütemesen kezdték püfölni a földet, megkezdődött a párharc. Bulgan előrevetődött, amire a Fekete Ork egyetlen mozdulattal fejbevágta a szerencsétlen kezdőt. Röhögés tört ki a helyi táborból, és egyre több kíváncsiskodó érkezett, hogy lássák, miként püföl a Fekete harcos megint laposra egy újabb szerencsétlent. Bulgan csillagokat látott, de remegő karokkal feltápászkodott. A buzogányát nem találta, így kénytelen volt a földből egy fiatal akácfát kitépni. Ezúttal nem heveskedett, megvárta, míg ellenfele nekilendül, ő pedig ügyesen kitért balra a hatalmas csapás előtt. Mire visszafordult, ellenfele egy hihetetlenül gyors csapással a fejszéje tompa végével állon vágta az ifjú harcost, aki három métert repült, és a sáros földben landolt egy hatalmas loccsanással. A páncélos harcos azt hitte, ellenfelét harcképtelenné tette, de a fiatal ork nagy hörgéssel és vérző fejjel újból feltápászkodott.

-        ELÉG!

A csatatéren megfagyott a hangulat, mikor Grogmag, a Koponyalékelő besétált a tömegbe.

Ekkor pillantották meg először a Kabai orkok a Csontgrád várát ostromló, messze földön hírhedtté vált Nagyurat. Az arcára mindent lehetett mondani, kivéve azt, hogy barátságos. Egyetlen épen maradt szeme vérvörösen izzott a sejtelmes sötétségben, fején hatalmas seb tátongott, ahol látni lehetett sárga koponyájának egy darabját. Agyarai élesek és hatalmasak voltak. Így nézett ki a randa pofája Grogmagnak, melyet még a veterán harcosok is jogosan féltek.

Grogmag, a Koponyalékelő

A majdnem két és fél méteresre nőtt szörnyeteg a fertelmes páncéljában még nagyobbnak látszott.  Egész testét belepték a vastag vállapok, az összevagdalt páncéldarabok, és a sok-sok csatában szerzett értékesnek látszó kacat és limlom, melyet a zöld bestia magára aggatott. Ekkor odasétált Grogmag a tetőtől talpig sáros Bulganhoz, elismerően rátette a mancsát a vállára, és úgy, hogy mindenki hallja, a következőt üvöltötte az arcába:

-        Most nincs idő ilyen baromságos izékre, mostan nagyobb harcra vágyunk mi! Gyertek hát messzirő' gyütt tesók, osztan széthasítjuk ezt a kővárat! Ki tart velem?

Nem volt senki, aki nem helyeselt volna torkaszakadtából.

Folyt. köv. hamarosan!