Folytatódik Csontgrád ostromának története, a mai napon egy vendég tollából olvashattok írást. Grosh kolléga nagyon gonosz, sötét lelkű elfajzott törpeseregének egy homályokkal és kétségekkel teli, komor hangulatú leírása következik.
Az eddigi történések elolvashatóak itt:
Első rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-1-resz-grogmar.html
Második rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/03/csontgrad-ostroma-2-resz-csontgrad.html
Emberek szemszögéből: http://gamingboard.blog.hu/2017/03/07/teli_alom_vege
Bizony halljátok feleim, volt ama
törpe fejedelem, nevén nevezve Bromram, ki alant lakóknak nagy királya volt,
tárnái messzire értek s népesek, nem volt nála ki hiányt érezhetett. De ugyan
nem csak törp urunk népe, saját családja se szenvedett, gyermek áldásban
bővelkedett, s ki gondolta volna hogy ez lesz veszte’. Pláne hogy első fia mint
a bivaly, erős és konok, mit uralkodó kívánhatott azt megkapott, második
gyermek se szégyen, mit észt kaphatott nem mérték gyéren, s harmadikként egy
leány szépséges volt, ámbár törphöz mérve csupán. Negyedik ismét egy hölgy,
karja akár a tölgy, az ötödik egy úr, bizony a vasat formálta piszkosul, s
hatodik kinek ez története lészen, ikerként született a hetedikkel ki nem élte
túl éppen… Nagy gyászként élte meg a király, kinek eddig ugyan minden kijárt,
bár mit nem tudhatott, a hetediknek csak a teste halott.
De az élet ugyan meg nem állt, ki
megszületett előbb utóbb lábra állt, gyermeki felnőttek, s ahogy az meg vagyon
írva, az öreg szállt is idővel a sírba. Mi szokás volt megmaradt, s a
legidősebb kapta a jogokat, s a koronát, mi a fején ejj de jól állt… Bizony
szerették is mint apját, nem csorbította múltját, de mint azt említettem, nem
mindenkinél volt a fej rendben. A hatodik, ki ugyan masszív volt akár egy erőd,
mégse egyedül lakta azt, s ugyan lehetnek akármilyen erősek a falak, ha a
suttogó hetedik belülről bontotta azt. Talán az irigység hogy neki nem jutott
mi másnak természetes, talán valami máshonnan fertőzte meg, de a hetedik
suttogott minduntalan. S bár már már későn, de rájött a hatodik hogy miért
nincs egyedül, de mégis sajnálta a testvérét legbelül, nem szólt ugyan papnak
vagy magiszternek, kitalálta hogy maga vet véget ennek. Ugyan mi vége is lett
volna ennek, ha kiderül hogy a királyi családban ilyenek élnek? S bizony törte
a fejét, ugyan mi lehetne a megoldás,talán vaskos könyvek utolsó lapján írt
okosság… de még magát a papírok közé temette, ugyan más is tanult helyette. S
ahogy a sok gondolat lett a tett halála, úgy ért révbe a hetedik álma. Egy
harchoz szokott törpe elmét megviselnek a súlyos lapok, s a sötétből kinyúlhat
egy marok. Miközben megoldást nem lelé, így süllyedt észrevétlen lefelé.
Baj mi mint mondják nem jár
egyedül, s a határra sötét árnyként terül. Démonok szürke árja, felperzseli mit
útját állja. Hadba is indul az előszülött s visz szinte mindenkit. A kísérlet
hogy valahogy megmenekül a hatodiknak messze kerül, ő is hadba vonul s viszi az
ár… Ennyi kell csak a kétségbe esés és a hamis remény hogy egy oldal peremén
tán ott lesz a megoldás, s karöltve a háborús nyomorgás, mind mind hajtja a
vizet, a hetedik malmára amit a hatodik most meg is fizet. Sötét estén esett az
meg, hogy a rém már nem kergette, hisz most már ő volt elől… Tett is mit
tehetett, baltát markolt s keze nem remegett, megfizetett mindenért mi neki
sohasem lehetett. Csupán egy éj, ennyi kellett hogy végrehajtsa a Káini tettet.
Rajtuk kívül csupán kettő maradt, ki otthon olvasta a gyászos sorokat.
Harmadik, s az ötödik előlépett hát, s most már másodikként fémet formált, bosszúálló
fegyvert még kezéből ki nem adja, addig a kohótól egy bivaly csorda el nem
vonja. S ki az első lett fejére korona került. Felvéste testvérét a nagy
könyvbe, s többé nem hullt könnye.
De még ugyan itt messze a vég, a
hetedik dühtől ég, s lepaktál az ellenséggel. Sorra veszi be a tárnákat, s
jutalma el nem marad, démonok ura így fakad: “Te, ki fajtád ellensége, legyen
hát fegyvered minden tetted éke!” S a démonoknak árja, mindenféle átka,
megfogan e bárdba. Izzik a fegyver s orozza mindazt mit ér, áldozatok lelke
benne már alig fér. Bizony így járul a testvér s démonok hada oda amit úgy
hívott régen haza’. De mint tudjuk a törpe szívós népség, nem mehet minden
ostrom gyorsan… Teltek múltak a hónapok, s mindkét féltől egy tucatot követelt
minden méter, akár oda akár vissza léptek éppen. Még nem a tárnák sötét tréfát
nem űztek és össze nem hozták újra a családot, a ostrom szinte csak állni
látszott. A szép leány ugyan a múlté már, a királyné Bosszúálló kardjával
démont kaszál, de a hetedik se rest, Lélekorzó már vörösen fest. Szemében
bosszú lángja, de ugyan hiába, démoni erőt így se állja, messze repült a
kardja, s a földön a törpök királya. De ugyan feledjük e amit az elején
regéltem? Ez a történet a hatodikról szól mégis kérem…, ahogy a hetedik
azelőtt, úgy most ő várt,s látta végre a megoldást. Ugyan elő nem léphetett,
attól mesze még, de adott egy pillanatnyi torpanást, s ennyi elég… Saját
fegyvere sújtott le rá, s elnyelte a nagy király hetedik fiát.
Ennyi lenne hát? Ugyan az olvasó
mit várt… Hatodik napon, hát a hatodik felállt! De hát késő már, a város
elesett, s már semmi se nyugtatta a hatodik herceget. Keserű dühe szörnyű átok,
egy paktumot ajánlott… Sárkány ellen sárkányfű, tartja a mondás, démon ellen
csak egy másik lenne a megoldás? Tűz és vas sötét árnya, Hashut lett hát a
mecénása. Egy sok lenne, hát annyi se maradt, kiírtott mindent démont mi útjába
akadt. S tiszta a város, de csupán egyetlen törpe lakja, az is szürke
keserűsége rabja. Felül hát a roppant trónra, a névtelen király előtt halhatatlan
horda, kit levágott a sötét úr visszaküldte,s az Orzót most már csak egy rab
ülte. A nagy város idővel újra népes, bár egy csupán egy élő lélek lépdes a
tárnák kövén, s nyomában tűz és néma fém. Vezeklésül vaskos könyvet cipel, s mi
nevet egy oldal visel, többet egy nappal sem érdemel. Az utolsó lesz majd a
sajátja, de addig is a Névtelen király a világot járja.
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése