2014. február 1., szombat

Januári frissítés Debrecenből



Régen volt már egy kis update a távoli Debrecenből Kabaman háza tájáról. Örömmel látom, hogy nem szűkölködik az Inkvizítor társasága frissen ropogós blogbejegyzésekben, a történelmi blogok írói rengeteg új, érdekes cikket kreálnak mostanában. Balának ezúton küldök egy baráti, virtuális fenéken billentést, amiért nem hajlandó tovább formálni a Warhammer Fantasy cikkeit. És rögtön utána elvégzem ezt a cselekedetet Önnön hátsómon, hiszen én sem szagoltam a blogom felé tavaly november óta. Megpróbálom felvenni az elszakadt fonalgombolyag végét, és elmondani, mi történt Velem azóta, és hogyan alakult a kapcsolatom a terepasztalos hobbival.



Először is köszönetet mondok mindenkinek, aki jó tanácsokkal látott el engem a nagy seregeladási láz idején. Nem sokan tudjátok, de jelenlegi szálláshelyem rendelkezik egyetlen egy negatív tulajdonsággal (többel nem): kicsi a hely. Sok olyan figurával rendelkeztem, amihez nem kötött olyan sok jó emlék, és számomra igen értékes köbdecimétereket lopott el szobám térfogatából. Ilyen volt a 40K-s démon seregem, amire megalázó csapást mért Pesten a jobban felkészült Warhammer szekció a Brave Souls versenyen, és a több száz figurából álló, Pogitól olcsón megvásárolt IG seregem és az Érc által festett Infinity seregem. Ezektől szerettem volna mihamarabb megszabadulni. A démonokkal szerencsém volt, egy régi ismerős és pár korrekt fórumozó megszabadított tőlük elég hamar, de az IG seregemet nem tudtam eladni. Gondolom azért, mert a pletykák beharangozták az új 40K szabálykönyv és IG-kódex érkezését, és ilyenkor senki sem akar fölöslegesen pénzt invesztálni bizonytalan sorsú figurákba. 



Jelentem, a személyes dolgaim jó irányban alakulnak. Bár a kocsi vásárlásával kapcsolatos terveimet nem valósítottam meg, annál jobb hír, hogy hamarosan saját lakásba költözhetek. És ebben a lakásban jóval több hellyel, és teljesen autonóm életmóddal ugorhatok neki a további nehézségeknek. Így beszüntethetem a figurák áron aluli eladását, és nem kell emberi salakanyagra cserélni a posta segítségével a festett modelljeimet sem. Új lakás, de cserébe jó ideig a hitel fizetése miatt nemigen kezdek új seregbe, és semmilyen versenyen sem tervezem a részvételt. Még Fluffisztánon sem. A munkahelyemen fokozatosan nőnek a rám rótt feladatok, felelősségek és kihívások száma, amit kitörő örömmel és fokozatosan csökkenő szabadidővel ünneplek. Párkapcsolati téren is végre kezd kialakulni valami, de erről csak közeli ismerőseimnek vagyok hajlandó mesélni. A többieknek csak annyit üzenek: ’Keleten a helyzet változatlan.’.




Mik lennének hát a jövőbeli terveim? A terepasztalos hobbit illetően követni fogom az EDO korszakbeli Japán export és import politikáját. Azaz semmit sem adok el, semmit sem veszek meg. Az Inkvizítor honlapon olvasható GW-s információk alapján nem is érdemes most Warhammerbe invesztálni. Viszont nagyon szimpatizálok a kisebb árfekvésű és szállításigényű  játékok ötleteivel, mint például a történelmi játékok, Infinity és az új műanyag alapdobozaival hódító Malifaux-szal. Sajnos ezeknek a játékoknak a magyar vadkeleten sohasem voltak követői (kivéve a hajdani Apokalipszis Pónijai klubban Szegeden), így ha ezekkel szeretnék behatóbban foglalkozni, elkerülhetetlen lesz a fővárosba és Nyugat-Magyarországra való utazás. Tatán virágzik a Malifaux, ráadásul Xearo nem ismeri a játékot (kacsint). Már persze, ha megint lesz annyi szabadidőm, kedvem és pénz rájuk…



Egyelőre ennyi jutott eszembe, remélem Nektek is hasznosan és kreatívan telt 2014 első hónapja. Mivel hosszú lett a cikk, cserébe a sok szöveg elolvasásáért beraktam Nektek pár újonnan rajzolt, némelyik szénceruzás rajzomat is. Remélem elnyeri a többség tetszését itt is.

Minden jót kívánok, ajánlom magamat.

Üdv:
Kaba

5 megjegyzés:

  1. Üdv!

    Szokásomhoz híven, én is minden blogbejegyzést elolvasok -az Inkvizitor.hu főtáblájáról -így keveredtem ide is. Abszolút nem ismerem az adott személyeket, ezért ezt a részt kihagynám, de a történelmi játékokba való belekezdést, csak támogatni és javasolni tudom. Olcsó, lehetőleg nagy kiadó (pl FoW) független játékba érdemes belekezdeni, lehetőleg ingyenes szabályrendszerrel (pl OWW2 fordítás, wargame.hu-n elérhető szabályok, freewargamerules.com, stb). A mainstream játékok rettenetesen pénzigényesek, és időről időre kidobni egy 40k sereget a kukába (a.k.a. új seregkönyv érkezése) bizony idegesítő :) Én magam is 8év WHFB után, a 6. kiadással dobozoltam be végleg a saját seregem.

    Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy többször, több fórumon korábban kifejtett nézeteimet ismertessem, miszerint Szeged az Dél-Magyarország, nem pedig Kelet ;)

    Szóval előre, érdemes a történelmi játékokba belefogni, olcsók, ezer korszak és sereg van, ugyanahhoz a sereghez millió szabályrendszer, méretarány, stb! :)

    Pati (Szögedről)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Jó a bejegyzés.
    WW2 alternatíván én is gondolkodtam, lehet kis erőforrásból is jókat játszani, pl. 1:100 PSC/Zvezda, Rapid Fire! 4 oldalas szabályával. ;)

    Üdv

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Szeretnék töredelmesen bocsánatot kérni a Debreceni HTBK Terepasztalos klub összes tagjától, tegnapi blogbejegyzésem írása közben nagyon elgurult a gyógyszer, és olyan dolgokba kötöttem bele, amibe nem illett volna. Egy sárdobáló idióta majom vagyok, és ez nem jogosít fel arra, hogy belekössek olyan emberekbe, akikről alig vagy semmit nem tudok. Remélem, nem bántottam meg senkit végérvényesen, és nem akartam rossz hírét kelteni a csapatnak.

    A továbbiakban egyetlen szót sem fogok emelni senkire sem a blogomon, sem máshol, ezt megígérem.
    Az említett blogbejegyzés részletet eltávolítottam a netről.
    Pogit pedig végképp nem akartam megbántani, ahogy azt írtam is, minden tiszteletem az övé, amiért a semmiből kemény munkával ismét egy jól működő klubéletet teremtett.
    Nem várom el senkitől, hogy rögtön megbocsásson, de a tisztelet úgy kívánta, hogy ezt elmondjam Nektek.

    Bocsánatot kérek.


    Tisztelettel:
    Kaba

    VálaszTörlés