Üdvözlet kedves Olvasók!
Remélem mindenki kellemesen és/vagy hasznosan töltötte a nemzeti ünnepünket. Bár a debreceni virágkarnevál inkább fázós-ázós karnevállá alakult át, és a kabai káposztásnapok is átváltoztak kabai sárfesztivállá, aki jól döntött, és otthon töltötte az idejét, az végre kipihenhette magát a fárasztó, fülledt sivatagi éghajlat után. Én jómagam az ünnep idejére hazaköltöztem Kabára, ahol egyrészt segítettem a szüleimnek a háztartásban, másrészt végignéztem egy nagyon pörgős, totál elmebajos japán rajzfilmsorozatot, a Kill la Killt. Erről most nem szeretnék többet beszélni, de majd talán egyszer máskor.
Végül, de nem utolsósorban elhatároztam, hogy a három nap alatt végigolvasom a Warhammer End Times engem legjobban felcsigázó fejezetét, a Nurgle-sereg inváziójáról szóló könyv biztonsági pdf másolatát. Ezúton is köszönöm Dreamer88 könyvtárosnak, hogy kikölcsözhettem ezt a remekművet a virtuális könyvgyűjteményéből. Riszpekt brada!
Mielőtt jobban elmerülnék a könyv ismertetésében, előre leszögezném, hogy senki se keressen mély, politikai utalásokat és aktuál kül- és belpolitikai hasonlóságot a Nurgle seregek invázója és a jelenlegi röszkei menekült beáramlási eseményekkel. Bár a hasonlat nagyon adná magát, eltekintve nem csak a beözönlő emberek számát, de az általul becipelt fertőzéseket is... De nem szeretnék semmi ilyesmit rejtegetni a mesélnivalómban. Célom nem a tömegek felhergelése, hanem az, hogy aki mindig szerette volna elolvasni a Warhammer bukásának ezt a grandiózus fejezetét, de nem tudott angolul, vagy egyszerűen nem volt türelme hozzá, az most megtehesse.
Honnan is kezdhetném e terjeselmes mű bemutatását? Az első dolog, amiről szeretnék beszélni, hogy a 131 oldalas könyv hogyan épül fel. Összesen négy nagy fejezetre van felosztva a könyv. Ez a négy fejezet arról szól, hogy Archaon (legalábbis aki ismét ezen a néven akar hódítani), a négy káoszisten bajnoka hogyan indítja meg előhadjáratát a civilizált emberi birodalom ellen egy Nurgle-höz hű sereg
segítségével. A történet 2525-ben kezdődik, amikor a négyből 3 Káoszistennek van dedikált bajnoka (a Chaos Warriors seregkönyvből), de Őförtelmessége, Nörgul, a Fertőzések és Ragályok Atyja, azaz a negyedik (korban harmadik) káosz isten nem rendelkezik ilyennel.
Az első fejezet legelső oldalaikon tájékozódhatunk a helyi káoszhíradóból, hogy Archaon hogyan tervezi a déli lakosság eltiprását. Khorne dedikált bajnoka Valkia, a vörös szárnyon repkedő agresszív démonlányka, akit a három szemű Archaon Naggaroth irányába küldött delfineket (dark elfeket) hentelni. Slaanesh oldalán Sigvald, a Csodálatos, úton van az északi Kislev felé. Vilitch, az átoklény pedig délnek hajózik, bár még Archaon és Vilitch sem tudja, hogy Archaon akaratából volt az átoklény behálózva ebbe a hadjáratba, vagy éppen fordítva... Tzeentch útjai kifürkészhetetlenek, akárcsak a jövő heti Tippmix eredmények.
Na de mi lesz Nurgle nagypapival? Mindenki, aki ismeri a fantasy Káoszharcos seregkönyvet, emlékezhet a jó öreg, vidám és kísérletező kedvű Festus dokira. Annó ő volt a Birodalom egyik legnagyobb praxissal szolgáló háziorvosa, aki a betegségek ápolásába annyira beleőrült, hogy ő
maga lett a csúnya fekélyek és gyötrelmes betegségek terjesztője. Ő viszont nem egy hadvezér egyéniség, az öreg kövér doki jobban szereti a magányos vándorlásokat és falusi turnékat, melynek során boldog-boldogtalan szembejövővel próbálgatja ki a szörnyűséges ízű, szagú és
állagú mérgeit. Na meg az iszonyatos alföldi guggolós pálinkát.
Ahogy a reggeli kereskedelmi tévé egyik béna műsorvezetője mondaná, "Festus az hogyismondjam, ilyen emberszerető, vidám arc". De ne aggódjatok, Festus dokinak kiemelt szerepe van, és minden egyes epizódban láthatjuk a könyv során, ahogy Recept klubot megszégyenítő konyhájában elhozza nekünk a kert végi latrina bűzös élővilágát a záptojás szagú patkánytetem ízvilágával... Fincsi. Az ő kis főzőcskéje által készül el az a rettenetes lötyi, aminek a történet katarzisánál lényeges szerepe lesz... Na, de ne haladjunk ennyire előre, előbb ismerjük meg Nurgle Barátok közt összes fontos szereplőjét.
Archaon tehát elugrik a közeli erdőbe, ahol egy Nurgle-imádatban felnőtt hármasikrek, a Glott-bratyók (angolul Glottkin) éppen a békésen teázgató Khorne harcosokkal folytatnak mély filozófiai eszmecserét. Archaon bunkó módon megzavarja a fellengős vitát, ráugat a három tesóra, hogy hagyják abba, és felajánja nekik a Glottkin regény főszerepét, majd azzal útnak ereszti őket. A három testvérből Otto az első, akinek gyönyörű ötszarvú sisakja és félig elrothadt kaszája vet árnyékot golyvás tokájára és méretes hasára. A második testvér Ethrac volt, aki hasonlóan bűbájos volt a három kezével, meggörnyedt púpos daganatos hátával és ragyogó mosolyával, ő Ottóval ellentétben a harc helyett a varázslást kedvelte, és többször is szerepelt a méltán híres Mónika showban. A harmadik srác pedig (aki annó minden nő szerelmét elnyerte bűbájos külsejével) nem más, mint Ghurk, akit Nurgle gonosz tréfából egy hatalmasra dagasztott mérettel, fekéllyel tarkított hosszú csáppal, mókus méretű aggyal és a Csalagutat megszégyenítő bélcsatornával ajándékozta meg. Az ő különlegessége a Godzilla-méretű hájas seggen kívül az volt, hogy akit élve, egyben le tudott küldeni két citromos kommerszvodka között a gyomrába, az élve ki is került hátulról, de jelentős méretben széjjelmutálódva. Egyszerűen szívderítő történet, nemde?
Archaon nem titkolt célja az volt, hogy előreküldi Nurgle hadseregét, hogy megpuhítsa az emberi Birodalmat az IGAZI kőkemény keménycsávó all-starts Chaos invázió előtt, megbetegítse és meggyengítve azt. Szóval akár eljutnak a célig a büdösök, akár nem, neki mindenképpen jó
lesz...
Na, kanyarodjunk vissza a történethez. A három lurkó tehát útnak indult, és miután megszerezték a kopogtatócédulákat, egy hatalmas nagy hajóhadra szálltak, a különösen szimpatikus nevű Gutrot Spume kapitány vezetésével. Leereszkedtek a Karmok tengerén, ahol az őrjáratozó Nemes elfek hajójait mindenféle ellenállás nélkül szétzúzták. Gutrot kapitány behemót hajói ugyanis nem mindennapi hajók. A hajók teste erősen mutálódott, hatalmas csápokkal rendelkeznek és legalább olyan büdösek, mint mikor apa a konyhában pacalt abál a körömpörkölthöz.
Nurgle bácsi áldásából Archaon megajándékozta őket három virágosmintás mézesköcsöggel, melyekben háromféle borzalmas járványt okozó lötty lapult.
A Nemes elfek (High elves) őrségének legyilkolászása után háromfelé válik a hajóhad. A Glott-bratyókat szállító flottilla ("flottácska") és a káosz csőcselék páncélozatlan, nagyobb része Marienburg kikötőváros felé veszi az irányt. Gutrot kapitány elitebb serege (főleg páncélosok és lovagok) az északi partvonalon a Drakwald erdőt átszelő kereskedelmi utat veszi célba, míg a harmadik. legkisebb létszámú hajóhad északnak, Kislev kikötőjének vette az irányt Orghotts Daemonspew, a félig démon, félig ember hős vezetésével. Őróluk még később beszélek. A három köcsögöt (a vázát, nem a Glottkinokat) elosztották egymás között, majd taknyos-nyálas nyelvpuszis búcsú után különváltak,
és megígérték, hogy Geheimnsnacht estéjén (amikor a Morrlieb holdja kiteljesedik) újra találkozni fognak Altdorf városban, hogy az egyik teraszon elszürcsölgessenek egy kis gennyes-tejes kávét.
Az első fejezet azt a partraszállást és azt követő, ocsmány testnedvektől nem mentes csatát írja le, amit a Glottkinék Marienburgban vittek véghez. Szerintem a könyvben ez a leglátványosabb és leggusztustalanabb csata mindközül, személyes kedvencem. Mivel Marienburgot egy hatalmas, törpék által épített vastag várfal védte, ezért Ethrac (a bűbájos) javaslatára a hajóról a fal mögé repítette Ghurk egy katapult segítségével az első pestises vázát. A fal mögé érkezett hát étkezési edény gyönyörű ívvel, majd ott kettétört, és nemcsak a védőket, de még a vastag falat is percek alatt lemorzsolta a lötyi, így a Glott-tesók és hatalmas csőcselékük gond nélkül bemasírozott, és lemészárolta a város védőit.
Azonban a pont arra glosszáló vámpír élőhalott sereg erre nagyon berágott, egy nagyobbacska sereggel bevonult a városba, feltámasztott Nagash könyvével több ezer hullát, akiket a Nurgle sereg vadul el kezdte őket csépelni. A csatát végül az döntötte el, hogy a
Glottkinék előcsalogatták a vámpírfőnököt, Ghurk kilapította és elhajította a házak fölé a tengerparta néző víkend házak körletébe, így az ő halálával összeomlott a zombisereg. Ekkorra megérkezett az emberi irreguláris felmentősereg a szomszéd tartományból. Nem lettem volna a helyükben, amikor megérkeznek a hullákkal, fekéllyel és bélsártól tocsogó utcákkal tarkított városban. Rövidre fogva a mondókámat, a csatát Nurgle-ék újfent megnyerték, majd tovább indultak Altdorf felé. A csata leírása kellőképpen részletes volt, erre nem lehet panaszom.
A második fejezet Gutrot kapitányról szól, aki az Drakwald erdőben majdnem örökre eltévedt. Azonban az erdőből szőrös, nagy állatok kecmeregtek elő, akikről kiderül, hogy bizony nem a kedves Micimackó és a Százholdas pagony lakói, hanem a csúnya, gonosz, fekete és folk metált hallgató sátánista kecskefejű káoszbestiák voltak. Még mielőtt bárkinek is komolyabb baja esett volna, a két sereg egy baráti öklözés után társultak egymással. Így az erdőben sokkal gyorsabb menetben haladtak tovább délnek felé, a kijelölt találkozási pontra. A káoszbestiák nagyon jó útitársnak és turistavezetőknek bizonyulnak, hiszen az erdő mélyén tanyázó hatalmas pókokból és vad orkokból álló goblin törzset is segítettek a káosz harcosoknak lemészárolni. Gutrot hálából a csápjaival örömtáncot jár, véletlenül kiborítja és eltöri az egyik mézesköcsögöt, lefingja a goblinok szent áldozati helyét, amitől Nurgle-t annyira elfogja az örömbódottá', hogy a kifolyt trutyi egy hosszú tisztást teremt az erdőben, ahol mindenféle kerülő és gond nélkül egyenesen Altdorfba juthatnak. Ráadásul az egész erdőt takondzsungellé változtatja.
A harmadik fejezet pedig (akár hiszitek, akár nem) a harmadik flottilla kalandjáról szól. Három gusztustalan dögön (ún. maggoth-on) lovagol északról három hős, Orrgoth, Morbidex és az a Nurgling-csávó, akinek mindenki mindig elfelejti a nevét és állandóan csak fing meg böfög.
Útjuk során találkoztak a Káoszpuszták délre kirendelt disztribúciós központjával, a Jégtülök (Icehorn) klánnal, akiknek annyira kijutott a Nurgle-jóságból, hogy csápos, hólyagos és keléses hatalmasra püffedt testükből gennyszerűen kirobbanó örömmel üdvözölték az északi menedzsment tagjait. Megjegyezném, hogy a könyvben ez az egyetlen sereg, aki a híres putrid blightknightokat vezényelheti harcba. Kislev falvai egyszerűen átengedik őket. Az egykori, mára már kialudt vulkán kráterében épült Talabheim városa, mely elsőnek esik útjukba a három szörnylovasnak. Bár a szörnyek hátán könnyen be tudnak ugrálni a város falain, ott nem várt ellenállásba ütköztek, és elég csúnya golyózáport kaptak a bronzgolyókat köpködő lövészektől. Ráadásul a termékeny talajú kráter gazdagon működő farmoknak és kerteknek adott helyet a városfalon belül, így a kiéheztetés szóba sem jöhetett. Már éppen kullogtak volna szomorúan vissza északra a sebeiket nyalogatva, amikor hogy-hogy nem, Epidemus csúszott szembe velük, Nurgle egyik démoni kiválasztottja. Epidemus javaslatára bedobták a városba a harmadik, azaz az utolsó edényt, ahol eltört, és fertelmes gennyes váladék folyt ki belőle. A városlakók így kénytelenek voltak kijönni a városból, ahol a városfal és a démonsereg közé szorulva egy teletakony-gennyesvéres csatában vereséget szenvedtek a förtelmes káosztól. A túlélőket nem tudták mindet lemészárolni, azok így Altdorf felé vették az irányt. Nagy vidámság, party után Orrgoth és barátai szintén Altdorf irányába ballagtak tovább, hogy az Altdorf mészárszék fesztiválon is tiszteletüket tehessék.
A negyedik fejezet pedig nem másról szól, mint arról a hatalmas techno LSD rave-partyról, ami a három sereg találkozásából és az azt követő csatából született. Itt fény derült végre arra, Festus-doki min dolgozott ennyi ideig, illetve előkerül Karl Franz bácsi is. A könyv legepikusabb csatáját kapjuk, térképpel, gyönyörű fényképekkel, és a könyv többi részéhez hasonlóan itt is olvashatunk pár szót a seregek egy-egy híresebb egységeikről. Nem akarom lelőni a poént, így csak annyit mondok, hogy egy heroikus csatában Karl Franz bácsi hatalmas árat fizetve saját kézzel leveri a Glott-bratyókat, és megmenti az emberek városát, Altdorfot az elfajzástól. Ennek a csatának a részleteit közkívánatra egy külön blogbejegyzésben fogom csak elmesélni, mert majdnem a könyv egyharmadát kiteszi. Szavazatokat lent lehet leadni, köszöntem.
Összességében az "End Times Vol 2 - Glottkin" egy nagyon kellemes olvasmány, alig várom, hogy elolvassam az ehhez tartozó szabálykönyvet is, ami leírja, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen kampányt egy klubban le tudjunk játszani. Bár a Warhammer Fantasy elég keményen haldoklik az Age of Sigmarnak hála, és a figurák egy részét már hivatalosan nem is lehet kapni, azért szerintem sokan eljátszadoztatok azzal a gondolattal, milyen fasza lehet hétről hétre, vagy akár csak egy alkalommal egy ilyen "történelmi" megacsatát játszani a haverokkal... Ha az ember nem finnyás, van pénze és nem sajnálja az előkészületekre az időt, innen-onnan össze tudna vásárolni annyi figurát, amivel már lehetne egy ilyen színvonalasan nagy csatát játszani. Bár szerény véleményem szerint sokkal több értelme lenne KoW-os szabályokra átírni az egész történetet, és olcsóbban, egyszerűbben és barátságosabb árakkal lenyomni egy ilyen kampányt... Ezen még gondolkozok egy kicsit.
Remélem hasznotokra vált ez a szórakoztatás céljából megírt hosszú szösszenetem, kíváncsian várom a véleményeteket, ti szeretnétek-e egy ilyen hatalmas csatában részt venni, és ha igen, WHFB 8. kiadás vagy KoW (Kings of War) szabályokkal? Lenne kedvetek? És ha igen, melyik sereggel? Vagy akkor inkább egy Warhammer 40000 Apocalpyse? Tudja a Franz :-P
Továbbra is maradok hű bloggeretek:
Kaba
